Sikerült pályára állítani a brit OneWeb telekommunikációs vállalat mind a 34, most fellőtt műholdját az orosz Szojuz-2.16 hordozórakéta és a Fregat-M gyorsítóblokk segítségével - közölte pénteken a Roszkoszmosz orosz állami vállalat.
Januárban már a negyedik egymást követő hónapban nőttek a világpiaci élelmiszerárak, ezúttal elsősorban a növényi olajok, a cukor és a szemes termények drágulása miatt.
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által számított januári árindex decemberhez képest 0,7 százalékkal (1,3 ponttal), 182,5 pontra nőtt.
A FAO élelmiszerár-indexe egy kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag - növényi olajok, szemes termények, húsfélék, tejtermékek és cukor - nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.
Donald Trump amerikai elnök évértékelőjére adott válaszában a Demokrata Párt saját politikáját ismertette. A párt nevében Gretchen Whitmer michigani kormányzó mondott beszédet, amelyet East Lansingból közvetítettek.
Az Egyesült Államokban a Republikánus párt iowai hétfői jelölőgyűlésein (caucus) Donald Trump elnök lett a győztes a szavazatok 96,6 százalékával.
Alig fél órával az urnák zárása után a republikánusok már - ha nem is a teljes eredményt - de a várható végeredményt tették közzé. A párt jelölőgyűlései - a Demokrata Párt híveiével ellentétben - titkos szavazással zajlottak, azaz a szavazócédulát egyszerűen el kellett helyezni az urnákban, így az egész folyamat egyszerűbb és gyorsabb volt.
Az első eredményeket az NBC televízió közölte, amelyek szerint Donald Trump a voksok több mint 96 százalékát kapta meg.
Végrehajtotta szűzrepülését a Tu-160M típusú hadászati rakétahordozó szuperszonikus repülőgép - közölte vasárnap a Tupoljev gyár sajtószolgálata.
Felmentett a bíróság pénteken a gyilkosság vádja alól három olyan orvost Belgiumban, a flandriai Gentben, akik a halálba segítették egyik betegüket.
- Újfajta, az eddigieknél hatékonyabb arcmaszkok gyártását kezdi meg két héten belül a brünni (Brno) Respilon vállalat egy izraeli cég közreműködésével.
Megszakította útját és visszatért a szárazföldre Rakonczay Gábor, aki az általa tervezett és épített speciális SUP-pal a világon elsőként próbálja átevezni az Atlanti-óceánt egy ilyen, kabin nélküli vízi járművel.
- Csaknem 24 ezer kézbesítetlen küldeményt halmozott fel Tokióhoz közeli otthonában egy japán postás, akit mostanra elbocsátottak állásából és jelenleg nyomozás folyik ellene - írja a BBC hírportálja.
Az izraeliek vasárnaptól szabadon utazhatnak Szaúd Arábiába - jelentette vasárnap a Háárec című izraeli újság online változata.
Arije Deri belügyminiszter - Izrael történetében először -, hivatalosan engedélyezte az ország polgárainak Szaúd-Arábia meglátogatását. A rendelet szerint ezentúl repülési engedélyt is adnak vallási szertartásokra vagy üzleti megbeszélésekre.
- Péntekre már kilenc közép-kínai városban vezettek be közlekedési zárlatot az új koronavírus terjedésének megfékezésére, a járvány kiindulópontjának számító Hupej tartomány pedig a legmagasabb fokú közegészségügyi válsághelyzetet hirdetett.
A zárlat alá vont városok mindegyike a Vuhannak is helyet adó Hupej tartományban található, ahol a járvány decemberi kitörése óta a legtöbb fertőzöttet azonosították. A kínai pénzügyminisztérium egymilliárd jüan (közel 44 milliárd forint) segélyt nyújtott a tartománynak a helyzet kezelésére. A Csangcsiang Zsipao helyi pártlap pénteki közlése szerint Vuhanban már folyamatban van egy 1000 páciens ellátására alkalmas új kórház kialakítása, amelynek átadását hétfőre tervezik.
A hágai székhelyű Nemzetközi Bíróság csütörtökön kihirdetett döntésével arra kötelezte Mianmar vezetését, hogy tegyen azonnal hatékony intézkedéseket az országban kisebbséget alkotó rohingják védelmében, és akadályozzon meg minden olyan cselekedetet, amely népirtáshoz vezethet.
- Kedden, helyi idő szerint kora délután John Roberts főbíró megnyitotta a Donald Trump amerikai elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) szenátusi tárgyalását.
Tizenhárom és fél évi börtönbüntetésre ítélték Kínában Meng Hung-vejt, az Interpol korábbi vezetőjét, miután bűnösnek találták az ellene felhozott korrupciós vádakban - közölte kedden az ügyét tárgyaló tiencsini bíróság.
Meng 2016-tól állt a nemzetközi rendőrségi szervezet élén, de nem tudta kitölteni négyéves megbízatását, mert amikor 2018. szeptemberben hazalátogatott Franciaországból, a kínai hatóságok őrizetbe vették. Ezt követően lemondott posztjáról, majd tavaly júniusban bűnösnek vallotta magát az ellene felhozott vádpontokban.
- Kényszerszabadságra küldték a Fehér Ház európai és orosz kérdésekkel foglalkozó tanácsadóját, mert biztonsági vizsgálat folyik ellene - jelentette több amerikai médium vasárnap este.
Sietősen távoznia kellett Emmanuel Macron francia elnöknek péntek este Párizsban egy színházi előadásról, miután tüntetők megpróbáltak behatolni a színházba - írta internetes felületén a Le Figaro című napilap.
Az incidens a Bouffes du Nord teátrumnál történt.
- Őrizetbe vette a szlovák rendőrség különleges csoportja, és hivatali jogkörrel való visszaélés miatt eljárást kezdeményezett Dobroslav Trnka volt legfőbb ügyész ellen - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség rendőrségi közlésre hivatkozva csütörtökön.
- Sanghaj mindenféle hivatalos kapcsolatot megszakított Prágával, miután a cseh főváros testvérvárosi egyezményt írt alá Tajpejjel - derül ki a sanghaji kormányzat internetes oldalán megjelent közleményből.
Választási szövetségre léptek a baloldali pártok Izraelben, hogy együtt bizonyosan átlépjék a választási küszöböt a március 2-ára kiírt parlamenti választáson - jelentette a helyi média hétfőn.
Peking a tajvani elnökválasztás után sem változtat álláspontján, és a nemzetközi közösséget is az "egy Kína elvének" betartására szólítja fel - nyilatkozta vasárnap Keng Suang kínai külügyi szóvivő, miután szombaton Tajvanon újraválasztották a függetlenségpárti Caj Jing-ven leköszönő elnököt.