Eltörli az üzemanyagadó jövőre tervezett emelését a francia kormány és életszínvonal-megőrző intézkedésekkel helyettesíti - tette egyértelművé szerdán késő este a francia elnöki hivatal.
- A szolgáltatások teljesítménye alapján nagyrészt a bérnövekedéssel magyarázható, hogy kiemelkedő mértékben nő a magyar gazdaság - reagált a Pénzügyminisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára a harmadik negyedéves GDP-adatokra szerdán az M1 aktuális csatornán.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerda reggel közölte, hogy a harmadik negyedévben 4,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) a tavalyi azonos időszakhoz képest, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint pedig 5,2 százalékkal. Korábban a KSH a nyers adatok alapján 4,8 százalékos, a kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 5,0 százalékos növekedést jelzett.
Rendkívüli állapot kihirdetését kérte szombat este több francia rendőrségi szakszervezet az üzemanyagadó emelése ellen tüntető sárgamellényesek megmozdulásait kísérő egyre erőszakosabb zavargások miatt. Christophe Castaner belügyminiszter jelezte: kész minden lehetőséget megvizsgálni.
Felborított és kiégett autók tucatjai, felgyújtott épületek, betört és kifosztott kirakatok, megrongált buszmegállók, utcakövekből épített barikádok - csatatérre emlékeztetett szombat késő este Párizs belvárosának legelegánsabb része a sárgamellényesek harmadik tiltakozónapja után. A Diadalívnél és a környező utcákban és tereken egész nap folytatódtak az összecsapások a szélsőségesek és a könnygázzal oszlató rendőrök között.
Angela Merkel német kancellár telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, aki azt mondta neki: nagy aggodalommal tölti el, hogy Ukrajna hadiállapotot vezetett be. Putyin arra kérte a kancellárt, figyelmeztesse Kijevet, hogy óvakodjon a "meggondolatlan" lépésektől - adta hírül kedden a Kreml közleményben.
Kaliforniában mindenütt sikerült megfékezni a több mint két hét óta pusztító tűzvészt.A Kalifornia történetének legpusztítóbb tűzvészeként emlegetett katasztrófa 88 halálos áldozatot követelt és még mindig 249 az eltűntek száma - jelentette be vasárnap a kaliforniai erdészeti és tűzvédelmi hivatal.
Csaknem teljesen sikerült megfékezni a Kaliforniában pusztító tűzvészt péntekre.
A kaliforniai tűzoltóság jelentése szerint a San Franciscótól északra fekvő és teljesen porig égett Paradise városka környékén pusztító lángok 95 százalékát eloltották, a Los Angeles környéki lángokat pedig teljesen megfékezték.
- Donald Trump amerikai elnök és kormányzata várhatóan új intézkedéseket hoz az illegális migránsok belépésének megakadályozására a The Washington Post című lap szerdai értesülései szerint.
A lap úgy tudja, az amerikai belbiztonsági minisztérium pénteken lépteti életbe a Maradj Mexikóban című intézkedéscsomagot. Ennek értelmében a migránsoknak a határ mexikói oldalán kell megvárniuk kérelmük elbírálását.
- A macedón rendőrség őrizetbe vette Szaso Mijalkovot, az ország titkosszolgálatának az egykori vezetőjét, mert a hatóságok szerint fennállt annak a veszélye, hogy unokatestvéréhez, Nikola Gruevszki volt kormányfőhöz hasonlóan megszökhet az országból.
- Nem nyithatók újra a tárgyalások a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló megállapodás tervezetéről, annál jobb kompromisszumot ugyanis nem lehet elérni - jelentette ki több bennmaradó európai uniós tagállam szakminisztere is hétfőn Brüsszelben.
"A jelenleginél nem lehet jobb egyezséget kötni" - szögezte le Michael Roth német Európa-ügyi államminiszter.
Hasonló véleményének adott hangot többek között a belga és a holland külügyminiszter is.
