Oktatás

Eredmények megjelenítése 361-től 380-ig 1287 találatból.

Emmi: csak jóváhagyott tankönyvek kerülhetnek az iskolákba

Oktatás - 2014-04-28

Az iskolák kizárólag jóváhagyott tankönyvekre adhatják le rendeléseiket, az 1-2, 5-6, 9-10. évfolyamok esetében ez az új kerettanterveknek megfelelő kiadványokat jelenti - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn  sajtóhírekre reagálva.

Az LMP tudni szeretné, hogy mi alapján állították össze a tankönyvjegyzéket

Oktatás - 2014-04-28

- Az LMP közérdekű adatkéréssel fordult az Oktatási Hivatalhoz, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézethez, illetve a Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-hez, mert tudni szeretné, hogy milyen szempontok alapján állították össze a tankönyvjegyzéket - mondta Osztolykán Ágnes hétfőn.

Nemzetközi diploma a Debreceni Egyetemen

Oktatás - 2014-04-26

A Jyväskylä-i Egyetem rektorát, valamint a finn kereskedelmi és iparkamara elnökét fogadták április 25.-én Gaál István és Nábrádi András rektorhelyettesek. A találkozón módosították a két egyetem között korábban létrejött, kettős diploma szerzéséről szóló megállapodást, amit a hazai felsőoktatási törvény változása indokolt, emellett tanácskoztak a Team Academy tantervének módosításáról is.

Emmi: az állam megvásárolta az Apáczai Kiadót és a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadót

Oktatás - 2014-04-04

 A tárca közleménye szerint a kormány a tankönyvek állam általi biztosításával is segíteni kíván két nemzetstratégiai célt: a versenyképes, 21. századi tudást és a nemzeti hagyományokra épülő nevelést.

    Ez év szeptemberétől már az általános iskolák első két évfolyamába járók kaphatják ingyenesen a tankönyveket, valamint a többi évfolyam részére biztosított állami kiadású tankönyvek ára is érzékelhetően csökkenni fog - jelezték.

Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem: a vezető testületekből való kilépésre készülnek a magyar oktatók

Oktatás - 2014-04-03

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar oktatói arra készülnek, hogy a magyar tagozat önállósodásának halasztása miatti tiltakozásul kilépnek az egyetem valamennyi vezető testületéből, lemondanak valamennyi kinevezett vezetői tisztségről - közölte  Szilágyi Tibor, a magyar tagozatért felelős rektorhelyettes.

Pokorni: a legtehetségesebb fiatalokat kell rávenni, hogy a pedagóguspályát válasszák!

Oktatás - 2014-03-24

Pokorni Zoltán szerint a legtehetségesebb fiatalokat kell rávenni arra, hogy a pedagóguspályát válasszák, és aztán meghatározó ideig ott is maradjanak.

 Erről az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának fideszes elnöke nyilatkozott az hétfőn, miután a hétvégén finn oktatási szakemberekkel közös tanácskozáson vett részt.

Kutatás: a szülők szerint a sportnál csak a nyelvtanulás fontosabb

Oktatás - 2014-03-23

A magyar szülők csak az idegen nyelvi képzést tartják a sportnál fontosabb oktatáson kívüli tevékenységnek gyermekeik számára - derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatással foglalkozó részlegének, a Kutatópontnak a felméréséből.

Az idegen nyelvi képzést a szülők 78 százaléka, míg a rendszeres testedzést 69 százaléka tartja lényegesnek - tartalmazza a kutatás.

Kitüntetéses doktoravatás a Debreceni Egyetem napján

Oktatás - 2014-03-22

A köztársasági elnök előzetes hozzájárulásával kitüntetéses egyetemi (PhD) doktorrá avatták Kalmár József vegyészt szombaton, a Debreceni Egyetem (DE) napján tartott ünnepi szenátusi ülésen.

 Klinghammer István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára a Magyarország címerével ellátott aranygyűrű átadásakor kiemelte: minden tudományosság lényege a gondolkodni merő belső függetlenség.

AFS-felmérés: a világ 50 országa közül Magyarországon a legjobb cserediáknak lenni

Oktatás - 2014-03-20

 A nemzetközi diákcseréket szervező AFS magyarországi szervezete nyújtotta a legjobb teljesítményt tavaly egy 50 országra kiterjedő felmérés szerint. A felmérésben  6-12 hónapos diákcsere programokban szerzett benyomásaik alapján - cserediákok, fogadó és küldő családok, cserediákokat fogadó iskolák értékelték az egyes országok helyi AFS szervezeteinek általános teljesítményét. Az 50 ország helyi szervezetének minőségét összehasonlító rangsorban az AFS Magyarország 93 százalékos teljesítménnyel végzett az élen.

Pálinkás József: átfogó intézkedésekre van szükség az oktatásban

Oktatás - 2014-03-18

A problémákat megoldó átfogó intézkedésekre van szükség az oktatásban, egyszeri beavatkozással ezek nem kezelhetők - mondta Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke egy keddi budapesti konferencián.

