Zimbabwe központi bankja új bankjegyeket bocsátott ki, hogy ezzel próbálja megoldani az ország kritikus készpénzhiányát.
Zimbabwe gazdaságát a hanyatlás jellemezte az elmúlt nyolc évben. Az éves infláció meghaladta az 50 000 %-ot.
Egy héttel a politikai választások utáni erőszakhullám láttán mindkét párthoz tartozó kenyaiak egyre nagyobb tömegben fordulnak Istenhez, hogy kegyelmezzen a jelenlegi borzalmas állapoton és Kenyán. A kenyai templomok az előző és a mai vasárnapon is zsúfolva voltak, ahol a hívők azt kérték, Isten avatkozzon be a béke érdekében ott, ahol erre a vezetők már képtelenek.
Lemondott Istenes Gyula, Hajdúbagos polgármestere. A kétezer lelkes község volt polgármestere – aki függetlenként került bő egy éve a település élére – nem indokolta lemondása okát a képviselőknek írt levelében sem.
Oszama bin Laden, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezetője hamarosan üzenetet intéz az irakiakhoz - közölte egy amerikai hírszerző csoport.
Az ENSZ Közgyűlése elfogadta a világszervezet következő két évre szóló, több mint 4 milliárd dolláros költségvetését, az Egyesült Államok azonban a tervezet jóváhagyása ellen szavazott.
Magyari Tivadar szociológust jelöli ismét rektorhelyettesnek a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozata - erről a tagozatot vezető közgyűlés határozott hétfőn. Magyari január 11. óta tölti be a magyar tagozatért felelős rektorhelyettesi tisztséget. A funkció azt követően üresedett meg, hogy Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktusok elbocsátása miatt Magyari elődje lemondott.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsában tagsággal rendelkező nagyhatalmak pénteken orosz kezdeményezésre úgy döntöttek: jövő héten meghallgatják Koszovó képviselőjét. Vitalij Csurkin orosz nagykövet tett javaslatot arra, hogy a BT hallgassa meg Fatmir Sejdiu koszovói elnököt a szakadár dél-szerbiai tartomány jövőjéről rendezendő szerdai ülésen.
Az olasz kamion- és teherautó-vezetők szakszervezetei szerda este leállították a három napja tartó sztrájkot. A szervezők azután döntöttek a munkabeszüntetés leállításáról, hogy a kormány ígéretet tett fő követeléseik teljesítésére: ez a dízel üzemanyag árának a csökkentése, az olcsó külföldi konkurenciával szembeni határozott kormányzati fellépés és azoknak a szabályoknak a szigorítása, amelyek előírják, hogy a szállítóknak azonnal fizessenek a megrendelők.
A NASA legalább egy nappal elhalasztotta csütörtökön az Atlantis indítását a floridai űrközpontból, mert az űrrepülőgép külső üzemanyagtartályának négy szintjelző érzékelője közül kettő nem működik - jelentette be a NASA szóvivője. A két hibás szintjelző azt mutatja, mintha a tartály üres volna, miközben tele van.
Az Egységes Oroszország párt és a Központi Választási Bizottság után az orosz külügyminisztérium is meglehetősen kemény szavakkal reagált az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) és az Európa Tanács választási megfigyelőinek megállapításaira
Beiktatták hivatalába csütörtökön Pakisztánban Pervez Musarraf államfőt, a régi-új elnök a hadsereg főparancsnoki tisztségéről lemondva immár civilként rugaszkodik neki második ötéves mandátumának. Az iszlámábádi elnöki hivatalban ünnepélyes keretek között lezajlott eskütétellel nyolc évi katonai uralom ér véget az atomfegyverrel rendelkező dél-ázsiai országban.
Lemondott szerdán reggel hadsereg-főparancsnoki tisztségéről Pervez Musarraf pakisztáni elnök. Az államfő eddigi helyettesének, Asfak Kajani tábornoknak adta át a hatalmat pompás ceremónia keretében az Iszlámábád melletti Ravalpindi garnizonvárosban. "Holnaptól már nem viselem az egyenruhát" - mondta Musarraf a ceremónián részt vevő több száz meghívott előtt, és elismerte, hogy kicsit szomorúnak érzi magát.
Búcsúlátogatást kezdett kedden Pakisztán nagyobb laktanyáiban Pervez Musarraf államfő, aki "civil elnökként" teszi le két nap múlva a hivatali esküt. Musarraf a két napos körutat a hadsereg vezérkaránál kezdte az Iszlámábád melletti Ravalpindi garnizonvárosban
George Bush szerény belpolitikai célokkal vág neki elnöksége utolsó évének, miután a washingtoni kongresszust ellenőrző Demokrata Párt blokkolja fontosabb kezdeményezéseit - írta a The New York Times. A liberális újság szerint Bush éppen ezért az emberek mindennapjait érintő apróbb kérdések felé fordul, amelyekben az előrelépéshez nincs szükség a törvényhozás jóváhagyására.
Kudarcot vallottak azok az izraeli-palesztin tárgyalások, amelyek az annapolisi nemzetközi közel-keleti konferencia előtti közös dokumentum kidolgozására lettek volna hivatottak - jelentette be pénteken Mahmúd Abbász palesztin elnök Kairóban az Arab Liga külügyminiszteri tanácskozásán.
Egy párizsi bíró szerdán hivatalos vizsgálatot indított Jacques Chirac volt francia elnök ellen, azaz a francia jogrendnek megfelelően előzetesen vádat emelt ellene sikkasztás gyanújával. A vizsgált ügy arra az időszakra nyúlik vissza, amikor Chirac még Párizs polgármestere volt - közölte ügyvédje, Jean Veil.