- Rég nem látott ingatlanpiaci optimizmust tükröz a GKI Gazdaságkutató Zrt. felmérése; a GKI-MGYOSZ fővárosi és magyarországi ingatlanpiaci indexének értéke januárban kilencéves csúcsra emelkedett.
Petz Raymund, a GKI ügyvezető igazgatója a felmérést bemutató budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a felmérés alapján az irodapiac kivételével minden területen javultak a várakozások.
Az üzemanyagár-változásnak nincs jelentős hatása az élelmiszerek árára, mivel annak alakulását teljesen más folyamatok, elsősorban a nem feldolgozott termékek áremelkedése befolyásolja, az összhatás pedig nem jelentős még komoly üzemanyagár-csökkenés esetén sem - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzéséből.
A klímaváltozás hatásait vizsgáló korábbi kutatások alábecsülték azt, miként járul hozzá a melegedő óceánok és tengerek vízének térfogat-növekedése a tengerszint emelkedéséhez - derítették ki német kutató.
A szakemberek műholdas adatok elemzése alapján kimutatták, hogy ez hatás az eddig feltételezettnél majdnem kétszer nagyobb volt 2002 és 2014 között. Ez például azt eredményezheti, hogy jelentősen megnő a heves viharok kockázata.
A 2015-ös év fellendülést hozott a hazai személy- és haszongépjármű piacon, igaz, a bázis nem volt túl magas. Az új személygépkocsik vásárlóinak közel 80%-a szakértői becslés szerint vállalkozás volt, a lakosság inkább a használt szegmensből szemezgetett, ahol szintén rekordot döntő forgalom volt. Elvben minden adott ahhoz, hogy 2016-ban is jól alakuljon az új és a használt személygépkocsik, haszonjárművek piaca.
Az elnök- és a parlamenti választásokat megelőző kampány, majd a választások nyomán bekövetkezett fordulat voltak a lengyel belpolitika legfontosabb eseményei 2015-ben; az 1989-es rendszerváltás óta először történt meg, hogy egy párt önállóan alakíthatott kormányt, és a baloldali tömörülések kiestek a parlamentből.
Az elnökválasztási év küszöbén álló Egyesült Államokban 2015 meglepetésembere a Fehér Házra pályázó republikánusok között váratlanul élre tört Donald Trump volt, a világpolitikai fordulatok közül pedig a legmélyebb homlokráncolást a szíriai orosz katonai beavatkozás váltotta ki Washingtonban az óesztendőben.
Nagy-Britanniában a 2015-ös év a teljesen váratlan és földindulásszerű politikai átrendeződések éve volt.
A folyamat a május 7-én tartott parlamenti választásokkal kezdődött. Gyakorlatilag senki - még a közvélemény-kutatók többsége sem - számított ugyanis arra, hogy a Konzervatív Párt, amely 2010 óta a Liberális Demokratákkal koalícióban kormányzott, ezúttal abszolút többséget szerez az alsóházban, és ennek alapján önállóan alakíthat kormányt.
Uniós jogot sért, hogy a görög szabályozás lehetővé teszi az orvosok számára, hogy egyhuzamban 24 órát, vagy annál is többet dolgozzanak - mondta ki szerdán a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság.
A bíróság leszögezi, hogy az uniós jog szerint senkit nem lehet heti átlag 48 óránál többet dolgoztatni, és minden munkavállalót megillet napi legalább 11 óra pihenőidő, ezen felül pedig minden héten legalább egy szabadnap
Decemberben az üzleti várakozások változatlanok voltak, a fogyasztóiak viszont, bár csak minimálisan, de javultak, idei csúcsukra értek - közölte az Európai Unió támogatásával végzett felmérésének eredményeit a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Decemberben lényegében nem változott a GKI-Erste konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értéke, az év egészére mindvégig az optimizmus volt jellemző, az egyes hónapok hullámzása kifejezetten szerény volt.
Szellemi fogyatékosnak ítélt roma gyerekek hátrányos megkülönböztetése ügyében kér adatokat Magyarországtól a strasbourgi székhelyű Európa Tanács Miniszteri Bizottsága . Az Emberi Jogok Európai Bíróságához Magyarország ellen négy évvel ezelőtt benyújtott kereset szerint hátrányos megkülönböztetés éri a roma gyerekeket az beiskolázás időszakában, amikor szellemi képességeik felmérése érdekében tesztet kell kitölteniük.
További monetáris lazítást hajthat végre az Európai Központi Bank (EKB) jövőre, míg az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) várhatóan emelni fogja az alapkamatot - áll a Commerzbank 2016-os előrejelzésében.
A GKI előrejelzése szerint a magyar gazdaság a 2014. évi, átmenetileg gyors növekedés után idén lassuló pályára került, az I. negyedévi 3,5%-os növekedést a II. negyedévben 2,7%-os, a III. negyedévben 2,3%-os ütem követte, s a következő negyedévekben csak 2% körüli bővülés várható.
A terrorizmus nem a muzulmán lakosság radikalizálódásának a jele, hanem egy olyan generációs lázadás, amely a fiatalok egy meghatározott korosztályát érinti: kizárólag második generációs muzulmánok vagy pedig francia családban született, áttért fiatalok csatlakoznak a dzsihadistákhoz - vélte Olivier Roy politológus, iszlámszakértő a Le Monde című napilapban kedden közzétett elemzésében.
Az Európai Bizottság úgynevezett mélyreható vizsgálatot indít annak kiderítésére, hogy a Paks II. nukleáris erőmű beruházásának finanszírozása megfelel-e az EU-s szabályozásnak - adta hírül közleményében az Európai Bizottság hétfőn.
Egyre szorosabb kapcsolatok mutatkoznak a múlt pénteki párizsi terrorakciók és Belgium között: a legfrissebb közlések szerint belga állampolgárságú férfi, név szerint Abdelhamid Abaaud volt a merényletek feltételezett szervezője és támogatója.
A KSH pénteken kiadott első becslése szerint a harmadik negyedévben Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva az első negyedévi 3,5 és a második negyedévi 2,7 százalék után.
Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzőjének kommentárja szerint az adat kissé elmarad a 2,5 százalékos várakozásuktól.Félmilliárd embert fenyeget világszerte a klímaváltozás okozta 4 Celsius-fokos felmelegedés miatt emelkedő tengerszint egy nonprofit klímakutató szervezet hétfőn közzétett jelentése szerint.
A Climate Central interaktív térképekkel és látványos képekkel illusztrálta tanulmányát, amelyek bemutatják, milyen hatással lesz a tengerszint emelkedése világszerte a tengerpartokon elterülő nagyvárosokra.