Úzvölgyi katonatemető - Ökumenikus istentiszteleten emlékeztek meg az úzvölgyi csatáról a 75. évfordulón

Külföld - 2019-08-26

Ökumenikus istentiszteleten emlékeztek meg hétfőn az Erdély és Moldva határán fekvő Úzvölgye katonai temetőjében a völgyben 75 éve vívott csata áldozatairól. A megemlékezés szónoka, Böjte Csaba ferences szerzetes az igazság és a szeretet szükségességéről beszélt. Úgy vélte, a szeretetet igazságba kell öltöztetni, és Úzvölgye ügyében is győzedelmeskednie kell az igazságnak.

Arra biztatta hallgatóságát: imádkozzanak azért, hogy a bukaresti parlament épületére is felkerüljön a székely zászló. "Ha ennek az országnak jó a mi adóként befizetett pénzünk, a verejtékes munkánk, akkor legyen jó a mi zászlónk is, a himnuszunk is, a nyelvünk is" - jelentette ki.

Úgy vélte ugyanakkor, hogy nem szabad letérni a szeretet útjáról. Példaként egy dévai rendőr történetét említette, aki egykor felelősségre vonta őt, amikor az első utcagyermekeket befogadta a ferences kolostorba. Később ugyanez a rendőr adománygyűjtő bált szervezett a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által befogadott, műtétre szoruló egyik gyerek megsegítésére.

Az úzvölgyi katonatemetőben tartott megemlékezés résztvevői 2019. augusztus 26-án. MTI/Veres Nándor

"Voltak és lesznek még úzvölgyék, de az a dolgunk, hogy hidat építsünk a kőből, amivel megdobtak" - állapította meg.

A temetőben összegyűlt megemlékezőket köszöntő Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke kijelentette: az úzvölgyi csatában elesett székely fiatalok példája a mai utódokat is bátor ellenállásra készteti.

Hozzátette: a hétköznapi vitákon túl kellenek azok a pillanatok, amikor a magyarok egységesen lépnek fel, megmutatják, hogy a bajban tudják zárni soraikat.

"Erőt mutatunk fel azoknak is, akik magukénak akarják ezt a földet, ami nekünk ezer éve az otthonunk" - jelentette ki.

A csata 75. évfordulóján minden korábbi megemlékezésnél többen, mintegy ötezren vettek részt. A résztvevők között volt a 75 évvel ezelőtti úzvölgyi csata három túlélője is. A megemlékezés szervezői korlátokkal zárták el a tömeg elől a temetőnek azt a részét, amelyen Darmanesti polgármesteri hivatala áprilisban román parcellát és emlékművet állított. A csendőrség az esemény idejére lezárta az Úzvölgyébe Moldva felől vezető utat, hogy megelőzze a magyar megemlékezés esetleges ellenzőinek a helyszínre jutását.

1944. augusztus 26-án, három nappal az után, hogy Románia átállt a tengelyhatalmak oldaláról a szövetségesek oldalára, a szovjet csapatok Úzvölgyénél érték el először az akkori Magyarország határát, ahol a székely határőr zászlóalj 17-18 éves fiúkból álló katonáival ütköztek meg. A páncélosokkal megerősített szovjet túlerő két óra alatt áttörte a magyar védők vonalát.