A cseh állampolgárok 78 százaléka elégedett saját és családja életével egy pénteken nyilvánosságra hozott felmérés szerint. Az életükkel elégedett csehek aránya utoljára 25 éve, a rendszerváltás utáni első években volt ilyen magas.
A STEM közvélemény-kutató intézet országos felmérése szerint a tavalyi évet a megkérdezettek 69 százaléka minősítette személyes szempontból sikeresnek, míg 53 százalék szerint 2016 sikeres volt az egész ország számára is.
Tavaly ismét rekordot döntött a vendégéjszakák száma az Európai Unióban, dacára annak, hogy Franciaország és Nagy-Britannia turisztikai létesítményeit jóval kevesebben keresték fel az előző évhez képest - derült ki az EU statisztikai hivatala (Eurostat) által kedden közölt első becslésekből.
Az egy évvel korábbihoz képest 2,0 százalékkal, 2,8 milliárdra emelkedett a vendégéjszakák száma az unióban tavaly. Az emelkedés töretlen 2009 óta, ami elsősorban a külföldi turizmus folyamatos élénkülésének köszönhető.
Donald Trump meghívta Washingtonba Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, a látogatásra várhatóan február elején kerül sor - közölte a Fehér Ház. Trump vasárnap délután telefonbeszélgetést folytatott az izraeli kormányfővel, s ennek során hívta meg őt az Egyesült Államokba.
A közlemény leszögezi: az elnök kiemelte, milyen fontosnak tartja az Izraellel folytatott katonai, hírszerzési és biztonságpolitikai együttműködést, amely tükrözi a két ország közötti "mély és megbonthatatlan partneri kapcsolatot".
- Megkezdődött vasárnap reggel a francia baloldal államfőjelölt-állító előválasztásának első fordulója. A jövő vasárnapi második fordulóba a felmérések szerint a hét jelölt közül háromnak van esélye bejutni: Manuel Valls volt miniszterelnök mellett a tőle politikailag balra álló Benoit Hamon volt oktatási és Arnaud Montebourg volt gazdasági miniszternek.
Az intenzív havazás miatt 1600-an töltötték kocsiban az éjszakát a kelet-spanyolországi valenciai autonóm közösség több útján - közölték a spanyol hatóságok péntekenA hóakadályok miatt az éjjel lezárták a keleti partot a fővárossal összekötő legfontosabb, A3-as autópálya mintegy 60 kilométeres szakaszát, így 500 autó rekedt éjszakára ezen a sztrádán.A spanyol vöröskereszt, a katonaság és a csendőrség takarókat, meleg italt igyekezett eljuttatni az autósokhoz, de a közösségi oldalakon megosztott tapasztalatok szerint nem jutottak el mindenkihez.
Bírálta az orosz politikát és kiállt Izrael erőteljes támogatása mellett Nikki Haley, az Egyesült Államok leendő ENSZ-nagykövete a szerdán tartott szenátusi meghallgatásán.
Haley, Dél-Karolina kormányzója a bizottság előtti meghallgatásán kijelentette: készen áll a feladatra. Elítélte a világszervezet Biztonsági Tanácsában a minap hozott és az izraeli telepítési politikát elítélő határozatot, dicsérte a NATO-t, mint az Oroszország féken tartását szolgáló szervezetet, valamint azt ígérte, hogy helyreállítja az Egyesült Államok vezető szerepét a világban.
Barack Obama amerikai elnök kedden, három nappal a hatalomátadás előtt elengedett 29 évet a 35 esztendei böntönre ítélt, a WikiLeaksnek szivárogtató Chelsea Manning büntetéséből, aki így már májusban szabadulhat.
Manning volt az amerikai hadseregnek az a munkatársa, aki több mint 700 ezer oldalnyi titkos dokumentumot, továbbá videók sokaságát juttatta el a WikiLeakshez. Ezek között vannak az iraki és az afganisztáni háborúról szóló titkos iratok, a guantánamói fogolytáborról szóló feljegyzések, különféle - a világ különböző országaiból érkezett - amerikai diplomáciai táviratok, Irakban és Afganisztánban végrehajtott katonai akciókat mutató videók.
