A Fővárosi Bíróság szerint indokolatlan volt a rendőri elővezetés elrendelése
A Pesti Központi Kerületi Bíróság idén márciusban, a választási kampányban rendőri elővezetést rendelt el Helmeczy László ügyvéd, az MDF parlamenti képviselő-jelöltje ellen. Helmeczy a választáson akkor vesztett, de a bíróságon most nyert: a Fővárosi Bíróság neki adott igazat.
Július elsejétől elektronikus úton, véletlenszerűen jelölik ki a felszámolókat. Ezzel a módszerrel kivédhető a gyanús, szubjektív ügyelosztás. Nem érvényesülnek olyan szakmai szempontok, mint az optimális feladatelosztás
Megfenyegette fideszes képviselőtársát a jobbikos Zagyva György Gyula a parlamentben. A politikus a folyosóra hívta társát, miután figyelmeztették: nem a trianoni emléknapról, hanem Orbán Viktor politikai nyilatkozatáról szóló vita van az Országgyűlés napirendjén.
A Kosár magazin tesztelő párosa nyakába vette a fővárost, hogy megtudja, melyik irodában vakáció, s melyikben tortúra egy üdülés lefoglalása. Összesen 14 utazásszervezőnél és 4 utazásközvetítőnél jártak: az eredmény felemás.
Rendben zajlottak az idei érettségi írásbeli "alapvizsgák". Gépelési és fordítási hibák ugyan idén is előfordultak, ezeket azonban amilyen gyorsan lehetett, kommunikáltuk az érintett iskolák felé - mondta Bakonyi László, az Oktatási Hivatal elnöke a Klubrádióban. Összességében a feladatsorokat valamivel nehezebbnek, egyes részfeladatokat pedig könnyebbnek ítélték meg a pedagógusok a korábbi években tapasztaltnál.
A Hajdú-Bihar megyében végrehajtott 2010. április 27-28-29-ei TISPOL „European Operation Speed” közlekedésbiztonsági ellenőrzés során 298 fő rendőr bevonásával és 22 fő külső szerv munkatársának 7 fő közlekedési ellenőr (NKH), 3 fő katasztrófavédelmi ellenőr, 2 fő vám- és pénzügyőr, 10 fő polgárőr együttműködésével történt.
Az orosz gázmonopólium a negyedik negyedévben tízszeresére emelte profitját.
2009 utolsó negyedévében a gázár növekedésének köszönhetően tízszereződött meg a Gazprom profitja. A 2008-ban könyvelt 37,5 milliárd rubeles nettó haszonhoz képest 2009 utolsó negyedévében az orosz óriásvállalat 314,5 milliárd dolláros profitot gyűjtött – jelenti az AP.Felfüggesztené a családi pótlékot Nicolas Sarkozy, ha a gyermek igazolatlanul hiányzik az iskolából. A francia elnök április 20-ai bejelentését várhatóan a jövő héten követik tettek, akkor nyújtja ugyanis be a javaslatot a nemzetgyűlés elé. A megyei tanácsok ugyan 2006 óta alkalmazhatják ezt az eszközt, a többségében baloldali vezetések nem értenek egyet a családi pótlék megvonásával - érvelt a központi döntés mellett a határozatot benyújtó kormánypárti képviselő.
"A közös agrárpolitika megkerülhetetlen feladata, hogy haladéktalanul reagáljon a mezőgazdasági árak ingadozására, volatilitására. A KAP jelenlegi állapotában nem felel meg ennek a kritériumnak. Az Európai Bizottság az elmúlt ciklusban fokozatosan leépítette a korábbi intervenciós rendszereket, ám helyettük nem alakított ki új piacszabályozási rendszert. Ezzel a feladattal az új Bizottság nem várhat 2014-ig, az új közös agrárpolitika életbe lépéséig" - hangsúlyozta Tabajdi Csaba, az Európai Parlament Mezőgazdasági Bizottságának főtagja.
A holokausztra, az emberiség - egyben Magyarország - történetének egyik legnagyobb tragédiájára emlékezni emberi kötelesség, emlékeztetni pedig demokratikus felelősség.
Mert a vészkorszak számunkra nemzeti tragédia volt. Magyarok öltek magyarokat. Ezért a mai napon sok százezer egykor élt honfitársunkat gyászoljuk, a túlélők fájdalmában osztozunk, de szembe kell néznünk a gyilkosok bűneivel is.
Alekszandr Lukasenko fehérorosz államfő szerint Lech Kaczynski lengyel elnök adhatta a leszállási parancsot a hétvégén Szmolenszk közelében lezuhant repülőgépnek.
Mint ismert, a gép pilótája a légiirányítók figyelmeztetése ellenére próbált meg leszállni rossz látási körülmények között, és az ötödik kísérlete végződött tragédiával.
„Sértő, kirekesztő, megbotránkoztató, hazug, bántó, vádaskodó, esetleg etikátlan? A Kosár magazinnál most épp ezeket a reklámokat keressük” – így kezdődik a Kosár – a fogyasztók magazinja felhívása, mely egy újonnan indult kampány részeként arra buzdítja az olvasókat: ha olyan hirdetést látnak, hallanak vagy olvasnak, amelyet bármilyen szempontból helytelennek találnak, küldjék el a magazinnak, ahol szakértő zsűri fogja azokat elbírálni.
Rektori kinevezést adott át március 23-án Sólyom László köztársasági elnök Dr. Rudas Imre egyetemi tanárnak, aki így április 1-jétől 2015. március 31-éig vezeti az Óbudai Egyetemet. Az intézmény január 1-én jött létre a Budapesti Műszaki Főiskolából (BMF), melyet 2006-tól a rektori posztért egyedül induló Rudas Imre vezetett.