Kékhírek

Eredmények megjelenítése 561-től 580-ig 1630 találatból.

Kétmilliárd forint áfát csalt el Borsodban egy bűnszervezet

Kékhírek - 2016-12-01

Alumíniumtömbök kereskedelmével több mint kétmilliárd forint áfát csalt el egy bűnszervezet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, harminchárom gyanúsítottal szemben javasol vádemelést az ügyészségnek az adóhatóság.

A Miskolc környéki gyanúsítottak a csaláshoz létező, de valós tevékenységet nem végző, szlovákiai és magyarországi székhelyű cégeket használtak fel. A Szlovákiából és Csehországból behozott alumíniumtömböket a cégeik telephelyén raktározták, miközben az árut papíron "utaztatták", azaz szlovák és magyar cégeken keresztül átfuttatták, holott az fizikailag sosem volt a birtokukban.

A kamion sofőrjét bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a debreceni rendőrök.

Kékhírek - 2016-11-30

2016. november 30-án 5 óra 35 perc körül a 354-es számú főút 8. kilométerszelvényében halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy lengyel forgalmi rendszámú kamion sofőrje egy gazdasági útról – nem kellő körültekintéssel – tolatott a főútra. A tehergépkocsinak hátulról egy Debrecen irányába szabályosan közlekedő személygépkocsi nekiütközött. A balesetben a személyautó sofőrje olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

- Quaestor - Elutasították Tarsoly ügyvédjének kérését a közigazgatási per felfüggesztésére

Kékhírek - 2016-11-28

Elutasította a bíróság Tarsoly Csaba ügyvédjének kérését a volt Quaestor-vezér által a jegybank ellen indított közigazgatási per felfüggesztésére az ellene folyó büntetőper lezárulásáig - erről a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság hétfőn döntött a egyebek mellett 20 millió forint bírságot és jogsértéseket megállapító felügyeleti döntéssel szemben indított perben.

Elfogtak két férfit, akik rendőrnek adva ki magukat, kiraboltak két idős férfit

Kékhírek - 2016-11-21

- Elfogott a rendőrség két férfit, akik - magukat rendőrnek kiadva - kiraboltak két idős férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság internetes oldalán hétfő reggel.

A két férfi magát rendőrnek kiadva még november 14-én reggel ment be a XIII. kerületi lakásba, az ott tartózkodó két idős férfit megfenyegették és megkötözték, majd átkutatták a lakást, és készpénzt, mobiltelefont, illetve laptopot vittek el. A rendőrök azonosították a gyanúsítottakat, és két nappal az elkövetést követően otthonában elfogták az 53 éves T. Zoltánt, társával szemben pedig elfogatóparancsot bocsátottak ki

Letöltendő fogházbüntetést kapott a 80 éves debreceni gázoló

Kékhírek - 2016-11-10

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt a Debreceni Járásbíróság két év letöltendő fogházbüntetésre ítélte és végleg eltiltotta a járművezetéstől a 80 éves S. János vádlottat, aki 2015 februárjában két gyalogost elütött Debrecenben. Az egyik áldozat a helyszínen meghalt, a másik maradandó fogyatékosságot szenvedett.

Több tucat betörés, több százmilliós zsákmány

Kékhírek - 2016-11-09

Vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a debreceni rendőrök azzal a férfival szemben, aki megalapozottan gyanúsítható 78 rendbeli lopás bűntett elkövetésével. A Debreceni Rendőrkapitányság munkatársai 2015. június 13-án fogták el azt a férfit, aki a nyomozás adatai szerint 2013. év eleje és 2015. év júniusa között az ország különböző településein követett el vagyon elleni bűncselekményeket. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 15 betörést is elkövetett Debrecen, Vezér utca környékén 2014. március elejétől kezdődően. A gyanúsított a bűncselekmények helyszíneire hasonló módszerrel – akrobatikus ügyességgel – jutott be.

