Pro...

Eredmények megjelenítése 2221-től 2240-ig 2648 találatból.

Jogszabály módosítást kezdeményeznek a fogyasztóvédők a turisták védelmében

Pro... - 2011-01-31

Levélben fordul az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület dr. Cséfalvay Zoltán fogyasztóvédelemért felelős államtitkárhoz, hogy az utazási szektorra vonatkozó jogszabályokat vizsgálják felül a fogyasztói érdekek hatékonyabb képviselete érdekében. A módosító javaslatok hátterében a tekintélyes utazási iroda, az Aeroviva csődje, illetve az észak-afrikai térségben romló biztonsági helyzet miatti tömeges fogyasztói panaszok állnak.

Lefokozott családok - az MSZP a magánélet szabadságáért

Pro... - 2011-01-29

Már az új Alkotmány koncepciójából kiderült, hogy a kormánynak nem minden család egyforma. Elsőrendű, megkülönböztetett védelemben megfogalmazásuk szerint csak a  férfi és nő házasságán alapuló családot” kívánják részesíteni. Vagyis lefokozzák, másodrangúvá teszik az egyszülős családok és a gyermeket nevelő élettársak százezreit is, saját világnézetüket, elvárásaikat erőltetik rá mások magánéletére.

Eredményes hétvégét zártak a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság rendőrei

Pro... - 2011-01-24

Garázs, melléképület, majd a lakóépület - ebben a sorrendben törték fel egy balmazújvárosi ingatlan épületeit hétvégén, szombatról vasárnapra virradóan.  Az elkövetők a melléképület majd a lakóház ablakát betörve jutottak be az ingatlanba és összeszedték az értékesíthető tárgyakat. Ruhanemű, fűrész, kávéskészlet, fémhulladék volt zsákmányuk.

Gépkocsi-feltörőt fogtak a berettyóújfalui rendőrök

Pro... - 2011-01-24

Lakótelep parkolójában leállított autókat tört fel ismeretlen elkövető az elmúlt héten Berettyóújfaluban. A nyomozók és a körzeti megbízottak közös munkája hamarosan eredményre vezetett. Három nap alatt azonosították és eljárás alá vonták az elkövetőt.

Bokros nem adja vissza mandátumát

Pro... - 2011-01-22

Bokros Lajos ezt az ATV Egyenes beszéd című műsorában mondta péntek este. A mandátumával kapcsolatos kérdésre azt válaszolta: őt nem az MDF választotta meg, hanem a választói. Bokros Lajos az MDF színeiben jutott be az Európai Parlamentbe 2009-ben.

Siker: Az Európai Parlament támogatásáról biztosította a magyar soros elnökséget

Pro... - 2011-01-20

A magyar néppárti képviselőcsoport üdvözli, hogy a magyar soros elnökség programjának mai európai parlamenti bemutatásán a képviselők egyöntetű támogatásukról biztosították a magyar kormányt az  Erős Európa   elnökségi program végrehajtásában.

 Kiáll a Sziget mellett a Magyar Szállodaszövetség

Pro... - 2011-01-18

Megdöbbentette a hazai turisztikai szakmát, hogy Budapest vezetése milliárdos területhasználati díjjal sújtaná a Sziget Fesztivál szervezőit, ami ellehetetlenítené a rendezvényt. A Magyar Szállodaszövetség (MSZSZ) arra kéri a döntéshozókat, hogy az ügyben olyan megoldást találjanak, amely nem akadályozza meg a turizmus szempontjából kiemelkedően fontos esemény további működését.

Válasz a Kossuth téri demonstrálók kiáltványára - Közlemény a törvény szövegének helyes értelmezéséért - A NMHH Kommunikációs Igazgatóságának és a Médiatanács Szóvivői irodájának közös közleménye

Pro... - 2011-01-16

Az új médiaszabályozás források felfedésére vonatkozó passzusai sem a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságra (NMHH), sem pedig a Médiatanácsra nem vonatkoznak. A Médiatanács bírságot csak a bírósággal együtt érvényesíthet, a Közszolgálati Kódex kialakításába pedig bevonja a szakmai szervezeteket.

 A Magyar Gyógyszerészi Kamara elnökének közleménye 

Pro... - 2011-01-09

A mai napon a nol.hu (Népszabadság online) MTI forrás alapján közölt " Átvágta a kormány az egészségügyieket" című írásával kapcsolatban a következőket kívánom közölni.

„Köszöntés egy életmű ajándékának köszönetével”

Pro... - 2011-01-07

Tanítványok, tisztelők és kollegák - közöttük akadémikusok és intézetigazgatók - köszöntötték Csányi Vilmos etológust, akadémikust azon az ünnepi konferencián, amelyet a tudós 75. születésnapja és az általa alapított Etológiai Tanszék fennállásának 20. évfordulója alkalmából rendeztek az MTA Székházában.

