Donald Trump amerikai elnök erőfeszítései minden eddiginél közelebb hozták az ukrajnai háború végét - közölte szombati nyilatkozatában Keir Starmer brit miniszterelnök.
Starmer, akinek állásfoglalását a Downing Street szóvivője ismertette, dicséretre méltónak nevezte a vérontás befejezésének céljával Trump által mutatott vezetői teljesítményt.
A brit kormányfő nyilatkozatának előzményeként Trump pénteken Alaszkában személyesen tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az ukrajnai rendezésről.
A munkáspárti brit miniszterelnök közölte, hogy szombaton Zelenszkijjel, Trumppal és európai vezetőkkel is tárgyalt, és mindannyian készen állnak a következő szakasz támogatására.
Ez fontos előrelépés, és alapvető jelentőségű az újbóli orosz támadás elrettentése szempontjából.
Amíg az orosz elnök nem vet véget az Ukrajna elleni "barbár támadásnak", a szövetségesek további szankciókkal még szorosabbra vonják az orosz hadigépezetre gyakorolt nyomást - áll a brit kormányfő szombati nyilatkozatában.
Starmer szerint ezeket a szankciókat az orosz gazdaság máris megszenvedi, és a Nyugat addig folytatja Ukrajna támogatását, amíg erre szükség van.