Előkészítő tárgyalással kezdődött meg hétfőn a Pécsi Törvényszéken az a büntetőper, amely 69 ember ellen indult - többek között - üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, költségvetési csalás, hamis magánokirat felhasználása és számvitel rendjének megsértése miatt.
Verona város bírósága tizenkét év szabadságvesztésre ítélte V. Jánost a 2017. január 20-án történt autóbusz-baleset sofőrjét pénteken. A férfit anyagi kártérítésre is kötelezték - jelentette az olasz hírügynökségek.
Nem alkotmányellenesek a rémhírterjesztésre járvány idején vonatkozó szabályok, ugyanakkor csak olyan tény közlését fenyegetik büntetéssel, amelynek hamisságáról az elkövetőnek már az elkövetéskor tudnia kellett - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) szerdán közzétett határozatában.
Az Országgyűlés a koronavírus-járvány kezdetekor fogadta el a büntető törvénykönyvnek (Btk.) azt a március 31-étől hatályos módosítását, amely szerint a nagy nyilvánosság előtt elkövetett rémhírterjesztés különleges jogrend, így például járványhelyzet idején szigorúbb szankcióval sújtható.
Nyolc év tíz hónap börtönbüntetésre ítélte jogerősen a Pécsi Törvényszék az élettársát tavaly megfojtó pécsi férfit.
Két napot ülésezik az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők hétfőn azonnali kérdéseket tehetnek fel a kormány tagjainak, míg kedden a koronavírus-járvány miatt hirdetett veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényjavaslatról szavazhatnak.
A hétfői ülés 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. A házelnök napirendi javaslata alapján az interpellációkra egy óra, az azonnali kérdésekre két óra, míg a kérdésekre 30 perc áll rendelkezésre.
Közös jogi eljárást kezdeményezett pénteken a brit piacon tevékenykedő három legnagyobb légitársaság, a British Airways, az easyjet és a Ryanair a brit kormány által e héten bevezetett karanténelőírás ellen.
- Felmentést adhat a hatósági házi karantén alól a járványügyi hatóság különös méltánylást érdemlő esetekben - ilyen tartalmú módosítást fogadott el az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága csütörtökön a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről szóló törvényjavaslathoz.
A főváros megtámadja a budapesti kormányhivatal határozatát, amelynek értelmében nem nyílhat hajléktalanszálló a Városháza épületében - írta Karácsony Gergely főpolgármester szerdán Facebook-oldalán.
Az Európai Unió Bírósága csütörtökön kihirdetett ítéletében megsemmisítette az Európai Bizottságnak a Magyarország által bevezetett dohányipari vállalkozásokat terhelő egészségügyi hozzájárulás és az élelmiszeripari vállalkozások bizonyos tevékenységeihez kapcsolódó élelmiszerlánc-felügyeleti díj alkalmazásának felfüggesztését elrendelő intézkedéseit.
A kormány 2023 végéig meghosszabbította az illegális kutak bírságmentes fennmaradásának 2020. december 31-én lejáró határidejét - közölte az agrárkamara kedden.
Háromnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés ezen a héten. A képviselők kedden ismét a kormány tagjait kérdezhetik, szerdán a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet megszüntetéséről kezdenek tárgyalni, míg csütörtökön a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulója alkalmából tartanak emlékülést.
Három férfit tartóztattak le Pécsen, mert az általuk irányított cégláncolat áfa megfizetése nélkül kereskedett szójával, s okozott ezzel mintegy félmilliárd forintos kárt a költségvetésnek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön.
- Tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozva minősített emberölés bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy férfi ellen, aki kegyetlen módon megölte beszélgetőtársát tavaly áprilisban Budapesten.
A bíróság egy hónapra letartóztatásba helyezte azt a három férfit, akik a megalapozott gyanú szerint péntek hajnalban részt vettek a Deák téri verekedésben, és egyikük két embert halálra késelt.
Egy év, három évre felfüggesztett börtönre ítélt a bíróság egy közterület-felügyelőt, aki megütötte egy pártaktivista hozzátartozóját.
A mentolos ízesítésű cigaretta, valamint cigarettadohány mellett az ízesített elektronikus cigaretta és utántöltő folyadék sem forgalmazható tovább Magyarországon. Lázár János, a nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos közleményében úgy fogalmazott, 2020. május 20-a újabb, jelentős mérföldkő a dohányzás elleni küzdelemben Európában, és különösen Magyarországon. A még 2014-ben elfogadott szabályozás értelmében szerdától az egész Európai Unióban megszűnt a mentolos ízesítésű cigaretta, valamint cigarettadohány forgalmazásának lehetősége.
Mindez egy újabb lépése 2016-ban elindult szigorítási folyamatnak, amelynek célja a jellegzetes ízesítések miatt különösen a fiatalok, valamint a nők körében népszerű dohánytermékek visszaszorítása, és ezáltal a dohányzás további csökkentése.
Csaknem tizenöt éve bujkált a hatóságok elől az a csalás miatt elítélt férfi, akit Heves megyei rendőrök fogtak el Tolnán - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn.
- Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.
A menedékkérőknek vagy kiutasítási határozat hatálya alatt álló harmadik országbeli állampolgároknak a röszkei tranzitzónában való elhelyezése őrizetnek minősül - hozta meg döntését csütörtökön az Európai Unió luxemburgi székhelyű bírósága.
Az ítélet értelmében, ha megállapítást nyer, hogy az érintett személyeket érvényes ok nélkül vették őrizetbe, az eljáró bíróságnak el kell rendelnie a haladéktalan szabadon bocsátásukat.
A bíróság úgy foglalt állást, hogy a tranzitzónában történt elhelyezések körülményei a szabadságelvonáshoz hasonlóak, többek között azért, mert az érdekeltek semmilyen irányban nem hagyhatták el önkéntesen, a kijelölt zónát.
Emlékeztetett továbbá, hogy az uniós eljárási irányelv értelmében a tagállamok ugyan őrizetbe vehetik a határaikra érkező menekültstátuszt kérelmezőket, ez azonban nem haladhatja meg, a kérelem benyújtásának időpontjától számított négy hetet.
Jár az összesen mintegy 100 millió forint kártérítés annak a mintegy 60 gyöngyöspatai felperesnek, aki a cigány etnikai kisebbséghez tartozó tanulók jogellenes elkülönítése és alacsonyabb szintű oktatása miatt indított személyiségi jogi pert - mondta ki a Kúria kedden meghozott ítéletében. Megállapította, hogy az alkalmazandó törvény alapján nem vagyoni károk megtérítésénél a kártérítés megítélésének egyetlen módja a pénzbeli kártérítés, természetbeni kártérítés alkalmazására nincs jogszabályi lehetőség.
Pénzbeli kártérítés, pótlólagos képzéssel való kiváltására csak a felek peren kívüli megállapodása esetén kerülhet sor.