Olvastuk

Eredmények megjelenítése 261-től 280-ig 2772 találatból.

Gyimesi Anna Affrikáta című alkotása nyerte 31. marosvásárhelyi Alter-Native rövidfilmfesztivál fődíját

Olvastuk - 2023-11-05

- Magyarországi film, Gyimesi Anna Affrikáta című alkotása nyerte idén a marosvásárhelyi Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál fődíját - közölték vasárnap a szervezők.

A 31. alkalommal megrendezett seregszemle versenyszekciójában a romániai és magyarországi filmesekből, esztétákból és oktatókból álló öttagú zsűri dicséretben részesítette a magyarországi Ulrich Gábor Rekonstrukt című filmjét, illetve különdíjban a romániai Vlad Ilicevici és Radu C. Pop Suruaika című alkotását.

Így töri le az Árnyékkormány a rezsiszámlákat: rezsiemelés helyett lakásfelújítási programot indítunk!

Olvastuk - 2023-11-03

Hétfőn mutattuk be Dobrev Klára árnyék-miniszterelnökkel közösen Komlón az Árnyékkormány energiapolitikai programját.

Bemutattuk, hogyan törölnénk el az Orbán-kormány rezsiemelését, terveinknek pedig nem is lehetne nagyobb aktualitása. Hiszen nemrég Gulyás Gergely kancelláriaminiszter vallotta be a Kormányinfón: nem azért fizetjük az EU legnagyobb gázáremelését, mert annyira drágán adná a gázt Oroszország, hanem azért, mert az Orbán-kormány ötszörös áron, négyszáz százalékos extraprofittal adja tovább az orosz gázt a magyaroknak.

A bíróság elrendelte a rokonait és rendőröket robbantással fenyegető szegedi férfi letartóztatását

Olvastuk - 2023-11-02

- A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra letartóztatta azt a szegedi férfit, aki a rokonait és rendőröket robbantással fenyegetett - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön.

A vártnál jobban mérséklődött az infláció októberben az euróövezetben

Olvastuk - 2023-10-31

- Októberben elemzők által vártnál erőteljesebben mérséklődött az éves infláció az euróövezetben - közölte nem végleges adatként az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.

Az euróövezetben a szeptemberi 4,3 százalékról októberben 2,9 százalékra, 2021 júliusa óta a legalacsonyabb szintre lassult az éves infláció. Szakértői várakozások átlagában 3,1 százalék szerepelt októberre.

Az energiaárak csökkenése októberben 11,1 százalékra gyorsult a szeptemberi 4,6 százalék esés után.

Duna House: a főváros pesti oldalán 821 ezer forintra nőtt a használt lakások átlagos négyzetméterára

Olvastuk - 2023-10-30

Idén az év első három negyedévében eladott használt pesti ingatlanok átlagosan 821 ezer forintos négyzetméteráron keltek el, ami éves szinten 8 százalékos drágulás - közölte saját adatai alapján a Duna House hétfőn.

Illegális bevándorlás - M1: magyar oldalon is hallatszott a Horgos környéki lövöldözés

Olvastuk - 2023-10-27

- Röszkénél, a magyar oldalon is hallották a határ túl oldalán, a szerbiai Horgos környékén hajnalban történt lövöldözést - hangzott el az M1 aktuális csatorna Híradójában pénteken.

A Híradó Röszkén tartózkodó tudósítója elmondta: szerb és magyar rendőrök egyeztetnek az események kapcsán. Egy éve durvult el a helyzet Magyarország déli határánál a szerb oldalon. Már az is megtörtént, hogy kővel dobálták a magyar rendőröket, megrongálták járműveiket. A 2015-ben felállított kerítést idén nyáron megerősítették. "Fokozódik a migránshelyzet" - tette hozzá.

Uniós felmérés: növekszik a rasszizmus az Európai Unióban

Olvastuk - 2023-10-25

- Növekvőben van a rasszizmus az Európai Unióban.

