- Megnyílt Münchenben az Oktoberfest, a világ legnagyobb népünnepélyeként számon tartott sörfesztivál, amelyen a terrorfenyegetettség miatt szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be.
Az első hordó sört a hagyományoknak megfelelően a müncheni főpolgármester, a szociáldemokrata Dieter Reiter ütötte csapra - a művelet a második ütéssel sikerült, éppen úgy, mint tavaly - , az első korsó sört pedig a bajor tartományi miniszterelnök, a konzervatív Horst Seehofer kapta a Terézia-réten (Theresienwiese), ahol a kezdetektől, 1810-től rendezik a fesztivált.
Julian Assange, a Wikileaks kiszivárogtató portál alapítója felajánlotta, hogy feladja magát az Egyesült Államoknak, amennyiben Barack Obama amerikai elnök megkegyelmezne "informátorának", Bradley Manningnek.
A CNN hírtelevízió szerint a Wikileaks ilyen értelmű üzenete jelent meg csütörtökön a portál Twitter-oldalán.
Az Egyesült Államok kormányzata 85 ezerről 110 ezerre emelte a 2017-es pénzügyi évben befogadható menekültek létszámkeretét. A Fehér Ház szerdai bejelentése szerint így az idei pénzügyi évinél 30 százalékkal több embert fogadnak be, elsősorban Szíriából, Irakból és Afganisztánból.
A 110 ezer menekült közül a tervek szerint 40 ezret a Közel-Keletről és Dél-Ázsiából fogadnak be, további 35 ezren érkezhetnek majd afrikai országokból. Kelet-Ázsiából 12 ezer menekülőnek adnak letelepedési jogot, Európából négyezer, valamint Latin-Amerikából és a karibi-térségből ötezer ember kaphat letelepedési jogot az Egyesült Államokban.
Ha valaki sutba akar dobni két év munkát, világosan mondja meg és vállalja érte a felelősséget - üzent ismét Giovanni Malago, az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) elnöke Virginia Raggi római főpolgármesternek, mivel továbbra sem erősítette meg, hogy a főváros 2024-ben olimpiát szeretne rendezni.
Az elnök elfogadhatatlannak nevezte, hogy Róma vezetője eleve nemet mondjon a nyolc év múlva esedékes játékok megrendezésére. A CONI elnöke mindezt az 1960-as római olimpia egykori jelképének számító Flaminio-stadionban rendezett sajtótájékoztatón mondta, ahol a fővárosban tervezett sportlétesítmények projektjeit mutatta be.
Elragadtatottan fogadta a Torontói Filmfesztivál közönsége a naiv stílusban alkotó kanadai festőnő, Maud Lewis életéről szóló filmet, amelynek címszerepét Sally Hawkins alakította.
Maud Lewis Kanada legismertebb népművésze volt, amikor 67 évesen 1970-ben elhunyt. A Maudie című életrajzi dráma bemutatja, hogy a súlyos ízületi gyulladásban szenvedő művész hogyan kerekedett felül a fizikai nehézségeken, hogy az alkotásnak éljen.
Projektet indított egy általa Vlagyimir Putyinnal szemben támogatandó jelöltnek a 2018-as orosz elnökválasztásra való kiválasztására Mihail Hodorkovszkij emigrációban élő üzletember, egykori olajmágnás - közölte hétfőn az orosz RBK gazdasági napilap.
Lloret de Mar népszerű spanyol tengerparti üdülőhely önkormányzata bezáratott négy szállodát, valamennyi a Grupo Savoy tulajdona, mert lopták az áramot és a gázt - számolt be az esetről a spanyol sajtó pénteken. Jaume Dulsat polgármester szerint összesen 450 ezer eurós adósságot halmoztak fel a négy hotelben összesen.
Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke a szovjet titkosszolgálat, a KGB ügynöke volt Szíria fővárosában, Damaszkuszban a nyolcvanas években - állították az izraeli közszolgálati televízió szerda esti híradójában izraeli történészek.
