Nem nálunk történt

Eredmények megjelenítése 981-től 1000-ig 3354 találatból.

Koronavírus - El País: valójában meghaladhatja a 44 ezret a halálos áldozatok száma

A koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma valójában meghaladhatja a 44 ezret Spanyolországban - közölte saját számításait az El País című országos spanyol napilap vasárnap.

Az egészségügyi minisztérium hivatalos tájékoztatása szerint a fertőzés következtében eddig több mint 28 ezren hunytak el az elmúlt hónapokban. A tárca csak azokat az eseteket veszi figyelembe, amelyeknél PRC-teszttel igazolták a fertőzést. A halálozási statisztikába nem kerültek bele azok, akiknél a fennálló koronavírus-gyanút nem erősítették meg vizsgálattal. Az újság a tartományokból begyűjtött adatokban több mint 16 ezer ilyen esetet talált.

Az amerikai szenátus 740 milliárdos védelmi törvényjavaslatot fogadott el

Az amerikai szenátus csütörtökön elfogadta a 740 milliárd dolláros védelmi törvényjavaslatot, amely tartalmazza a konföderációs személyiségekről elnevezett katonai támaszpontok névváltoztatását is.

Koronavírus - Több amerikai államban kötelezővé tették az utcán is a szájmaszkot

Az Egyesült Államok több tagállamában kötelezővé tették helyi idő szerint szerdán az utcán is a szájmaszkot.Ohióban, Minnesotában és Indianában is folyamatosan emelkedik az újonnan diagnosztizált vírusfertőzöttek száma, és ezért mindhárom államban mindenkinek kötelező lesz a szájmaszk viselése az utcán és a munkahelyen egyaránt.

Koronavírus - Megegyezéssel ért véget a szociális munkások sztrájkja Izraelben

Megegyezéssel zárult a szociális munkások 17 napja tartó sztrájkja Izraelben - jelentette a helyi média szerdán. A szociális munkások szervezete "történelminek" nevezte a pénzügyminisztériummal kötött megállapodást, amelynek értelmében két lépésben javítják az ágazat bérezését.

Koronavírus - A világban már több mint 14,6 millió a fertőzöttek száma

A világon 14 655 405 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 609 806, a gyógyultaké pedig 8 227 804 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli adatai szerint.

USA-A déli tagállamok mellett Kentuckyban és Marylandben is megugrott az új fertőzöttek száma

- Az Egyesült Államokban a déli államok mellett Kentuckyban és Marylandben is megugrott a koronavírus-fertőzéssel újonnan diagnosztizáltak száma vasárnap. Kentuckyban és Marylandben csaknem ezer-ezer új fertőzöttet regisztráltak. A szövetségi főváros, Washington melletti Marylandben a The Baltimore Sun című lap jelentése szerint május óta nem volt ilyen magas az egyetlen napon diagnosztizált fertőzöttek száma. Vasárnap 449 beteget kórházba is kellett szállítani, és kilencen életüket veszítették a vírus miatt.

A folyamatos esőzések miatt Kína több részén jelentenek továbbra is súlyos gondokat az árvizek

A folyamatos esőzések miatt Kína több részén jelentenek továbbra is súlyos gondokat az árvizek, amelyek több tízmillió ember életére vannak hatással.

A vártnál nagyobb mértékben növekedett a kínai gazdaság a második negyedévben

A vártnál nagyobb mértékben növekedett a kínai gazdaság a második negyedévben, a világ gazdaságai közül elsőként visszatérve a növekedési pályára, miután az első negyedévben a koronavírus-járvány következtében jelentős zsugorodást regisztráltak..

Orosz hadsereg: veszélytelen a letesztelt vakcina

Veszélytelennek és a szervezet által könnyen elviselhetőnek minősítette a Covid-19 elleni első orosz vakcinát szerdai közleményében az orosz védelmi minisztérium.

Több mint 19 százalékkal zuhant a brit GDP a májussal zárult három hónapban

- Példátlan ütemben, 19,1 százalékkal zuhant a brit hazai össztermék (GDP) a májussal zárult három hónapban a koronavírus-járvány átszűrődő reálgazdasági hatásai miatt - közölte kedden a brit statisztikai hivatal (ONS).

Májusban 1,8 százalékkal nőtt ugyan havi összevetésben a brit gazdaság teljesítménye, de a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozó intézkedések hatására a hazai össztermék értéke a februárban - a korlátozások bevezetése előtti utolsó teljes hónapban - mért szinthez képest így is 24,5 százalékkal alacsonyabb volt.

A brit kormány március utolsó hetében vezette be a szinte teljes gazdasági zárlattal járó korlátozásokat.

