Elérte a Rábát a vörösiszap-ár, de sikerült annyira oldani a szennyezés lúgosságát, hogy talán elkerülhető lesz a Marcal felső szakaszán tapasztalható környezeti katasztrófa, ott ugyanis tömeges vad- és halpusztulást okozott a szennyeződés - közölte az MR1 - Kossuth Rádió.
Vegyészekből, ökológusokból, biológusokból és környezetvédelmi szakemberekből álló csoport vizsgálja a baleset következményeit az iszaptól elárasztott Devecser-környéki gátszakadás területén. A Magyar Tudományos Akadémia szakértői csoportjának gyors helyzetelemzése és javaslatai a helyszíni bejárást követően.
A hétfőn Ajka és Devecser között átszakadt tározóból folyamatosan ömlő barna iszap, más néven vörösiszap a timföldgyártás melléktermékeként keletkező, az egészségre meglehetősen káros anyag, ezért a II. veszélyességi kategóriába sorolják.
Mélységesen megdöbbentett és felháborított az a Fidesz megbízásából terjesztett szóróanyag, amiben emberi méltóságomat és személyiségi jogaimat súlyosan sértő, valótlan állítások olvashatók. Gödöllőn ezzel soha nem látott mélységekbe süllyesztették a kampányt.
Városi Polgármesterek Randevúján a fórumot követően követően adják át „Az Év Polgármestere”, „Az Év Alpolgármestere” és „Az Év Jegyzője” díjakat. Melocco Miklós „A városépítés allegóriája” című szobrát az idén is a polgárok szavazatai alapján ítéli oda a Szféra Európa Kft.
Magas vérnyomás (hipertónia):
Az egyik leggyakoribb rizikófaktor a magas vérnyomás. A magas vérnyomású egyének között nagyobb számban fordul elő szívinfarktus, mint a normális vagy alacsony vérnyomásúak között. A magas vérnyomást önálló megbetegedésnek, és az érelmeszesedés egyik legfontosabb kockázati tényezőjének tartjuk.
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Ez évtől - minden szakmai és gazdasági érdekképviselet tiltakozása ellenére az előző kormány intézkedése nyomán- a magyar vállalkozók által fizetendő járulékok és személyi jövedelemadó megállapítása teljesen új szabályok alapján történik.
A Kölcsey-főiskolán az idei tanévben több mint 900 hallgató kezdte meg a félévet. Közülük várhatóan mintegy 240 az elsőévesek száma. A beiratkozási időszak még ezen a héten tart.
2010 szeptemberétől az alábbi szakokon tanulhatnak a főiskolai hallgatók:
Az Európai Parlament a mai napon elfogadta az élelmiszerláncról szóló jelentést, amelynek célja, hogy a gazdák tisztességes módon részesüljenek az élelmiszer-ágazatban keletkező jövedelemből.
Glattfelder Béla fideszes európai parlamenti képviselő üdvözli az Európai Parlament plenáris ülése által elfogadott jelentést, amelynek célja a gazdák élelmiszerláncokkal szembeni kiszolgáltatottságának csökkentése és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok elleni fellépés.
Fideszes képviselők szerint ők csak a törvénytelenségekre akarták felhívni a figyelmet, amikor arról beszéltek, hogy Állami Számvevőszéki vizsgálatot kérjenek a településükre. A STOP-on közölt hangfelvétel szerint azonban a Fidesz önkormányazti politikusai zsarolásra akarják felhasználni az állami szervet.
Előételek
Hajdúsági töltött káposzta
Töltike
Borjúbatyu kapormártással
Snidlinges juhtúróval töltött gombafejek
Hortobágyi húsos palacsinta
Töltött libanyak
Az IMF-ben a Magyarországot képviselő kormányzói posztot a jövőben a Nemzetgazdasági Miniszter tölti be - közölte kedden délután a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A Nemzetközi Valutaalapban (IMF) a Magyarországot képviselő kormányzói posztot a kormányzati struktúra átalakítása miatt – több uniós tagállamban követett gyakorlatnak megfelelően – a jövőben a Nemzetgazdasági Miniszter tölti be.
A Szombathely közvetlen szomszédságában található Táplánszentkereszt 186 millió forintot nyert iskolája korszerűsítésére, amely mellett 440 millió forintos támogatási összegből újították fel a nyírmadai Patay István Általános Iskolát. Az előbbi esetben az intézmény az augusztus 14-ei átadó ünnepségen új tornacsarnokkal és kulturális rendezvények lebonyolítására alkalmas színpaddal bővült, utóbbi iskola pedig modern eszközöket és új tornaszobát kapott.
Jó ütemben készül az egyetem virágkocsija, így augusztus 20-án kifuthat a virághajó a kormánynál Dobó Ágnes szépségkirálynővel.
A kompozíciót már kifaragta a tervező Nádasdi Péter szobrászművész, most mintegy 300 ezer szál száraz virággal díszíti a kocsit a nagyrészt egyetemistákból álló segítőcsapat.