Az Európai Bizottság (EB) vezető szóvivője szerint az EB hétfőn bejelentett javaslata értelmében "2017 júniusától nem kell roamingdíjat fizetni, a roamingdíjakat az Európai Bizottság felszámolta".
Hatalmas mesterséges barlangtemetőt építenek Jeruzsálemben a város zsidó halottainak - közölte a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
A zsidók körében az egész világon jelentős igény mutatkozik a jeruzsálemi temetkezésre, mert a zsidó hagyomány szerint a Messiás eljövetelekor elsőként a városban nyugvók támadnak fel.
Barack Obama amerikai elnök helyi idő szerint kedden száztizenegy köztörvényes bűnözőt részesített elnöki kegyelemben vagy mérsékelte a büntetését, s ezzel hatszázhetvenháromra emelkedett azoknak az elítélteknek a száma, akik az elnöknek köszönhetően kiszabadultak vagy a bírói határozat által kiszabottnál jóval kevesebb ideig maradnak börtönben.
Több mint 900 elhagyott bébikrokodilt találtak a rendőrök a dél-kínai Kuanghszi-Csuang autonóm terület egyik Vietnammal határos településén - jelentette a helyi média kedden. A védett sziámikrokodil-csemeték hangjára a határrendészet járőrei lettek figyelmesek Fangcsengkang városban egy mólón, majd két elhagyott dobozban rátaláltak a hüllőkre.
Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén.
A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos letté
- A telihold és a Földközi-tenger vízének melegedése vonzza évről évre a medúzarajokat az izraeli partokhoz - állapították meg a Haifai Egyetem kutatói.
Az egyetem szakembereinek vizsgálata azt mutatta, hogy a kocsonyás állagú állatok akkor érkeznek tömegével az izraeli partokhoz, amikor a tengervíz hőmérséklete 28,2 és 30 Celsius-fok között mozog, valamint telihold van - írta a The Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli újság internetes oldala.
A georgiai Fultonban 40 évi börtönre ítéltek szerdán egy amerikai férfit, aki leforrázott egy alvó meleg párt.Az esküdtszék nyolc rendbeli súlyos bántalmazásban és két rendbeli, minősített súlyos testi sértésben mondta ki bűnösnek az elkövető Martin Blackwell 48 éves kamionsofőrt. Blackwell idén februárban támadt rá a két alvó fiatalemberre, életveszélyes égési sérüléseket okozva nekik.
Lebukott Kínában egy csempészbanda, amely a japán Fukusimából, feltételezhetően sugárszennyezett környezetből származó tengeri élelmiszert importált és dobott piacra - számolt be róla a kínai média kedden a központi televízió riportja nyomán.
Több mint 120 ezren tüntettek szombaton Franciaország-szerte a koronavírus-járvány miatt bevezetett védettségi igazolás használata ellen, a fővárosból incidenseket is jelentettek a tüntetők és a rendőrök között.
Ez volt az egymást követő kilencedik hétvége, amikor a védettségi igazolás használatát szabadságjogi okokból ellenzőkön kívül védőoltást ellenzők, vírustagadók és radikális pártok hívei is utcára vonultak, jóllehet a részvétel hétről hétről csökken.Az állami betétbiztosítási alap (FDIC) honlapjára felkerült adatok alapján néhány napja a Georgia szövetségi államban bejegyzett The Woodbury Banking Company, májusban a pennsylvaniai First CornerStone Bank, áprilisban a Tennessee állambeli Trust Company Bank, márciusban pedig a wisconsini North Milwaukee State Bank húzta le a rolót.
- Több mint kéttucatnyi ember ellen emeltek vádat Kínában, mert részük volt abban a magánhitelezésként működtetett pilótajátékban, amelynek körülbelül 900 ezer áldozata volt, és másfél év leforgása alatt 50 milliárd jüant (több mint 2 ezer milliárd forintot) forgatott meg - jelentette a helyi média szerdán.
Sáhruh Khán bollywoodi szupersztár csalódottságának adott hangot, amiért pénteken egy időre őrizetbe vették az amerikai bevándorlási hatóság emberei a Los Angeles-i nemzetközi repülőtéren.