Számos probléma tapasztalható a közoktatásban a tanévkezdés után is, a tanárok bérezésétől kezdve a tankönyvellátáson át a tanulók 16 óráig való kötelező iskolában tartózkodásáig - mondta Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
- Öt alföldi megye - Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg - általános és középiskolai igazgatóinak részvételével rendezett alföldi szakmai tanévnyitót a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) hétfőn Debrecenben, a Tóth Árpád Gimnáziumban.
Átlagosan tízezer forintot költenek a szülők iskolatáskára a JátékNet.hu friss adatai szerint, de egy induló tanszercsomag ennek több mint a duplájába kerül. Az internetes oldal összegzésében azt írta, az iskolakezdéshez szükséges felszereléseket a vásárlók jellemzően egy helyről szerzik be, és a többség előrelátó, sokan már júniusban elkezdték a készülődést, bár akad, aki csak szeptember első hetében kap észbe.
Teljes győzelmet aratott Hoffmann Rózsa Pokorni Zoltán felett: a köznevelési törvénynél minden módosító javaslatot leszavaztak, azokat is, amelyeket a Fidesz szakpolitikusai támogattak. Több tanár kap béremelést, de jóval kevesebbet, mint amennyivel számoltak. Nem garantálják azt sem, hogy senkinek ne csökkenjen a bére.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint a 2013/14-es tanév még az elmúlt évinél is kevésbé van előkészítve, és a pedagógusok új, szeptember 1-jén életbe lépő munkaszervezési formája a világos, egyértelmű szabályozás hiánya miatt előrevetíti a köznevelés rendszerének működésképtelenségét.
Helyes, hogy a kormány hozzányúlt a közoktatási rendszerhez, de ahogyan hozzányúlt, az helytelen, mert túl sok mindent államosított - mondta Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottságának fideszes elnöke csütörtökön Budapesten.
- Átadták szerdán a Debreceni Egyetem Kassai úti campusán az intézmény új épületenergetikai információs központját, ahol a hallgatók az energetikai rendszerek piacának legmodernebb építészeti és elektromos újdonságait ismerhetik meg.
A kocka alakú, 300 négyzetméteres épület tíz hónap alatt épült fel 150 millió forint uniós forrásból,
Emelni kell a felsőoktatási felvételi ponthatárokat - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban, ahol szólt egyebek mellett a Sólyom magyar légitársaságról és a tusnádfürdői szabadegyetemről is.
A kormányfő a 180 perc című műsorban a felsőoktatási ponthatár meghúzásával összefüggésben elmondta, egyetért abban a szocialista Hiller István volt oktatási miniszterrel, hogy fel kell emelni a bekerüléshez szükséges, jelenleg 240-es minimális ponthatárt.
Szerdán hozzák nyilvánosságra a felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Az idén virtuális Pont Ott Partit rendeznek a www.felvi.hu oldalon és a Felvi Facebook-oldalán. Az idén is az ELTE a legnépszerűbb intézmény, most is több nő adott be felvételi kérelmet, mint férfi, és a legidősebb jelentkező 1938-ban született.
Tavalyi győzelme után idén is abszolút első lett a 44. Nemzetközi Fizikai Diákolimpián (IPho) Szabó Attila, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium diákja - erősítette meg több hírportál információját az iskola igazgatója hétfőn.
Zalay Szabolcs elmondta: a 12. osztályos tanuló az első diák a verseny történetében, akinek kétszer is sikerült abszolút első helyet elérni.
Egy kutatás szerint nem a lakóhelyi elkülönítés, hanem a szabad iskolaválasztás befolyásolja a legerőteljesebben az iskolai szegregációt. Kertesi Gábor és Kézdi Gábor a legnagyobb roma lakosságú száz magyar városban vizsgálta, hogy a roma diákok iskolai szegregációja mögött milyen helyi döntéshozatali, illetve társadalmi okok állnak.
A tanárok béremelésén túl a kormány jelenleg nem tud kötelezettséget vállalni a közszféra más dolgozóinak fizetésemelésére - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elnökének közlése szerint a túlóra honorálásának kérdése a lépcsőzetes béremelés miatt még mindig függőben van a pedagógus-életpályamodellben, ezért a szervezet levélben fordult Sipos Imre köznevelési helyettes államtitkárhoz.
- Élesen bírálta a kormány oktatáspolitikáját a szocialista Kunhalmi Ágnes és az LMP-hez tartozó Osztolykán Ágnes azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet pénteken rendeztek a fővárosban.Kunhalmi Ágnes (MSZP) arról, hogy van-e olyan intézkedés, amelyet pozitívnak tartanak a jelenlegi kormányzati ciklusban, azt mondta: üdvözlendő irány, az óvodai nevelés három éves korban való kötelezővé tétele.
Szünetelteti tizenkét bolognai rendszerű alapszakának indítását 2014 szeptemberétől, és az idén ősztől intézeti rendszerben működteti tovább öt karát a Nyíregyházi Főiskola.
Jánosi Zoltán rektor csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: a főiskolán tavaly hatályba lépett intézményfejlesztési terv és a kormányzat felsőoktatást érintő koncepciója alapján átalakul a képzési, irányítási és szerkezeti rendszer.
Az emberi erőforrások minisztere, Balog Zoltán hozzájárult ahhoz, hogy a Miskolci Egyetem (ME) sárospataki Comenius Főiskolai Kara kiváljon az egyetemből és az egri Eszterházy Károly Főiskola (EKF) szervezetéhez csatlakozzon.A döntésről Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár levélben tájékoztatta az intézményt.
Nyílt levélben fordult Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterhez a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói önkormányzata: az intézményt érintő hallgatói normatíva csökkenésére és az ebből adódó problémákra, a csökkenő ösztöndíjakra hívják fel a figyelmet.