A szervezet tagországaiban élő fekete lakosság csaknem fele számolt be hátrányos megkülönböztetésről az EU emberi jogi ügynökségének felmérése szerint, melyből a The Guardian című brit napilap szerdán tett közzé részleteket.

Három vármegyében több mint tíz kiló pszichoaktív anyagot foglalt le a rendőrség

Olvastuk - 2023-10-24

- Több mint tíz kilogrammnyi új pszichoaktív anyagot, "kristályt" foglalt le a rendőrség Pest, Nógrád és Heves vármegyében - közölték a három vármegyei rendőr-főkapitányság és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közös sajtótájékoztatóján, kedden Budapesten.

A hatóságok több, kábítószerrel kereskedő bűnbandát számoltak fel, és az ügyekben összesen 17 embert gyanúsítottak meg, ellenük új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt indult eljárás. A kábítószer-terjesztők többnyire családi alapon szerveződtek és így kereskedtek a droggal.

A kábítószeren kívül több mint 700 millió forint értékben vagyont, ingóságokat, gépjárműveket, műszaki cikkeket és gáz-riasztófegyvert is lefoglaltak a rendőrök.

Bodnár Zsolt, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatóságának munkatársa a sajtótájékoztatón elmondta: október 17-én Budapest öt kerületében, hét helyszínen csaptak le drogkereskedőkre. Kilenc gyanúsítottat hallgattak ki, akik közül hat embert a bíróság később letartóztatott.

Az EU meghosszabbította az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorszervezetekre vonatkozó szankcióit

Olvastuk - 2023-10-23

A terrorizmus elleni küzdelem jegyében az Európai Unió Külügyi Tanácsa luxembourgi ülésén további egy évvel, 2024. október 31-ig meghosszabbította az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorszervezetekkel kapcsolatban álló természetes vagy jogi személyekre, szervezetekre és vállalkozásokra vonatkozó szankcióit.

A külügyi tanács hétfői tájékoztatása szerint az EU azért hosszabbította meg a büntetőintézkedéseket, mert a felsorolt terrorszervezetekkel összeköttetésben álló emberek vagy szervezetek továbbra is fenyegetést jelentenek

LMP: azonnali megoldás kell a lakásotthonok problémáira! -

Olvastuk - 2023-10-22

Hohn Krisztina, az LMP szakszóvivője pécsi sajtótájékoztatóján a lakásotthonok súlyos problémáira hívta fel a figyelmet.

A lakásotthonok olyan gyermekotthonok, ahol önálló lakásban vagy családi házban történik a gondozott gyermekek, fiatal felnőttek elhelyezése. Ezekkel kapcsolatban nemrég került nyilvánosságra az Alapvető Jogok Biztosának jelentése. A vizsgálat az otthonok állapotával és a személyi feltételekkel kapcsolatban is tárt fel súlyos hiányosságokat.

Harmincmilliós értékű illegális dohányt talált a NAV Szabolcsban

Olvastuk - 2023-10-18

Mintegy kétszázötven kilogramm illegális fogyasztási dohányt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei lakásban.

A NAV azt közölte szerdán, hogy egy alig kétezer fős kistelepülés egyik magánlakását ellenőrizték a pénzügyőrök, amikor megtalálták a 247 kilogramm dohányt.

Joe Biden Izraelbe utazik

Olvastuk - 2023-10-17

Joe Biden szerdán Izraelbe látogat - közölte a Közel-Keleten tartózkodó Antony Blinken külügyminiszter washingtoni idő szerint hétfő késő este.

Tanácsadók hétfőn már közölték, Joe Biden elnök megfontolás tárgyává teszi, hogy ellátogat-e Izraelbe, elfogadva Benjamin Netanyahu múlt pénteken elhangzott meghívását.

