Ukrajnai háború - Vasárnap közel százezer ukrán menekült érkezett Lengyelországba

Külföld - 2022-02-28

- Az ukrajnai háború kezdete óta már 281 ezren érkeztek Ukrajnából Lengyelországba, csak vasárnap közel százezren lépték át a határt - közölte a lengyel határőrség a Twitter közösségi honlapján hétfőn.

Beszámoltak arról is, hogy a háború ötödik napján, hétfő éjféltől hajnali 7 óráig 28 ezren estek át a határellenőrzésen.

Michal Dworczyk, a lengyel miniszterelnöki hivatal vezetője az RMF FM lengyel kereskedelmi rádiónak hétfőn adott interjúban közölte: a határ ukrán oldalán óriási sorok alakultak ki, a közös határátkelőknél összesen több mint negyedmillióra becsülhető a várakozók száma.

Az 535 kilométer hosszú lengyel-ukrán határszakaszon 8 közúti határátkelő működik, ezeken az utóbbi időben a gépkocsik számára fenntartott forgalmi sávok egy részét a gyalogosoknak különítették el a határátlépés gyorsítása érdekében. Egyes határátkelőkön 20 óra, máshol akár 70 óra a várakozási idő Ukrajna irányából.

Dworczyk megerősítette: Varsó a határátlépési eljárás lehető legnagyobb leegyszerűsítéséről tárgyal az ukrán hatóságokkal. Hangsúlyozta: a lengyel határőrök gyakorlatilag mindenkit beengednek, beleértve a személyi iratokkal nem rendelkező menekülteket is.

Rámutatott: a határon várakozók többsége nő és gyermek, mivel az ukrajnai általános mozgósítás meghirdetése után a 18 és 60 év közötti férfiakat nem engedik ki Ukrajnából.

Vasárnapi információk szerint a lengyel és az ukrán fél megegyezett arról, hogy lengyel önkéntesek a határ ukrán oldalán humanitárius segítséget nyújthatnak a határátlépésre várakozóknak.

Andrzej Adamczyk infrastrukturális miniszter vasárnap este újabb "humanitárius szerelvények" indítását jelentette be Ukrajnába, amelyek Lemberg (Lviv) környékéről szállítanak menekülőket Lengyelországba.

Anna Michalska, a határőrség szóvivője hétfőn közölte: Ukrajna irányában sem szűnt meg a forgalom, általában azokról a Lengyelországban dolgozó ukrán férfiakról van szó, akik hazatérnek, hogy harcoljanak az orosz alakulatok ellen. Vasárnap 9 és fél ezren keltek át a határon Ukrajna irányában - mondta el Michalska.