Átadták az Artisjus előadói és pedagógusi díjait hétfőn Budapesten. Az elismerésben idén kilenc pedagógus és tizennégy előadóművész részesült.
A szerzői egyesület közleménye szerint az Artisjus Előadóművészi Díjban olyan előadók részesülnek, akik rendszeresen tűznek műsorukra kortárs magyar műveket, valamint olyan pedagógusokat ismernek el a díjjal, akik kiemelkedően fontos munkát végeznek a zene és az irodalom oktatásában.
Az Artisjus azzal a céllal alapította a díjakat, hogy köszönetet mondjon a kortárs zene elkötelezett terjesztőinek. Nélkülük aligha születhetnének ma is új zenék, és aligha ismerhetné meg ezeket a közönség - írták, hozzátéve, hogy a díjak pénzjutalommal járó szakmai elismerések, odaítélésükről a szervezet szerzőkből és zeneműkiadókból álló testületei döntenek.
Előadóművészi díjat kapott idén Baráth Nóra oboa- és angolkürtművész; Bubenyák Zoltán dzsessz-zongoraművész, zeneszerző és zenei producer; a Budapesti Vonósok Kamarazenekar; Dobri Dániel zeneszerző; Dobszay Péter karmester és orgonaművész; Galambos Dorina énekesnő, dalszerző és szövegíró; Kalmár Zoltán harsonaművész; Kedves Csanád zeneszerző, előadóművész, zenei vezető; Miklós Milán basszusgitáros, a Carbonfools tagja; Osztrosits Éva hegedűművész, a Korossy Kvartett tagja; Szives Márton Gábor ütőhangszeres előadóművész; a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus; Tóth Eszter Renáta énekes-dalszerző és többhangszeres zenész, a Napfonat tagja; és Veres Mónika énekesnő.
Pedagógusi díjban részesült Csáky Andrea magánének tanár; Esze Jenő zongoraművész, tanár; Karosi Júlia dzsesszénekes és zenepedagógus; Koszorus Imola Dalma zongoraművész és zongoratanár; Lakatos Istvánné ének-zene tanár és karnagy; Lázár Tibor dobos, dobtanár, zeneszerző és producer; Nagy Rajmund ének-zene tanár; Sólyom-Nagyné Erdélyi Krisztina zongoratanár és korrepetitor; valamint Vincze Tünde fuvolatanár.