Megközelítette a 12 ezret a fertőzöttek száma Ukrajnában

Külföld - 2020-05-03

Továbbra is gyors ütemben terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában, vasárnapra 24 óra alatt 502 új fertőzést azonosítottak, a betegek száma elérte a 11 913-at - közölte az egészségügyi minisztérium.

A betegségben elhunytak száma kilenc új esettel 288-ra nőtt, eközben 1547-en felgyógyultak. Az ország két legfertőzöttebb területe továbbra is a délnyugat-ukrajnai Csernyivci megye (1818 fő) és a főváros, Kijev, ahol a betegek száma elérte az 1511-et. Kárpátalja megyében jelenleg 508 fertőzöttet tartanak számon.

A főpolgármesteri hivatal közleménye szerint az elmúlt napban egy újabb elhunyttal 26-ra emelkedett a betegség halálos áldozatainak száma Kijevben.

A fegyveres erők illetékesei vasárnap arról számoltak be, hogy az elmúlt napban négy új esetet azonosítottak soraikban, és ezzel a Covid-19-betegek száma 49-re emelkedett. Eddig ketten haltak bele a betegségbe, és 30-an gyógyultak fel.

Közben szombaton békés demonstrációt szervezett étteremtulajdonosok egy kis csoportja Kijevben az elnöki hivatal előtt, követelve, hogy legalább a nyílt téri teraszaikon engedélyezzék a vendégek kiszolgálását. Jelenleg Ukrajnában az éttermek és a kávézók csak házhozszállítást vállalhatnak vagy elvitelre árusíthatnak, de helyben fogyasztásra nem szolgálhatnak fel semmit. Az UNIAN ukrán hírügynökség helyszíni jelentése szerint a vendéglátósok tiltakozóakciójukon kihelyeztek néhány asztalt a hivatal elé, és az arra járókat kóstolófalatkákkal kínálgatták. Volodimir Zelenszkijt is meghívták, de az elnök nem ment ki hozzájuk.

Viktor Ljasko, az egészségügyi miniszter helyettese, országos tisztifőorvos vasárnap a Facebookon közzétett bejegyzésében közölte, hogy a tárca már csaknem befejezte az összeállítását azoknak az előírásoknak, amelyek alapján a fodrászatok, szépségszalonok, kávézók és egyéb üzletek a karantén után újra kinyithatnak. Szavai szerint a jegyzéket várhatóan már a hétvégén közzéteszik, hogy a vállalkozóknak legyen idejük felkészülni az újranyitásra.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter pénteken tett ígéretet arra, hogy az országos karantént május 11-e után elkezdi a kormány fokozatosan feloldani. Ezt azzal indokolta, hogy egyfelől a fertőzés terjedése tekintetében kedvező a helyzet az országban, másfelől az emberek elfáradtak a karanténtól.