Nyolc év fegyházra ítélte a felügyeletére bízott kiskorúakkal szexuális kapcsolatot létesítő volt bicskei gyermekotthon-igazgatót a Székesfehérvári Törvényszék szerdán. Az első fokon eljáró bíróság a volt igazgatót folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak, ennek kísérlete, négyrendbeli, folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés és kétrendbeli szexuális visszaélés bűntettében találta bűnösnek.
- Horvátország javára döntött az Interpol végrehajtó bizottsága szombaton Dubajban, és lehetővé tette Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen kiadott nemzetközi elfogatóparancs megújítását - közölte honlapján a horvát belügyminisztérium.
Idén eddig több mint 530-an haltak meg közlekedési balesetben Magyarországon - mondta Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
A szóvivő elmondta, a statisztika alapján valószínűsíthető, hogy az utolsó másfél hónapban még több mint 100-an meghalnak az utakon.
A halálos balesetek száma az elmúlt évekkel összehasonlítva stagnál.
A személyi sérüléssel járó balesetek száma évente eléri a 15 ezret - fűzte hozzá.
Jogerősen hat és fél év fegyházbüntetéssel sújtott kedden a Szegedi Ítélőtábla egy szombathelyi férfit, mert egy csengődi tanyán indiai kendert termesztett.A táblabíróság jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntettében mondta ki bűnösnek a 45 éves vádlottat.
A korábban már büntetett férfi 2016 májusában szívességi használóként beköltözött egy ismerőse csengődi tanyájára, és ott indiai kendert kezdett el termeszteni azzal a céllal, hogy az előállított marihuánát értékesítse. Az Ausztriában beszerzett vetőmagokból palántákat nevelt, majd a növényeket egy fóliasátorba kiültetve gondozta mindaddig, míg termőre nem fordultak. A feldolgozásra érett részeket - ágvégeket, virágzatot - leszüretelte, majd szárítani kezdte.
Huszonhat kilónyi marihuánát találtak egy koszovói autóbuszban Röszkén. Némedi-Varga Éva, a NAV Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense közölte, a pénzügyőrök és a rendőrök egy Svájcba tartó, koszovói rendszámú autóbuszt ellenőriztek Röszkén, és kockázatelemzés alapján a csomagok tételes átvizsgálása mellett döntöttek.
Gyermekpornográfiával összefüggésben végzett, több országot érintő nyomozások és a rendőri szervek közötti információmegosztás eredményeképpen huszonnyolc országban 94 ember ellen indult eljárás és 241 áldozatot azonosítottak az elmúlt öt év folyamán - közölte pénteken kiadott jelentésében az Európai Unió rendőri együttműködést koordináló szervezete, az Europol.
- Több mint 150 millió forint értékű hamis gyógyszert foglaltak le Magyarországon a gyógyszerhamisítás elleni XI. Pangea nemzetközi akcióhét keretében - hangzott el a fellépésben részt vevő hatóságok szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Elítélte a Buda-Cash-botrány 5 vádlottját a Fővárosi Törvényszék pénteken.
Varga Péter elsőrendű vádlott és négy társa egyenként 7 év 6 hónap börtönben letöltendő büntetést kapott. Valamennyi vádlottnál vagyonelkobzást is elrendelt a bíróság. A döntés nem jogerős. Az elsőfokú ítélettel szemben az ügyészség és a vádlottak is fellebbeznek.
Egymilliárd forintnál is több kárt okozott a költségvetésnek az az áfacsaló bűnszervezet, amelyet a napokban füleltek le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-magyarországi pénzügyi nyomozói Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
Hamis márkajelzésű ruhákat és nagy mennyiségű adózatlan cigarettát foglaltak le 215 millió forint értékben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Budapesten egy ellenőrzéssorozatban - közölte a NAV szombaton.
Kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés és gyermekpornográfia miatt ítéltek kilenc évnyi börtönre egy 31 éves férfit - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön.
A férfi álnéven, magát is kiskorúnak kiadva - egy ismert közösségi oldalon - ismerkedett meg a jellemzően 14 év alatti fiúkkal, akiket ezután fenyegetéssel vett rá vagy próbált rávenni arra, hogy videóhívás keretében előtte szexuális cselekményt végezzenek.
- Kábítószer birtoklásának gyanúja miatt indult eljárás egy 54 éves kozármislenyi férfi ellen, akitől csaknem 20 kilogramm kábítószergyanús szárított növényt foglaltak le.
Magyar és szlovák rendőrök közösen számoltak fel egy kábítószerrel kereskedő bűnözői csoportot - közölte a rendőrség szerdán. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt több emberrel szemben folytat nyomozást.
A nyugat-balkáni országok nemzeti hatóságainak bevonásával végzett, összehangolt rendőrségi művelet keretében 180 nyugat-balkáni vagy velük kapcsolatban álló bűnözőt állítottak elő a régióban és Európa-szerte - közölte az Európai Unió rendőri együttműködést koordináló szervezete (Europol) pénteken.
- Életfogytiglani fegyházra ítélte a két rendőrt életveszélyesen megsebesítő Teréz körúti robbantás vádlottját többszörösen minősített emberölés es terrorcselekmény kísérlete miatt a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett, elsőfokú, nem jogerős ítéletében.
- Európai elfogatóparancs alapján hétfő este Ausztriában elfogták azt a menekült afgán férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy szexuális erőszakot követett el a magyar fővárosban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.
Több mint százrendbeli üzletszerű csalás bűntettével vádolnak egy budapesti életbiztosítót, aki ügyfeleinek 2007 és 2015 között 800 millió forint kárt okozott befektetési csalásokkal - közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken.
Jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett kereskedelem bűntettével vádolnak egy lakiteleki férfit, aki lakhelyelhagyási tilalmát töltve kukorica közé rejtve kannabiszt termesztett, és eladta azt - közölte Bács-Kiskun Megyei Főügyészség pénteken.
- Elfogták és őrizetbe vették egy adócsalással gyanúsított bűnszervezet hat tagját, akik Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyéből továbbértékesítési céllal több mint 16 ezer doboz magyar adójegy nélküli cigarettát szállítottak Bács-Kiskun megyébe - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség hétfőn.
Több mint négymillió forint értékű csempészett cigarettát találtak egy Ukrajnából érkező nemzetközi vonaton a záhonyi határállomáson. Magyar Norbert, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense hétfőn elmondta, a két vagonból álló szerelvény rutinellenőrzésekor a vonatkísérők egyre feszültebben viselkedtek, a pénzügyőrök a szerelvény átvizsgálásakor a hálókocsi plafonjában mintegy 4500 doboz cigarettára bukkantak.