Nem nálunk történt

Eredmények megjelenítése 1721-től 1740-ig 3283 találatból.

Francia sajtó: Francois Fillon jobboldali elnökjelölt számára még most jön a neheze

A francia napilapok címlapjukon számoltak be hétfőn Francois Fillon volt miniszterelnök nagyarányú, több mint kétharmados győzelméről a jobboldal államfőjelölt-választásán, szerkesztőségi írásaikban ugyanakkor arra hívták fel a figyelmet, hogy a konzervatív politikus számára a neheze még hátravan az elnökválasztási győzelemhez.

Megnyitják a látogatók előtt Ceausescu egyik bukaresti bunkerét

Megnyitják a látogatók előtt Nicolae Ceausescu, az utolsó román kommunista diktátor egyik bukaresti bunkerét, amely egykori otthona, a Primaverii (Tavasz) palota alatt, tíz méteres mélységben található - közölte szombaton a Mediafax hírügynökség, amely elsőként fotózhatta le a titkos létesítményt.

Kissé lassult a brit gazdaság növekedése a harmadik negyedévben

A brit statisztikai hivatal (ONS) pénteken ismertetett második becslése szerint a hazai össztermék (GDP) a szeptemberrel végződött három hónapban 0,5 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest. Az idei második negyedévben 0,7 százalékos negyedéves összevetésű növekedést mértek Nagy-Britanniában.

Az ONS számításai szerint a brit GDP-érték a harmadik negyedévben 2,3 százalékkal volt magasabb, mint 2015 azonos időszakában.

Rekordforgalom alakult ki a hálaadás ünnepén az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban 2007 óta nem volt ekkora forgalom az utakon hálaadás ünnepén, mint idén. Szerda délután és este amerikaiak tízmilliói ültek autókba, vonatokra vagy repülőkre, hogy a csütörtöki ünnepre szeretteikhez utazzanak. Az amerikai autóklub előrejelzései szerint szerda és vasárnap között mintegy 49-50 milliónyian ülnek volán mögé. Az Amtrak vasúttársaság pótjáratokat indít, és a nagy légikikötőkben is zsúfoltságra számítanak.

Brüsszeli lap Paksról

Nem jelenti még az ügy végét, hogy az Európai Bizottság nemrég lezárta a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatban Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárást, ugyanis a bécsi kormány, illetve több német és osztrák energetikai vállalat is készen áll az elhúzódó jogi csatározásra - írta szerdai cikkében a Politico brüsszeli hírportál.

A közbeszerzések ügyében indított eljárás váratlan lezárása után sokan arra számítanak, hogy hamarosan a beruházás finanszírozásának ügyében indított brüsszeli vizsgálat is lezárulhat, és ezzel hivatalosan is zöld utat kaphat a projekt az Európai Uniótól.

A bővítés egyik legfőbb ellenzője a bécsi kormány, amely attól tart, hogy a beruházás hasonló projektek sorát indíthatná el a térségben. "Ha a bizottság úgy dönt, hogy elfogadható az állami támogatás Paks II. esetében, akkor Ausztria felméri a jogi lehetőségeket, és ha van rá mód, fontolóra veszi, hogy az Európai Unió Bírósága elé vigye az ügyet" - mondta Reinhold Mitterlehner osztrák alkancellár.


Török puccskísérlet - Ismét tömegesen bocsátottak el állami alkalmazottakat

Elbocsátottak 15 726 állami alkalmazottat kedden Törökországban a július 15-i puccskísérletet követő tisztogatások keretében - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. Az intézkedés alapján a haderőtől 1988, a csendőrségtől 403, a rendőrségtől pedig 7586 embert menesztettek. Törökországban azonban még mindig legalább 350 ezer katona és 205 ezer rendőr teljesít szolgálatot. Elbocsátottak további 5749 köztisztviselőt, a legtöbbet, 2696 embert a belügyminisztériumtól és tagszervezeteitől.

Moszul ostroma - Két tömegsírra bukkantak az iraki biztonsági erők, több száz tetem van bennük

Két, összesen mintegy 250 tetemet rejtő tömegsírra bukkantak az iraki biztonsági erők Moszul közelében - jelentette csütörtök este a CNN amerikai hírtelevízió az iraki rendőrségre hivatkozva.

Fárisz Radzsi Abbász, az iraki rendőrség parancsnoka a hírtelevíziónak elmondta, hogy a Moszultól harminc kilométerre délre fekvő Hammám al-Alil településnél találtak rá a tömegsírokra, amelyek az Iszlám Állam (IÁ) iszlamista szervezet által megölt emberek holttesteit rejtik.

Megállapodásra jutottak az uniós intézmények a jövő évi költségvetésről

Kompromisszumos megállapodásra jutottak az Európai Unió jövő évi költségvetéséről csütörtök hajnalig elhúzódott egyeztetéseik nyomán a tagállamok kormányait tömörítő tanács és az Európai Parlament (EP) küldöttei.

Az elfogadott egyezség értelmében 2017-ben az unió 157,88 milliárd euró erejéig vállalhat pénzügyi kötelezettségeket, és 134,49 milliárd euró lehet a tárgyévi tényleges kifizetések összege.

Osztrák államfőválasztás - Fej fej mellett a két jelölt támogatottsága

Fej fej mellett áll az ausztriai államfőválasztás két jelöltjének támogatottsága, azonban a Zöldek által támogatott induló jobban tud majd mozgósítani, míg a szabadságpárti jelölt a biztos pártszavazókra számíthat - derül ki egy csütörtökön bemutatott felmérésből.