Több százezren látták eddig az Egyesült Államok két városában Moholy-Nagy László életmű-kiállítását, a magyar művész alkotásait New Yorkban és Chicagóban mutatták be, és Los Angelesben is láthatóak lesznek.
Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában elmondta, New Yorkban a Guggenheim múzeumban mintegy százezren, Chicagóban pedig 150 ezren látták a kiállítást. Ezzel elérték a céljukat: az amerikai közönség figyelmét ráirányították a magyar kreativitás, alkotás sokszínűségére.
A Vatikán teljesen független államnak ismerte el Palesztinát, remélem, más államok is követik a Szentszék példáját - mondta Mahmúd Abbász palesztin elnök a vatikáni palesztin képviselet felavatásán szombaton, miután Ferenc pápával is találkozott.
Fennakadásokat okozott Németország közlekedésében és az áramellátásában pénteken az Egon nevű viharfront, amely orkánerejű széllel és erős havazással érkezett meg.
A német meteorológiai szolgálat (DWD) a péntekre virradóra nyugatról betört front miatt az ország csaknem teljes területére riasztást adott ki. Az óránkénti 110 kilométeres sebességet meghaladó széllökések Saar-vidék, Rajna-vidék-Pfalz és Hessen tartományban fákat csavartak ki, letéptek tetőket és leszakítottak villamos felsővezetékeket, emiatt sok helyütt akadozik az áramellátás.
A brit külső hírszerzés egyik volt tisztje, a BBC és több más brit hírportál szerdán késő este közölt értesülése szerint Christopher Steele állította össze azt a dossziét, amely a jövő héten hivatalba lépő új amerikai elnökről, Donald Trumpról Oroszország birtokában lévő állítólagos kompromittáló adatokat tartalmazza. Az illető egyes értesülések szerint elmenekült angliai otthonából.
Ismét nagy mennyiségű hó hullott Románia déli és délkeleti részén, komoly fennakadásokat okozva a közlekedésben. A múlt pénteki kiadós havazás után szerda estétől megállás nélkül esik ebben a térségben, a meteorológusok a legmagasabb fokú riasztást adták ki tizenegy megyére, valamint Bukarestre, öt megyében pedig hóátfúvásokra figyelmeztettek.
A helyzetet nehezíti, hogy az elmúlt napok rendkívül hideg időjárása miatt a pénteki hó nem olvadt el, így a most lehullott nagy mennyiségű friss hó rárakódott. Bukarestben szerdán reggel számos utcán a gyalogosok nem tudtak közlekedni a járdán, mivel térdig ért az eltakarítatlan hó, így kénytelenek voltak az autók mellett, az úttest szélén haladni.
Mínusz 32 Celsius-fokot mértek kedd reggel a Székelyföld peremén fekvő Bodzafordulón.Az elmúlt éjszaka volt a tél leghidegebb éjszakája Romániában. A legalacsonyabb hőmérsékleti értékeket Székelyföldön és a Székelyfölddel szomszédos megyékben mérték. A hajnali, reggeli órákban Csíkszeredában, Brassóban és Fogarason is mínusz 29 fokig, Sepsiszentgyörgyön mínusz 28, Kézdivásárhelyen mínusz 27, Székelyudvarhelyen és Gyergyóalfaluban mínusz 24 fokig süllyedt a levegő hőmérséklete.
Fa Nándor magyar idő szerint hétfő reggel megkerülte a Horn-fokot a Vendée Globe földkerülő vitorlásversenyen. A magyar versenyző honlapjának bejegyzése szerint 1985 óta immár ötödik alkalommal sikerült elérnie Dél-Amerika legdélebbi pontját, másodszor a magyar tervezésű és építésű hajójával, a Spirit of Hungaryval.
