Levélben írta meg szakmai észrevételeit Murányi Marcell főszerkesztőnek a Blikk keddi számában (2010. november 2-án) 2,5 milliárdos tisztogatás címmel megjelent írással összefüggésben Dr. Gál András Levente közigazgatási államtitkár. A minisztériumban a munkáltatói jogkört gyakorló államtitkár hangsúlyozta: a cikk címben közölt állítása megalapozatlan, sérti a hiteles tájékoztatás elvét és félrevezeti az olvasókat.
Az MSZP a magánnyugdíjpénztárakat, ez által a dolgozó emberek megtakarításait érintő szavazás előtt kivonult a plenáris ülésről. A demonstratív megmozdulás előtt a szocialisták ismételten határozottan kifejtették ellenvéleményüket, mind politikai, mind szakmai indokokat felsorakoztatva a fideszes kezdeményezéssel szemben. Az igen alapos, elemző jellegű, minden részletre kiterjedő kritikát követően távoztak az ülésről.
Magyarország esetleg megvenné a Surgut tulajdonában lévő Mol-részesedést, melyet a piacról finanszírozna - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a Bloomberg-nek. "A kormány a jelenlegi bizonytalan helyzet egyik lehetséges megoldásának tartaná azt, ha az állam tulajdonosként a Szurgutnyeftegáz jelenleg birtokolt pakettjét megvenné" - fogalmazott a miniszter.
A magyarországi iszapkatasztrófa az első igazi próbája az EU 2007-ben életbe lépett környezeti felelősség irányelvének, amely többek között javasolja, hogy a vállalatok hozzanak létre pénzügyi tartalékot az esetleges ipari katasztrófák következményeinek a kezelésére. Megfontolandónak tartom, hogy ne tegyük-e kötelezővé egy ilyen pénzalap elkülönítését a veszélyes anyagokkal dolgozó cégek esetében - szögezte le Göncz Kinga szocialista EP-képviselő a magyarországi iszapkatasztrófáról rendezett keddi vitához benyújtott írásbeli hozzászólásában.
Pénteken délután falopásról érkezett bejelentés a Debreceni Rendőrkapitányság ügyeletére.
A rendőrök azonnal reagáltak a hívásra és megjelentek Debrecen, Nagy Mihály kert melletti fás területen.A bejelentés szerint a 4-es számú főút és a Hajdúszováti útfél közötti erdős területről, mely magántulajdonban van, napok óta lopják a fát. Pénteken három személyt láttak a helyszínen, amint fát vágnak ki, és szállítanak el egy kis traktorhoz kapcsolt utánfutóval.
Nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízottnak nevezte ki a kormányfő Selmeczi Gabriellát; a fideszes országgyűlési képviselő vizsgálatot indít, hogy kiderüljön, mekkora kár érte a magánnyugdíj-pénztárakba befizetőket. Selmeczi Gabriella hangsúlyozta: mindenki szabadon dönthet majd arról, hogy visszalép-e az állami nyugdíjrendszerbe, vagy marad a magánnyugdíj-pénztárban.
Orbán Viktor ma a Széll Kálmán Alapítvány mai ülésén ismertette a kormány válság-intézkedéseit, amelynek keretében összesen 161 milliárd forintnyi extra adót vetnek ki három szektorban.Orbán Viktor a Millenáris Parkban tartott rendezvényen elmondta: a Széll Kálmán Alapítvány évek óta lelki hátországot ad a Fidesznek.
A helyiek örömmel vették, jogászok viszont kétségeiknek adtak hangot annak kapcsán, hogy Orbán Viktor tegnap bejelentette: állami irányítás és állami vagyonkezelés alá helyezi a kormány a vörösiszap-katasztrófáért felelősnek tartott Magyar Alumínium (Mal) Zrt.-t; így újraindulhat a termelés az ajkai timföldgyárban is.