Jellemzően a lakóházak emeletére mászott fel, majd az ott található ablakokat, teraszajtót befeszítve jutott be a lakásokba. Főleg a lemezszekrényeket és széfeket kereste, amelyekből kizárólag készpénzt, értékes órákat és ékszereket tulajdonított el. A rendőrök bűnügyi őrizetbe vették a gyanúsítottat és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet az eljáró nyomozási bíró 2015. június 15-én elrendelt.

A debreceni nyomozók a V. Károlynál 2015 júniusában tartott házkutatás alkalmával közel 100 millió forint értékű arany ékszert, több millió forint készpénzt és valutát foglaltak le. A tulajdonosok azonosítása érdekében a rendőrség az ékszerekről felhívást tett közzé

Osztrák-szlovén festményhamísító banda tagját vette őrizetbe a szlovén rendőrség

Kékhírek - 2016-11-07

- Letartóztatott a ljubljanai rendőrség egy 65 éves szlovén férfit, aki egyebek között hamis Pablo Picasso, Gustav Klimt, Claude Monet, Vaszilij Kandinszkij és Marc Chagall képekkel próbált meg üzletelni - közölte a helyi sajtó hétfőn.

A gyanúsítottnál, akinek kilétét nem fedték fel, a házkutatás során 66 hamis festményt találtak. A hatóságok szerint a vádlott 72 millió eurót kereshetett volna a képekkel, ha sikerül rajtuk túladnia.

Bőnyi rendőrgyilkosság - Hősi halottá nyilvánították a megölt 46 éves rendőrt

Kékhírek - 2016-10-26

- Gépkarabéllyal adott le öt-hat lövést Bőnyben egy idős férfi szerda reggel, és megölt egy 46 éves rendőrt. Az áldozatot hősi halottá nyilvánítottak és alezredessé léptettek elő - jelentették be a Központi Nyomozó Főügyészség, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és a Terrorelhárítási Központ (TEK) vezetői győri sajtótájékoztatójukon.

Az ügyészség indítványozta a bicskei gyermekotthon vezetőjének előzetes letartóztatását

Kékhírek - 2016-10-24

Indítványozta a bicskei gyermekotthon vezetőjének előzetes letartóztatását hétfőn a Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészség a nevelése, felügyelete alatt álló személy sérelmére, folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés és kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt indult büntetőügyben.

Várhomokiné Rabi Noémi főügyészhelyettes közleményében emlékeztetett arra, hogy a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság múlt pénteken vette őrizetbe a gyermekotthon igazgatóját.

A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája hétfőn elrendelte a bicskei gyermekotthon vezetőjének előzetes letartóztatását

Egy kilogramm heroint találtak a pénzügyőrök Röszkén

Kékhírek - 2016-10-21

- Egy kilogramm heroint találtak a pénzügyőrök egy autóbuszban Röszkén - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.

Némedi-Varga Éva, a NAV Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense közölte, a pénzügyőrök a rendőrökkel közösen ellenőriztek a röszkei autópálya-határátkelőhelyen egy Macedóniából Ausztriába tartó autóbuszt.

Börtönből zsaroló elítéltek ellen emeltek vádat

Kékhírek - 2016-10-11

Vádat emeltek két férfi ellen, aki a börtönből próbált, részben sikeresen, fenyegetéssel pénzhez jutni. Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden közölte, a két férfit a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség ügyészség folytatólagosan, hivatalos minőség színlelésével elkövetett zsarolással vádolja.

A vádirat szerint a két elítélt tavaly szeptemberben - az intézet szabályzatát megszegve - szerzett egy mobiltelefont. Tavaly szeptember 20-án több mint tízszer hívták fel egy szerződéses katona élettársát; egyikük alezredesnek, másikuk dandártábornoknak adta ki magát.

Lakáskiadással kapcsolatos csalásokra figyelmeztet a rendőrség

Kékhírek - 2016-10-10

Az internetes albérlethirdetésekkel érdemes különösen óvatosnak lenni, foglalót sohasem szabad előre utalni - mondta Németh Ágnes, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatóságának bűnügyi főosztályvezetője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Teréz körúti robbantás - Nemzetbiztonsági bizottság: a rendőrség lehetett a célpont

Kékhírek - 2016-10-03

- A jelenlegi információk szerint a legvalószínűbb, hogy a rendőrség szervezete elleni támadás volt a Teréz körúti robbantás, amelyben két rendőr súlyosan megsérült - közölték az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagjai a testület hétfői zárt ülése után.