Keleten is takarékoskodnak

Pro... - 2011-01-05
Oroszországban a szövetségi kormányzati dolgozók több mint ötödét bocsátják el 2013-ig – az erről szóló rendeletet Dmitrij Medvegyev államfő a minap írta alá. Mintegy 110 ezer embert érint a kormányzati karcsúsítás, amelynek révén 43 milliárd rubelt (1,4 milliárd dollár) takarít meg az állam.

Ora et labora, avagy mire való a vasárnap?(nem tabu a hétvégi munka, ha megfizetik)

Pro... - 2011-01-01

A TSZSZSZ szakszervezet támogatja a VSZ nyílt levelét, amit a KDNP ámokfutása ügyében már többször publikáltak, hiszen évente 250 milliárd kárt okozna a bevezetése. A KDNP törvényjavaslatot nyújtott be a szabad vasárnapért. Kétség kívül fontos az, hogy a dolgozó legalább egy szabadnappal rendelkezhessen hetente, és az a hónapok nagy átlagában hétvégére essen.

Erősíteni kell a gazdálkodók közösségeit

Pro... - 2010-12-29

 A megszorítás helyett a növekedés politikája lesz érzékelhető a jövő évi agrárköltségvetésben, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a nemzeti érdekekért kiálló, a helyi közösségeket képviselő programot kíván megvalósítani - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az MTI-nek évértékelő interjújában.

Botrány a rádióban: újabb újságíró hallgatott el

Pro... - 2010-12-28

Ma reggel 8 óra 15 perckor az MR1 180 perc című műsorában drámai fordulatot vett egy ártatlannak induló riport. Bálint István műsorvezető a legálisan is beinduló csernobili turizmussal kapcsolatban kérdezte volna Jászberényi Sándor újságírót, aki azonban a válaszadás előtt kijelentette, hogy egy perces hallgatással szeretné kifejezni szolidaritását Bogár Zsolttal és Mong Attilával, illetve ezzel tiltakozna az új médiatörvénnyel szemben - írja a Médiablog.

Berlin örül, hogy vizsgálnak minket!

Pro... - 2010-12-24

Werner Hoyer német külügyminiszter-helyettes üdvözölte az Európai Bizottságnak a magyar médiatörvénnyel kapcsolatos vizsgálatát, egyben leszögezte, hogy az Orbán-kormány döntései nem egyeztethetőek össze az EU hitvallásával.

A Közmédiumok Szakszervezeteinek Fórumának (KFSZ) nyilatkozata

Pro... - 2010-12-21

    A Közmédiumok Szakszervezeteinek Fórumába (KFSZ) tömörült szakszervezetek teljes egészében egyetértenek közmédiumok üzemi tanácsainak levelével, amelyet az új szervezet létrehozásával kapcsolatban írtak az illetékeseknek és közjogi méltóságoknak.

Az alapító szakszervezetek úgy látják, hogy a munkahelyek védelme, a foglalkoztatás biztonságának megteremtése érdekében szükséges az  érdekképviseleti munka összehangolása, egységesítése.

5,75 % az MNB irányadó kamata

Pro... - 2010-12-20

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatdöntő bizottsága indokolta a kamatemelést. Az irányadó rátát 5,5 százalékról 5,75 százalékra emelte a jegybank, 25 bázisponttal.

 A forint 11 óra körül jelentős gyengülést mutatott az euróval szemben a bankközi devizapiacon, 273 alatti szintről 274,8-ig gyengült. A hullámot a tanács kamatemelése sem állította meg, a forint átlépte a 275-ös szintet az irányadó ráta megemelése után.

 

Vidnyánszky Attila szívesen elvállalná a Nemzeti Színház vezetését

Pro... - 2010-12-18

Állítólagos kormánypárti tervek szerint Vidnyánszky Attila, a debreceni Csokonai Színház jelenlegi vezetője lesz Alföldi Róbert utódja a Nemzeti Színház igazgatói székében. Vidnyánszky az [origo]-nak adott interjújában azt mondta, informális keretek között már régóta beszélgetnek arról, hogy ő lehetne a Nemzeti igazgatója, de a kész döntésről nem neki kell nyilatkoznia.

Energiahatékonyság: a nemzeti programokon múlik, hogy lesz-e előrelépés

Pro... - 2010-12-17

 Magyarország Nemzeti Cselekvési Terve az Európa 2020 Stratégiában vállalt célkitűzéseknek megfelelően (2005-től számolva) nagyon komoly lépéseket tervez mind a megújuló forrásból származó energiák, mind az energiahatékonyság terén. Az állampolgárok energiahatékonysági beruházásait támogatva már 1991 óta működik az Energiahatékonysági Hitel Alap (EHA).

Nagyobb uniós figyelem az energiahatékonyság támogatásán

Pro... - 2010-12-16

Az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén elfogadta az uniós Energiahatékonysági cselekvési terv felülvizsgálatára vonatkozó ajánlásait. A jelentés, összhangban több, novemberben közzétett uniós dokumentummal, felhívja a figyelmet Európának az energiahatékonyság területén tapasztalható lemaradására, értékeli a kiaknázatlan lehetőségeket valamint konkrét beruházásösztönző javaslatokat fogalmaz meg.