Újabb bizonyítékokat csatolt a parajdi bányakatasztrófa ügyében a román legfőbb ügyészséghez benyújtott bűnvádi feljelentéséhez az állampolgárokat az állam visszaéléseitől védő FACIAS alapítvány - közölte csütörtökön a civilszervezet.
Az alapítvány június elején tett bűnvádi feljelentést a parajdi sóbánya elárasztása kapcsán a román legfőbb ügyészségnél. Ebben azt állítja, hogy a bányát működtető Országos Sóipari Társaság (Salrom) és a román vízügyi hatóság felelős a történtekért, mivel évek óta tudtak a veszélyről, de nem tettek ellene semmit. Beadványukban a civilek a két állami vállalat érintett alkalmazottainak a felelősségre vonását kérik
A civilek szerint a vízszivárgások megakadályozása 1,9 millió euróba került volna, miközben a Salrom csak 2022-ben 4 millió eurót fizetett alkalmazottainak különböző jutalékokra. Arra is rámutatnak, hogy abban az évben a Salrom nettó profitja 22 millió euró volt, és ahelyett, hogy egy részét a sókészlet megőrzésére fordította volna, csaknem 30 millió eurót költött személyi kiadásokra. A civil szervezet szerint a Románia számára stratégiai jelentőségű parajdi sókészlet meghaladja az 500 millió tonnát, bruttó értékét 12 milliárd euróra becsülik.
A FACIAS szerint az ügyészek elé terjesztett hivatalos iratok és tanulmányok azt mutatják: a parajdi bányakatasztrófa az állami hatóságok visszaéléseinek közvetlen következménye, mivel ezek megszegték törvényes kötelességüket, hogy megvédjék az emberi életeket, vagyont és nemzeti örökséget.
Rámutatnak: már egy 2007-ben publikált tanulmány felhívta a figyelmet, hogy a Korond-patak "valós veszélyt" jelent a bánya épségére, mivel oldja a sótömböket. Ennek ellenére a szakemberek által javasolt műszaki megoldások - a patak elterelése és egy megfigyelési állomás létrehozása - nem ültették gyakorlatba. És a sószorost magába foglaló természetvédelmi területet felügyelő civil szervezet sem tett konkrét lépéseket a védelmében - állítja a FACIAS.
A román állami tulajdonban lévő parajdi sóbányába májusban tört be ismét a felette folyó Korond-patak vize. Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya valamennyi részét. A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek kerestek fel, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak a megélhetése is függ.