A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálatot folytat közúti cserbenhagyás vétség megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Debrecenben, a Vágóhíd utcán, 2010. szeptember 02-án, 07 óra 15 perc körüli időben, a használtcikk piac előtti szakaszon a Diószegi út irányába haladva egy ismeretlen típusú, színű, feltehetően MTZ, vagy MZT betűjelű pótkocsis járműszerelvény, egy előtte haladó piros kapucnis felsőt viselő kerékpáros férfit elütött.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Károly Róbert Főiskola szakértőit bízta meg az ajkai gátszakadás következtében kialakult károk légi felmérésével. A környezeti katasztrófahelyzet bekövetkezése óta a Pannon Egyetem (PE) szakemberei is a helyszínen vannak, és szerepet vállalnak mind a koordináció, mind a szakmai tanácsadás terén.
A magyar állam büntető feljelentést tesz a MAL Zrt. ellen halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt - jelentették be szerda este a vörösiszap katasztrófában érintett települések lakossági fórumán, amelyről az MR1 - Kossuth Rádió tudósított.
A Cég:
- kijelenti, hogy a terület hatósági felszabadítása után azonnal hozzálátott az ideiglenes töltés felállításához, a védőgát 90 százaléka 24 órán belül elkészült.
- folyamatosan egyeztet az illetékes hatóságokkal, védelmi szervekkel, azok döntéseit azonnal végrehajtja.
Sokan értesültek a média tájékoztatásából, hogy 2010. október 4-én 12óra 10 perckor természeti katasztrófa történt, amikor az MAL Zrt. Ajkai timföldgyára X. sz. vörösiszap tározójának a gátja átszakadt, ami példa nélküli eset a Bayer - féle timföldgyártási eljárás történetében.
Egy ember meghalt, hárman eltűntek, 10 ember került kórházba, ebből kettő sérülései súlyosak az Ajka melletti iszapömlés következtében, a helyszínen több száz szakember dolgozik. A timföldgyári maró iszap hét települést érint, mégpedig Tüskevár, Kolontár, Kisberzseny, Somlóvásárhely, Apácatorma, Devecser, Somlójenő települést.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete mai határozatában 10 millió forint bírságot szabott ki a Groupama Garancia Biztosító Zrt.-re.
A Felügyelet kötelezte a biztosítót, hogy üzleti információs, ellenőrzési és adatfeldolgozási rendszerét úgy alakítsa ki, hogy a biztosító a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) és egyéb üzleti tevékenysége során mindenkor a jogszabályoknak megfelelően tudjon eljárni, s az informatika terén csökkenjenek működési kockázatai.
Még pár nap és megtudjuk, kik kapnak majd felhatalmazást négy évre a települések irányítására. Egyre feszültebb a helyzet, néhol tettlegességig fajul a küzdelem. A durva kampány után hogyan fognak szót érteni a majdani testületekben? Ez most még senkit nem érdekel.
Tizenhatodik alkalommal kerül sor a Városi Polgármesterek Randevújára. Ebben az évben a magyar történelemben és az ország legújabb kori fejlődésében kulcsszerepet betöltő Debrecenben tartják meg a találkozót – egy különleges napon, 2010. szeptember 30-án, a Helyi Önkormányzatok Napján.
A Kardiológiai Világszövetség (World Heart Federation) kezdeményezésére 2000 óta a világon mindenütt egyszerre, szeptember utolsó vasárnapján rendezik meg a Szív Világnapját. A Szívünk Napján világszerte a szív- és érrendszeri megbetegedések kiemelkedő gyakoriságára, és azok mindennapi életben is megvalósítható megelőzési módszereire irányul a figyelem.
A megkérdezettek 52 százaléka nem ért egyet azzal, hogy Magyarország részt vegyen az atlanti szövetség afganisztáni missziójában - derül ki a Népszabadság által készített közvélemény-kutatásból. 35 százalék támogatja a részvételt, 14 százalék felelt „nem tudommal”.