Magyar címvédés a latin táncok Eb-jén

Olvastuk - 2023-10-16

Az Andrea Silvestri, Váradi Martina kettős megvédte címét a profi latintáncosok hétvégi, lipcsei Európa-bajnokságán.A Magyar TáncSport Szakszövetség hétfői közlése szerint a világranglistát vezető magyar duó magabiztos versenyzéssel ismételte meg sikerét, minden táncot megnyert.

Latin táncokban szambában, cha-cha-chában, rumbában, paso dobléban és jive-ban mérik össze tudásukat a versenyzők - több körben.

Izraeli-palesztin - Az izraeli biztonsági szervek megölték a Nirim és Nir Óz kibuc elleni terrortámadás vezérét

Olvastuk - 2023-10-15

- Az izraeli biztonsági szervek megölték Bilál al-Kadrát, a Nirim és Nir Óz kibuc ellen bevetett terroralakulat vezérét - jelentette be az izraeli hadsereg vasárnap reggel.

Az akcióban a tájékoztatás szerint a hadsereg mellett a Sin Bet belbiztonsági szolgálat is részt vett.

Al-Kadra vezette a két kibuc elleni Hamász-alakulatot az október 7-i terrortámadásban.

Izraeli-palesztin - Benjámin Netanjahu: a Hamász minden tagja halott ember

Olvastuk - 2023-10-12

A Hamász iszlamista terrorszervezet minden tagja halott ember - jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az újonnan megalakult, vészhelyzeti egységkormány első közös sajtótájékoztatóján szerda este.

Izraeli-palesztin - Rengeteg be nem vetett fegyvert hagytak a terroristák Izraelben

Olvastuk - 2023-10-11

Több mint háromezer be nem vetett fegyvert találtak a Hamász terroristáinak nyomában az izraeli katonák - közölte az izraeli hadsereg szerdán.

Páncéltörő rakétákat, aknákat, robbanó drónokat, lőszeres dobozokat - és az elhúzódó harcokra élelmet biztosító datolyacsomagokat találtak az elfogott vagy megölt iszlamisták nyomában Izraelben.

A magukkal hozott fegyvereknek csak kis részét használták fel, és ezért a hadsereg szakértői úgy vélik, hogy a megtörténtnél is sokkal jelentősebb terrortámadásra készültek a gázai terroristák, de nem volt idejük bevetni legtöbb fegyverüket.

Izraeli-palesztin - Joe Biden: emelkedett az amerikai halottak száma

Olvastuk - 2023-10-10

Az Izrael ellen indított támadásnak már legkevesebb tizenegy amerikai áldozata van - közölte Joe Biden amerikai elnök a hétfőn kiadott közleményében.

Izrael több mint 500 célpontra mért csapást az éjjel

Olvastuk - 2023-10-09

- Izrael több mint 500 célpontra mért csapást az éjszaka folyamán a Gázai övezetben - közölte az izraeli hadsereg hétfő reggel.

Illegális migráció - Tovább épülhet a határfal az Egyesült Államok déli határán

Olvastuk - 2023-10-06

Joe Biden amerikai elnök szerint nincs más választása, mint jóváhagyni 20 mérföldnyi határfal építését az Egyesült Államok mexikói határán Texasban, mert egy Trump-adminisztrációból származó keret másra nem fordítható.

Az amerikai Kongresszus az utolsó pillanatban tartott szavazással elkerülte a kormány részleges leállását

Olvastuk - 2023-10-01

Az amerikai Kongresszus néhány órával a határidő lejárta előtt szombaton késő este elfogadta az átmeneti költségvetést, amivel elkerülhetővé válik a kormányzati intézmények részleges leállása.

A törvényhozás republikánus többségű alsóháza, a Képviselőház washingtoni idő szerint kora délután szavazta meg 335-91 arányban a kormányzati intézmények működéséhez és az alkalmazottak - közöttük a rendvédelmi dolgozók - fizetésének folyósításához szükséges átmeneti jogszabályt, ami 45 napra szól.