Az ausztriai államfőválasztás elhalasztott második fordulóját december 4-én tartják és a szavazók két jelöltre, a Zöldek által támogatott Van der Bellenre, és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltjére, Norbert Hoferre szavazhatnak. A májusban tartott második forduló eredményét megsemmisítette az alkotmánybíróság az FPÖ indítványa alapján, ezért kell megismételni a szavazást.

Donald Trump nem kívánja felvenni elnöki fizetését

Nem kívánja felvenni elnöki fizetését Donald Trump. Az Egyesült Államok megválasztott elnöke a CBS televíziónak adott, részletekben már korábban ismertetett vasárnapi interjújában beszélt erről és más kérdésekről.

A CBS televízió 60 perc című, helyi idő szerint vasárnap este sugárzott műsorában Donald Trump, az Egyesült Államok leendő elnöke azt mondta: nem kéri az elnökségért járó fizetést, nem ezért vállalta a jelöltséget, és nem is tudja, hogy a hivatal mennyi pénzzel jár. Évi négyszázezer dollárral, közölte a riporter, mire Trump azzal replikázott: mivel muszáj valamennyi pénzt elfogadnia, évi egy dollárt fel fog venni.

Osztrák kancellár: Trump győzelme ébresztő volt

Donald Trump győzelme ébresztő volt, azonban hasonló választási eredményre Ausztriának nincs szüksége - jelentette ki Christian Kern osztrák kancellár egy vasárnap megjelent lapinterjúban.

"Trump számos problémát helyesen nevezett meg, azonban rossz megoldási javaslatokat adott rájuk, ezért hiba lenne őt követni" - mondta a kancellár az Österreich című osztrák újságnak.

Meghalt Leonard Cohen

Meghalt Leonard Cohen - derül ki a kanadai énekes, dalszerző és költő hivatalos Facebook-oldalán péntek hajnalban közzétett üzenetből.

"Mély szomorúsággal tudatjuk, hogy a legendás költő, dalszerző és művész, Leonard Cohen már nincs közöttünk" - áll az üzenetben, hozzáteszik: Cohennel a zene egyik legnagyobb tiszteletben álló és legtermékenyebb látnoka távozott.

Madárinfluenza - Újabb két ország vezetett be importtilalmat a magyar baromfira

A Békés megyében kimutatott madárinfluenza-vírus miatt Kanada és Szerbia is korlátozza a magyar baromfi és baromfitermékek bevitelét az országba, így már hét, Európai Unión kívüli ország tiltotta meg az exportot az érintett megyéből vagy Magyarországról - olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján.

Amerikai elnökválasztás - Clinton befogadó és nagylelkű Amerikát ígért a kampányzárón, Trump azt: Amerika mindenek előtt

A kedden kezdődött amerikai elnökválasztás előtti utolsó kampánygyűlésén Hillary Clinton demokrata párti jelölt az Egyesült Államok "nagylelkűségét", befogadókészségét ígérte, a republikánus Donald Trump pedig azt hirdette, hogy "Amerika mindenek előtt".

Megsokszorozódott a kormány által támadott emberi jogi szervezet támogatása Izraelben

- Megsokszorozták magánadományozók a Becelem nevű civil emberi jogi szervezet anyagi támogatását Izraelben, miután a kormány hevesen támadni kezdte a ciszjordániai palesztinokat támogató munkájáért, valamint nemzetközi szerepléséért - közölte a katonai rádió hétfőn.

Dízelbotrány - Emisszióérték-manipuláló szoftver az Audinál

A Bild am Sonntag német hírmagazin beszámolója szerint a motorok emissziós értékeinek manipulálására alkalmas szoftverfunkcióra bukkant még a nyár folyamán a kaliforniai CARB környezetvédelmi hivatal az Audinál.

Lassult a brit gazdaság növekedése a harmadik negyedévben

Lassult, de a várakozásokat így is meghaladta a brit gazdaság növekedési üteme az idei harmadik negyedévben. A brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön ismertetett előzetes becslése szerint a hazai össztermék (GDP) a szeptemberrel végződött három hónapban 0,5 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest.

Először ítélték amerikai szerzőnek a Man Booker-díjat

Az amerikai Paul Beatty vehette át kedd este Londonban a Man Booker-díjat. Ő az első amerikai író, aki a világ egyik legrangosabb irodalmi elismerésében részesült.

Az 54 éves Beatty a "The Sellout" című regényéért kapta az 50 ezer font (csaknem 18 millió forint) pénzjutalommal és azonnali nemzetközi irodalmi hírnévvel is járó kitüntetést, amelyet Kamilla cornwalli hercegnő, Károly brit trónörökös hitvese adott át a Guildhallban, a londoni pénzügyi központ, a City elöljáróságának fényűző palotájában.

Moszul ostroma - Az iraki Moszulért imádkozott Ferenc pápa

Az iraki Moszul városának lakosságához intézte szavait és imáját Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben.Az Úrangyala-imádság (Angelus) előtt mondott beszédében a katolikus egyházfő drámainak nevezte az iraki lakosság helyzetét, külön kiemelve Moszul lakosait.

John Kerry: Aleppó elestével nem ér véget a szíriai háború

John Kerry amerikai külügyminiszter szerint Aleppó elestével nem ér véget a szíriai háború.John Kerry szerdán délután először tartott sajtóértekezletet Washingtonban, mióta visszatért sokadik körútjáról Európából, ahol hétfőn újabb javaslatokkal állt elő a tartós szíriai béke megteremtése érdekében. Az amerikai diplomácia vezetője szerdán ismét kérte Oroszországot, hogy hagyjon fel Aleppó bombázásával.