- Washington és Phenjan már a következő csúcstalálkozó helyszínéről egyeztet - közölte Donald Trump amerikai elnök vasárnap újságírókkal.
- Jó évet zárt Szerbia 2018-ban, jelentősen csökkent az államadósság, a gazdasági növekedés pedig régiós szinten kiemelkedő - közölte Miladin Kovacevic, a szerbiai statisztikai hivatal vezetője a hét végén a Politika című belgrádi napilapnak adott interjúban.
Miladin Kovacevic rámutatott, hogy január elejére a szerb államadósság a bruttó hazai termék (GDP) 50,2 százalékára esett, míg egy évvel korábban a GDP 57 százalékát tette ki, de 2013-ban például 80 százalékos volt.
A GDP 2018-ban 4,4 százalékkal nőtt, és ezzel folytatódott a 2014-ben elindult, jelentős növekedés - emelte ki a statisztikai hivatal igazgatója, majd hozzátette, várhatóan az idei évben is folytatódik ez az emelkedés.
Oroszország "nem tesz erőfeszítést" a nukleáris egyezményben foglaltak betartására - jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter csütörtökön a jobboldali Newsmax televíziónak adott interjújában.
kapcsolatok felvételének 40. évfordulója alkalmából folytatott telefonos megbeszélésén Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök - jelentette kedden az amerikai közszolgálati rádió (NPR).
- Románia 2018-ban ünnepelte az 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés századik évfordulóját, de az Erdély és a Román Királyság "nagy egyesüléseként" emlegetett esemény centenáriumát nem a nemzeti egység, hanem a kormányoldal és ellenzék közti éles politikai megosztottság jellemezte, az évforduló pedig az igazságszolgáltatás körüli politikai csatározásokkal telt el..
Koszovó pontosan tíz évvel ezelőtt vált függetlenné Szerbiától, ám a jubileumi évet ünneplés helyett előbb csüggedéssel, majd a függetlensége elismertetéséért hozott intézkedéseklel töltötte a kis, nyugat-balkáni állam.
Nem meglepő, hogy egyre provokatívabb lépéseket hoz a pristinai vezetés, hiszen a 2018-as esztendő nem bővelkedett sikerekben sem a belpolitikai, sem a külpolitikai színtéren. A várakozásokkal ellentétben az Európai Unió nem törölte el a koszovói állampolgárokkal szembeni vízumkényszert, nem történt előrelépés az európai integrációs folyamatban, több ország is visszavonta Pristina függetlenségének az elismerését, nem sikerült kompromisszumra jutni Szerbiával, és harmadszori próbálkozásra sem vették fel az Interpol nemzetközi rendőri szervezetbe.
- Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint kedden aláírta azt a rendeletet, amely utasítja a védelmi minisztériumot a tervezett űrhadosztály főparancsnokságának felállítására.
- Klaus Iohannis jobboldali román államfő bejelentette kedden, hogy részt fog venni a bukaresti szociálliberális kormány ülésein.
Az elnök a Bécsben megszervezett EU-Afrika Fórumon nyilatkozott a román sajtónak. Arra hivatkozott, hogy január elsejétől Románia veszi át az EU tanácsának soros elnökségét, és ez szerinte nem lesz egyszerű, akkor sem, ha Románia felkészült rá.
Határozatot fogadott el az amerikai képviselőház csütörtökön este arról, hogy Mianmarban a rohingja muszlim kisebbség ellen népirtást követtek el a buddhista többségű délkelet-ázsiai ország fegyveres erői. A törvénytervezet állásfoglalásra szólítja fel az amerikai kormányzatot.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter törvénytelennek minősítette a szerda esti budapesti tüntetést, amelyen szavai szerint agresszív politikai aktivisták vettek részt.
Donald Trump amerikai elnök kedden heves vitába keveredett Chuck Schumerrel, a szenátus és Nancy Pelosival, a képviselőház demokrata frakciójának vezetőjével az amerikai-mexikói határon építendő fal ügyében.
Két ellenzéki képviselő arra kéri az Alkotmánybíróságot (Ab), hogy semmisítse meg azt a kormányrendeletet, amely közérdekből nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette, hogy a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány irányítást szerzett az Opus Press, az Echo TV, a New Wave Media Group és a Magyar Idők Kiadó felett.
Szópárbaj tört ki Donald Trump amerikai elnök és korábbi külügyminisztere, Rex Tillerson között. Donald Trump "kőbutának" nevezte Rex Tillersont, miután a volt tárcavezető egy rendezvényen azt mondta, hogy az elnök gyakran olyan politikai döntésekre akarta rábírni őt, amelyek törvényt vagy szerződéseket sértettek volna.
- Egységre és összefogásra szólította fel a német Kereszténydemokrata Uniót (CDU) utolsó pártelnöki beszédében Angela Merkel pénteken Hamburgban a CDU tisztújító kongresszusán.
Hangsúlyozta, hogy a CDU a vezetésével megváltozott, már nem az a párt, amelynek irányítását több mint 18 éve átvette, "és ez így van jól".
Eltörli az üzemanyagadó jövőre tervezett emelését a francia kormány és életszínvonal-megőrző intézkedésekkel helyettesíti - tette egyértelművé szerdán késő este a francia elnöki hivatal.
- A szolgáltatások teljesítménye alapján nagyrészt a bérnövekedéssel magyarázható, hogy kiemelkedő mértékben nő a magyar gazdaság - reagált a Pénzügyminisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára a harmadik negyedéves GDP-adatokra szerdán az M1 aktuális csatornán.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerda reggel közölte, hogy a harmadik negyedévben 4,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) a tavalyi azonos időszakhoz képest, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint pedig 5,2 százalékkal. Korábban a KSH a nyers adatok alapján 4,8 százalékos, a kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 5,0 százalékos növekedést jelzett.
Rendkívüli állapot kihirdetését kérte szombat este több francia rendőrségi szakszervezet az üzemanyagadó emelése ellen tüntető sárgamellényesek megmozdulásait kísérő egyre erőszakosabb zavargások miatt. Christophe Castaner belügyminiszter jelezte: kész minden lehetőséget megvizsgálni.
Felborított és kiégett autók tucatjai, felgyújtott épületek, betört és kifosztott kirakatok, megrongált buszmegállók, utcakövekből épített barikádok - csatatérre emlékeztetett szombat késő este Párizs belvárosának legelegánsabb része a sárgamellényesek harmadik tiltakozónapja után. A Diadalívnél és a környező utcákban és tereken egész nap folytatódtak az összecsapások a szélsőségesek és a könnygázzal oszlató rendőrök között.
Angela Merkel német kancellár telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, aki azt mondta neki: nagy aggodalommal tölti el, hogy Ukrajna hadiállapotot vezetett be. Putyin arra kérte a kancellárt, figyelmeztesse Kijevet, hogy óvakodjon a "meggondolatlan" lépésektől - adta hírül kedden a Kreml közleményben.
Kaliforniában mindenütt sikerült megfékezni a több mint két hét óta pusztító tűzvészt.A Kalifornia történetének legpusztítóbb tűzvészeként emlegetett katasztrófa 88 halálos áldozatot követelt és még mindig 249 az eltűntek száma - jelentette be vasárnap a kaliforniai erdészeti és tűzvédelmi hivatal.
Csaknem teljesen sikerült megfékezni a Kaliforniában pusztító tűzvészt péntekre.
A kaliforniai tűzoltóság jelentése szerint a San Franciscótól északra fekvő és teljesen porig égett Paradise városka környékén pusztító lángok 95 százalékát eloltották, a Los Angeles környéki lángokat pedig teljesen megfékezték.