Tarlós István a főváros napján, Budapest egyesítésének 145. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen a kormányfő jelenlétében jelentette be, hogy a rendezvény előtt aláírták a "tekintélyes horderejű és széleskörű" megállapodást, amelynek eredményeképpen "a főváros forrásbiztosítási lehetőségei előremozdulnak".
A főpolgármester Budapest egyesítésének egykori folyamatáról szólva elmondta, hogy 145 évvel ezelőtt a fővárosi tanács nemcsak megalakult, hanem az ügyek vitelét tényleg át is vette, és ezt a jeles dátumot tekintjük az egységes Budapest megalakulásának.
A városrendezéssel kapcsolatos teendők ellátására elrendelte a törvény az egészen 1948-ig működő Fővárosi Közmunkák Tanácsának felállítását, amelynek fő feladata a fővárosra vagy városrészekre kiterjedő szabályozási tervek készítése, a fejlesztési munkák előkészítése volt - idézte fel. Tarlós István kitért arra is, hogy míg 1870-ben Pest-Buda még a tizenhetedik, addig 1900-ban az egyesített Budapest már a nyolcadik volt az európai nagyvárosok sorrendjében
Támogatja a büntető igazságszolgáltatási reform kétpárti egyetértéssel megszületett törvénytervezetét Donald Trump amerikai elnök, aki ezt a Fehér Házban szerdán jelentette be.
Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök bizonyosan nem repülővel távozott az országból, hanem illegálisan, a határátkelőhelyek elkerülésével hagyta el Macedóniát - közölte Oliver Szpaszovszki belügyminiszter a Kanal 5 televíziós csatornával.
Arizonában a demokrata párti Kyrsten Sinema szenátorjelölt győzött, vetélytársa, a republikánus Martha McSally kedden éjjel elismerte vereségét és gratulált az újdonsült szenátornak.
A kemény munka ellenére továbbra sincs megegyezés a Nagy-Britannia európai uniós tagságának megszűnéséről (Brexit) folytatott tárgyalásokon, néhány nyitott kérdést, például az ír határellenőrzést ugyanis még nem sikerült megnyugtatóan rendezni - közölte Michel Barnier, az EU Brexit-ügyi főtárgyalója hétfőn Brüsszelben.
Az amerikai televíziók helyszíni tudósításai szerint percenként mintegy 80 focipálya nagyságú terület esik a lángok martalékává. Az első tüzek csütörtökön reggel lobbantak lángra, a kaliforniai fővárostól, Sacramentótól északra.
Előrejelzések szerint a Demokrata Párt megszerzi a többséget a képviselőházban a Republikánus Párttól a kedden tartott amerikai félidős választásokon.
Deák Dániel politológus szerint pozitív fejleményt jelentene Közép-Európának, ha Manfred Webert választanák az Európai Bizottság elnökének.
A felújított Szépművészeti Múzeum a művészetnek szentelt katedrális - hangsúlyozta Baán László, a múzeum főigazgatója kedden Budapesten, a rekonstruált épület ünnepi megnyitóján. Baán László, a múzeum főigazgatója beszédében, amelyben megköszönte a három évig tartó teljes körű rekonstrukció résztvevőinek munkáját, kiemelte: a művészet az egyik módja megszabadulni az emberi élet rövidségének, végességének fenyegetésétól.
A művészet a végtelenre nyíló tér, folyamatosan épülő roppant katedrális maga is, amelyben feloldódnak a lineáris idő korlátai, ahol az ember szabadon kommunikálhat arról, mi is létezésünk értelme - fogalmazott a főigazgató.
Kiemelte azt is: a Szépművészeti Múzeum Magyarország első állandó, 1906-ban megnyitott képzőművészeti múzeuma.
Brit ellenzéki pártok vezetői azt kérték az Európai Uniótól, hogy kezdje meg a felkészülést egy újabb nagy-britanniai EU-népszavazásra.