MCC-felmérés: az Erasmus a legnépszerűbb ösztöndíjforma

Oktatás - 2014-03-12
A legnépszerűbb ösztöndíjforma az Erasmus: a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kutatása szerint az egyetemisták és főiskolások túlnyomó többsége, 72 százaléka az Európai Unió ezen ösztöndíjával vett részt külföldi részképzésben.

Belépő szintű nyelvvizsgát is lehet majd tenni

Oktatás - 2014-02-18

Egy újabb szinten, az úgynevezett belépőfokon is lehet majd államilag elismert nyelvvizsgát tenni a nyelvvizsgáztatásról szóló kormányrendelet módosítása értelmében, amely kedden jelent meg a Magyar Közlönyben.

A kormányfő által jegyzett módosítás a kihirdetést követő 30. napon lép hatályba, és ez alapján bevezetik, hogy államilag elismert nyelvvizsgát ne csak B1, B2 és C1 szinten lehessen tenni, hanem A2 (belépőfok) szinten is.

Az LMP a teljes Klik-jelentés nyilvánosságra hozását kéri

Oktatás - 2014-01-28
Az LMP közérdekű adatigényléssel fordult Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterhez, hogy teljes egészében váljon hozzáférhetővé a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról (Klik) készült jelentés - közölte Osztolykán Ágnes, a párt országgyűlési képviselője kedden.

Új járműtechnikai labor a Debreceni Egyetemen

Oktatás - 2014-01-10
Új lendületet adhat a Debreceni Egyetem (DE) műszaki karán évek óta sikeresen zajló autóépítő és fejlesztő munkának a ZF Lenksysteme Hungária járműtechnikai laboratórium, amelyet pénteken adtak át az oktatási intézményben.

Indul az Erasmus+ program

Oktatás - 2014-01-04

- Indul az Erasmus+, az Európai Unió új oktatási, képzési, ifjúsági és sportprogramja.

 

    A Tempus Közalapítvány honlapján közzétett tájékoztató szerint az Erasmus+ az oktatást, a képzést, az ifjúsági területet és a sportot is magában foglalja, és több jelenleg futó projektet - köztük az Egész életen át tartó tanulás programot - egyesíti.

Tankönyvek - Kormányrendelet is szabályozza a tankönyvkiadást

Oktatás - 2013-12-30

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent vasárnapi kormányrendelet kijelölte a tankönyvellátásban közreműködőket. Az állami tankönyvfejlesztésért és -kiadásért az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, a könyvtárellátásért a Könyvtárellátó Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. felel, a nemzeti köznevelés tankönyvfejlesztése és tankönyvellátása minőségének értékelésére pedig létrehozták a független, országos Nemzeti Tankönyvtanácsot.

MSZP: a kormány újabb csapást mér a nyelvoktatásra

Oktatás - 2013-12-14

Kunhalmi Ágnes szocialista oktatáspolitikus szombaton azt mondta: a felnőttképzési törvény rendkívül nehéz helyzetbe hozza a kisebb nyelviskolákat és az egyéni vállalkozóként dolgozó magántanárokat azzal, hogy akkreditáltatniuk kell oktatási programjukat, milliós kauciót kell letenniük és jelentős adminisztrációra kényszerülnek.

Hoffmann: nyilvánosak a tanfelügyelettel és a pedagógusok minősítésével összefüggő dokumentumok

Oktatás - 2013-12-12

Nyilvánosak a tanfelügyeleti rendszerrel és a pedagógusok minősítésével összefüggő első dokumentumok - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

 Hoffmann Rózsa kifejtette: a köznevelés megújításának fontos állomásához érkeztek a tanfelügyeleti rendszer és a minősítés jövő évi indulásával.

Még mindig több diák tankönyve hiányzik

Oktatás - 2013-12-11

Van olyan diák, aki még most sem kapta meg a júliusban megigényelt tankönyvét, munkafüzetét - ehhez kapcsolódóan tartott fórumot a Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete és a Tankönyvesek Országos Szövetsége december 9-én, pénteken. "Óriási problémának ítéljük, hogy a döntés előkészítésében hiányzik a szakmai konzultáció, nagyon kevés az érdemi információ, és hiányzik a párbeszéd a szakmai érintettekkel" - szögezték le az esemény felszólalói.

Együtt-PM: az oktatásban az alapkészségek erősítésére koncentrálna a szövetség

Oktatás - 2013-12-08

- Az alapkészségek erősítésére, a tanárok státusának stabilizálására koncentrálna az oktatásban az Együtt-PM. Szelényi Zsuzsa, a szövetség szakpolitikusa az MTI-nek vasárnap azt mondta, kormányra kerülve a tankötelezettség korhatárát 18 évre állítanák vissza, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot pedig azonnal megszüntetnék.