Humanitárius segélyszállítmányt és mentőcsapatot indított Erdélybe a Magyar Református Szeretetszolgálat

Külföld - 2025-05-29

Két tonna humanitárius segélyszállítmánnyal és vízszivattyúkkal indult útnak a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) csapata csütörtökön a romániai Kovászna megyében található Nagyborosnyóra, hogy az árvíz elleni védekezésben segítsék a határon túli közösséget, és támogassák a kitelepített családok élelmezését.

A Magyar Református Szeretetszolgálat csütörtöki közleménye szerint az önkéntes csapatot követi az MRSZ Kutató-Mentőcsapata is, akik felszerelésükkel szakmai segítséget nyújthatnak a mentésben és kárenyhítésben egyaránt. Az erdélyi árvíz érintettjei számára adománygyűjtést is hirdetett a szeretetszolgálat - tették hozzá.

Mint az összegzésben felidézik, a heves esőzések és áradások miatt hetek óta súlyos árvízveszély fenyegeti Erdélyt.

A parajdi sóbánya jelentős része megtelt vízzel, azóta pedig a környék települései is veszélybe kerültek a hatalmas vízmennyiség miatt.

Kiemelték: az MRSZ napok óta kapcsolatban áll az Erdélyi Református Egyházkerülettel, hogy szükség esetén azonnal indulni tudjon segélyszállítmányaival és önkéntes csapatával a szervezet.

A tájékoztatás szerint az áradások mostanra több települést is elöntöttek, így csütörtökön elindult a Magyar Református Szeretetszolgálat első csapata a Kovászna megyei Nagyborosnyóra.

A helyi mentőszervekkel és gyülekezettel együttműködve a szeretetszolgálat két tonna élelmiszerrel és higiénés termékkel nyújt helyben segítséget az otthonukat elhagyni kényszerülő családok körében, valamint nagy teljesítményű vízszivattyúkat és tömlőket juttat el még csütörtökön az alapítvány a helyszínre, hogy a mentési feladatokban is azonnal segítséget tudjanak nyújtani.

A helyi mentőszervekkel egyeztetve várhatóan hétfőre elvonul az ár, és megkezdődhet a nagyobb volumenű kárenyhítés.

Ennek érdekében hétfő hajnalban a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató-Mentőcsapatának tagjai a Tiszáninneni Református Egyházkerület önkéntes csapatával együtt indulnak a Kovászna megyei községbe.

Az erdélyi árvízhelyzet miatt országos adománygyűjtést hirdet a Magyar Református Szeretetszolgálat. Az adománygyűjtés támogatható a 1358-as adományvonal hívásával, a www.adomany.jobbadni.hu weboldalon keresztül, valamint banki átutalással - áll az összegzésben.