Illegális cigarettagyárat számolt fel a NAV Budapesten

Kékhírek - 2016-09-28

Újabb, nemzetközi bűnszervezet által létrehozott cigarettagyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a bolgár hatóságok és az Europol segítségével - jelentette be a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának főosztályvezető-helyettese az adóhatóság szerdai, Budapesten megtartott sajtótájékoztatóján.

Tóth Márk közölte: a X. kerületi telephelyen egy komplett fermentáló és cigarettagyártó gépsort és csomagológépet foglaltak le, továbbá 3,3 tonna dohányt és csaknem félmillió szál cigarettát.

World Press Photo kiállítás péntektől a Néprajzi Múzeumban

Kékhírek - 2016-09-22

Idén 83 ezer fotó közül választották ki a nemzetközi World Press Photo pályázat díjazott felvételeit; a 42 fotográfus 155 képéből összeállított kiállítást péntektől tekinthetik meg a Néprajzi Múzeum látogatói.

Életfogytiglanra ítéltek egy férfit emberölésért és szexuális erőszakért Debrecenben

Kékhírek - 2016-09-21

Életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélt a Debreceni Törvényszék szerdán, nem jogerősen egy férfit, aki tavaly tavasszal összeszurkálta volt élettársát, előzőleg pedig megerőszakolta a nőt és kiskorú húgát M. Endre Sándort előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és további nyolc erőszakos cselekmény, köztük 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak miatt - halmazati büntetésként - ítélték életfogytiglanra.

NAV: illegális "mobilbenzinkutat" működtettek az M5-ös autópálya inárcsi parkolójában

Kékhírek - 2016-09-14

- Illegálisan működtetett "mobilbenzinkutat" találtak a pénzügyőrök az M5-ös autópálya egyik parkolójában - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.

A pénzügyőrök egy közúti ellenőrzéskor vettek észre két gazdátlanul hagyott gépjárművet a kamionparkolóban. A járművek külső átvizsgálásakor látszott, hogy azokban nagy űrtartalmú tartályok vannak.

Vádat emeltek az adóellenőrökkel erőszakosan fellépő sofőr ellen

Kékhírek - 2016-09-07

Vádat emeltek egy sofőr ellen, aki májusban foglyul ejtett két adóellenőrt az autójában, miután ők a fuvarral kapcsolatban jegyzőkönyvet akartak felvenni - közölte a fővárosi főügyész szerdán.

A vádirat lényege szerint májusban "egy közismert telefonos applikáció használatával" a két adóellenőr személyszállítási szolgáltatást rendelt. A fuvar végeztével az adóellenőrök igazolták magukat, és közölték a sofőrrel, hogy jegyzőkönyvet vesznek fel. A 46 éves férfi nem működött együtt, az ellenőröket a gépkocsi elhagyására szólította fel - áll Ibolya Tibor közleményében.

Két kilogrammnyi drogot talált egy kábítószerkereső-kutya Beregsurányban

Kékhírek - 2016-09-02

Két kilogrammnyi drogot talált a kábítószer-kereső kutya a beregsurányi határállomáson egy utazónál - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense pénteken.

Magyar Norbert elmondta, hogy a pénzügyőrök vámvizsgálatot végeztek a Beregsurány és Asztély közötti magyar-ukrán átkelőhelyen a belépésre jelentkező magyar állampolgár személygépkocsijában, mialatt a férfi gyanúsan viselkedett, ezért drogkutatásra kiképzett kutyával is átvizsgálták a járművét.

Közel 170 millió forint értékű csempészett cigaretta egy kamionban

Kékhírek - 2016-09-01

- Közel 170 millió forint értékű csempészett cigarettát találtak a pénzügyőrök egy kamionban, amit a dohányáruval együtt lefoglaltak. A magyar-ukrán állampolgárságú sofőrt gyanúsítottként kihallgatták - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-alföldi szervezetének sajtóreferense csütörtökön.