EP-elnök: az antiszemitizmus démonja visszatér Európába és a világ egészébe

Külföld - 2020-01-21

- "Hitetlenkedve, növekvő haraggal és aggodalommal figyeljük, hogy a történelem tanulságai feledésbe merülnek, és az antiszemitizmus démonja visszatér Európába és a világ egészébe" - jelentette ki az Európai Parlament elnöke kedden.

David Sassoli az auschwitz-birkenaui haláltábor felszabadításának 75. évfordulója alkalmából két nap múlva Jeruzsálemben tervezett ötödik Holokauszt Világfórumot megelőzően kiadott nyilatkozatában arra emlékeztetett, az Európai Uniót Európa újraegyesítése végett és annak biztosítása érekében hozták létre, hogy a második világháború borzalmai soha ne ismétlődhessenek meg.

A holokauszt az emberiesség elleni legnagyobb bűncselekmény - húzta alá.

Auschwitzi koncentrációs tábor

A németországi Halléban, valamint New Yorkban antiszemita indíttatásból nemrégiben elkövetett támadások, a zsidó állampolgárok és politikusok elleni sorozatos fenyegetések, valamint több európai országban zsidó temetők és zsidó tulajdonú üzletek ellen elkövetett vandalizmus "olyan időszakra emlékeztetnek, amelyről azt reméltük, már régen véget ért" - mondta.

A hét folyamán Jeruzsálemben emlékezni kell Európa történelmének legsötétebb pillanataira, ugyanakkor meg kell vitatni azt is, mit lehet tenni az egész világon újra jelentkező gyűlölet és antiszemitizmus kezelése érdekében - tette hozzá az Európai Parlament elnöke.

A csütörtökön, a jeruzsálemi Yad Vashem Intézetben tervezett ötödik Holokauszt Világfórum a holokauszt áldozatai emlékezetének ápolására, valamint a világszerte növekvő antiszemitizmus elleni küzdelemre fókuszál.

Az uniós parlament tájékoztatása szerint az EP jövő héten esedékes brüsszeli plenáris ülésén emlékezik meg a holokauszt áldozatairól. Ez alkalommal beszédet mond Liliana Segre olasz szenátor, holokauszt-túlélő.

xxx

A volt náci német haláltáborba, Auschwitzba látogatott kedden az amerikai képviselőház demokrata elnöke, Nancy Pelosi, aki a lengyel alsó- és felsőházi elnökök kíséretében lerótta tiszteletét az áldozatok emléke előtt, és megkoszorúzta a láger Halálfalát.

A csütörtöki jeruzsálemi Holokauszt Világfórumra tartó Pelosi megtekintette a volt Auschwitz I. koncentrációs tábort és az auschwitz-birkenaui megsemmisítő tábort is.

Az Auschwitz I. lágerben az amerikai politikus Elzbieta Witek lengyel alsóházi, valamint Tomasz Grodzki felsőházi elnök társaságában megkoszorúzta a Halálfalat, amelynél a németek több ezer embert, többségükben lengyel politikai foglyokat lőttek agyon.

Este Pelosi még megbeszéléseket folytat két lengyel hivatali partnerével.

Az auschwitzi koncentrációs tábort a hitleri Németország 1940-ben építtette Lengyelországnak a harmadik birodalomhoz csatolt részén, eredetileg lengyel foglyok számára. Az auschwitzi emlékmúzeum 1,3 millióra teszi a táborkomplexumban fogva tartottak számát, közülük 1,1 millió volt zsidó. Auschwitzba 1944 májusától közel 440 ezer magyarországi zsidót deportáltak, ez lett a megsemmisítésük fő színhelye.

Az auschwitzi emlékhelyen január 27-én több ország államfőjének részvételével nemzetközi megemlékezést tartanak a haláltábor felszabadításának 75. évfordulójáról.