Szándékosan idézte elő a sofőr a délnyugat-kínai atóbusz-szerencsétlenséget

Az őt ért sérelmek miatt szándékosan hajtott bele egy tóba a buszsofőr múlt kedden a délnyugat-kínai Kujcsou tartományban, tettével 21 ember halálát okozva - állapították meg a szerencsétlenség körülményeit vizsgáló kínai hatóságok.

Koronavírus - Több mint egy hete nincs új fertőzés egy németországi tartományban

- Rekordot állított fel a németországi Mecklenburg-Elő-Pomeránia az új típusú koronavírus (SARS-COV-2) elleni védekezésben, a tartományban több mint egy hete nem regisztráltak új fertőzést a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) vasárnapi kimutatása szerint.

Mecklenburg-Elő-Pomeránia a 16 tartomány közül az első, amelyben nullára csökkent az utóbbi hét napon regisztrált fertőzések száma.

Koronavírus - Csaknem 12,5 millió a fertőzöttek száma a világban

A világon 12 466 337 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 559 622, a gyógyultaké pedig 6 854 820 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szombati adatai szerint. Egy nappal korábban még 12 238 034 fertőzött szerepelt az összesítésben, 554 360 volt a halálos áldozatok és 6 716 683 a gyógyultak száma.

Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

A fertőzés 188 országban és régióban van jelen.

Az Egyesült Államok hivatalosan értesítette az ENSZ-főtitkárt, hogy kilép a WHO-ból

Az Egyesült Államok hivatalosan értesítette az ENSZ-főtitkárt, hogy kilép az ENSZ Egészségügyi Világszervezetéből, a WHO-ból - jelentette kedden amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva több amerikai médium is, köztük a The Wall Street Journal című lap.

Az értesülések szerint a kilépés egy év múlva, 2021. július 6-án lép életbe. A vonatkozó törvény értelmében ugyanis a kilépő országnak egy évvel a hivatalos kilépés előtt kell értesítenie erről az ENSZ szakosított szervezetét, és a döntés hatályba lépéséig eleget kell tennie pénzügyi kötelezettségeinek.

Koronavírus - Kaliforniában hétfőn több mint nyolcezer új fertőzöttet diagnosztizáltak

Kaliforniában hétfőn, egyetlen nap alatt több mint nyolcezer új fertőzöttet diagnosztizáltak - jelentette a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem friss adataira hivatkozva az amerikai közszolgálati rádió (NPR) hétfő este.

Kinevezték az új nemzetbiztonsági törvény betartatásáért felelős vezetőket Hongkongban -

Kinevezték a kedden bevezetett és sokak által kritizált új nemzetbiztonsági törvény betartásáért felelős vezetőket Hongkongban - számolt be internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap pénteken.

Májusban 97 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma Romániában

Az ötödik hónapban 65 ezer vendégéjszakát töltöttek turisták a kereskedelmi szálláshelyeken a tavaly ugyanebben az időszakban jegyzett 2 millió 162 ezerhez képest. A vendégek száma is csaknem 97 százalékkal, 34 600-ra esett vissza a kereskedelmi szálláshelyeken a tavaly májusi 1 millió 103 ezerről.

A perzsa uralom korából származó pecsétnyomókat találtak Jeruzsálemben a régészek

A babiloni fogságot követő perzsa uralom korából származó, 2500 éves pecsétnyomókat találtak Jeruzsálem óvárosánál az izraeli régészek - jelentette a The Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli újság honlapja.

Megszavazta a Hongkongra vonatkozó nemzetbiztonsági törvényt a kínai parlament

Megszavazta a Hongkongra vonatkozó, széles körű bírálatokat kiváltó nemzetbiztonsági törvényt a kínai Országos Népi Gyűlés állandó bizottsága kedden, a jogszabály várhatóan július 1-jén lép hatályba.

A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap arról számolt be, hogy a testület a vasárnap kezdődött ülésén vitatta meg a szóban forgó tervezetet, amelyet a bizottság 162 tagja helyi idő szerint kedd reggel, röviddel az utolsó ülésnap megnyitása után egyhangúlag fogadott el.

A törvénytervezetet, amelyet belefoglaltak az 1997 óta Hongkong saját "alkotmányaként" funkcionáló alaptörvénybe, Hszi Csin-ping kínai elnök még kedden délután el is látta kézjegyével - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

Mississippiben megváltoztatják a zászlót, a Princeton Egyetem törli Wilson elnök nevét

Az egyesült államokbeli Mississippi törvényhozása úgy döntött, hogy megváltoztatja a szövetségi állam zászlaját, azon ugyanis olyan jelkép található, amely a rabszolgaság korára emlékeztet.