Fa Nándor 64 nap, az elméleti versenytáv 71 százaléka után a nyolcadik helyen halad az egyszemélyes, megállás és kikötés nélküli versenyen, hátránya 4175 tengeri mérföld az éllovashoz képest. A francia Armel Le Cleach és a brit Alex Thomson már átszelte az Egyenlítőt és az Atlanti-óceánon hajózik Európa felé. A mezőny utolsó tagja nemrég hagyta el Tasmániát.
Öt bank ment csődbe tavaly az Egyesült Államokban, ezzel a 2007 óta bezárt pénzintézetek száma közel ötszázra nőtt.
Az állami betétbiztosítási alap (FDIC) honlapján szereplő adatok szerint szeptemberben az Arkansas szövetségi államban bejegyzett Allied Bank, augusztusban a georgiai The Woodbury Banking Company, májusban a pennsylvaniai First CornerStone Bank, áprilisban a Tennessee állambeli Trust Company Bank, márciusban pedig a wisconsini North Milwaukee State Bank húzta le a rolót.
Vádat emeltek csütörtökön azok ellen az amerikai fiatalok ellen, akik Chicagóban megkínoztak és megsebesítettek egy mentális problémákkal küszködő fiatalembert, és az egészet élőben "közvetítették" a Facebook közösségi oldalon.
A bűncselekmény megdöbbenést és hatalmas felháborodást váltott ki az amerikai sajtóban.
A rendőrség csütörtökön letartóztatta a négy fiatalt, délután pedig "gyűlöletből elkövetett bűncselekmény" miatt már vádat is emeltek ellenük.
- Alkotmányossági óvást terjesztett be Victor Ciorbea román ombudsman csütörtökön a kormány működését szabályozó törvény azon cikkelye ellen, amely meggátolta Liviu Dragnea szociáldemokrata (PSD) pártelnököt abban, hogy pártja választási győzelme után magának követelje a miniszterelnöki tisztséget.
A vitatott cikkely szerint a büntetett előéletűek nem lehetnek tagjai a kormánynak, márpedig Dragneát tavaly áprilisban két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték egy 2012-ben tartott népszavazással kapcsolatos korrupciós perben.
- Az újévi isztambuli merénylet elkövetője előre tudta, hogy a tervezett tömeggyilkosság helyszíne, a Reina klub előtt az előírt négy helyett csak egy rendőr áll majd, a szórakozóhely biztonsági őrei fegyvertelenek, és a lövöldözés után a kijáratnál nem fog rendőrrel találkozni - írta a Yeni Safak című török kormánypárti napilap szerdán.
Az újság - amely nem fedte fel értesülései forrását - arról számolt be, hogy a tettes a Reina klubhoz érkezve, majd onnan távozva összesen 8 taxival utazott. A hatóságok a rendszámok alapján mindegyik járművet megtalálták, és sofőrjeiket kihallgatták. A támadó abban a taxiban hagyta a mobiltelefonját, amellyel a helyszín közelébe hajtatott.
Tavaly 140 millió okostelefont értékesített világszerte a Huawei mobil távközlési berendezés gyártó konszern, 30 százalékkal többet, mint az előző évben. A Huawei dinamikusan növeli eladásait és piaci részesedését is világszerte. 2016 első felében a Huawei fogyasztói üzletága 60 millió 560 ezer okostelefont értékesített, 25 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az okostelefonok világpiacán így a GfK piackutató szerint 11,4 százalékos részesedésre tett szert az év első felében.
A tavalyi első negyedévben a Huawei világpiaci részesedése még 8,2 százalékos volt amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat, és 8,3 százalék a szintén amerikai Gartner Inc. piackutató vállalat kimutatása szerint.
- A riói olimpiai és paralimpiai játékok hősei előkelő helyet foglalnak el a brit uralkodó által újév alkalmából magas elismerésben részesítettek listáján. A lovagi rangra emeltek névsorában szerepel mások mellett Andy Murray teniszsztár és Mo Farah hosszútávfutó.
Az uralkodói kitüntetéseket évente kétszer ítélik oda, először II. Erzsébet királynő júniusi "hivatalos" születésnapján, majd újév előestéjén. Az idei újévi elismerések szombat hajnalban közzétett listája 1197 nevet tartalmaz.