Pro...

Eredmények megjelenítése 1361-től 1380-ig 2713 találatból.

Elfogadta a külföldiekről szóló törvény módosítását a szlovén parlament

Pro... - 2017-01-27

A szlovén parlament csütörtökön elfogadta a külföldiekről szóló törvény módosítását, ami lehetővé teszi, hogy az illegális migránsok belépését már a határon elutasítsák - közölte a helyi sajtó.

A 90 fős parlament 47 igen szavazattal 18 ellenében fogadta el a tervezetet. A kormány által sürgősségi eljárásban beterjesztett javaslatban az állt, hogy a törvény módosítását kétharmados többséggel kell elfogadni, a parlament ugyanakkor arról is döntött csütörtökön, hogy a módosításhoz a képviselők abszolút többségének szavazata is elegendő.

Fővárosi Közgyűlés - DK: Magyarország csődbe menne az olimpiai rendezéssel

Pro... - 2017-01-25

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Magyarország csődbe menne az olimpiai rendezéssel, amit a júliusi budapesti vizes világbajnokság költségeinek "elszállása" is bizonyít.

Gy. Németh Erzsébet, az ellenzéki párt budapesti képviselője a közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, pártja továbbra sem támogatja az olimpia budapesti megrendezését 2024-ben, az erre szánt pénzeket inkább az oktatásra és az egészségügyre költenék.

Brexit - Brit legfelsőbb bíróság: parlamenti jóváhagyás kell az 50. cikkely aktiválásához

Pro... - 2017-01-24

A brit legfelsőbb bíróság kedden kihirdetett döntése szerint a brit kormánynak előzetes parlamenti jóváhagyást kell kérnie a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat hivatalos elindításához.


Lámfalussy-konferencia - Európának szakmai konvergenciára is szüksége van az IMF volt vezérigazgatója szerint

Pro... - 2017-01-23

Európának a közgazdasági szakpolitikák területén is erősítenie kell a konvergenciát ahhoz, hogy hitelesebbé váljon és elérje céljait - mondta Jacques de Larosiére, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatója a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által szervezett Lámfalussy-konferencián hétfőn Budapesten.

Hozzátette, szükséges, hogy egy bizonyos szintű homogenitás alakuljon ki a tagállamok között, mivel a versenyképességi mutatók nagyon eltérnek.

- A magyar kultúra napja - Hoppál Péter: 66 milliárd forinttal több jut kultúrára

Pro... - 2017-01-22

- Részben a kulturális nagyberuházásoknak köszönhetően a tavalyi 56 milliárdról 122 milliárd forintra nőtt a kulturális államtitkárság költségvetése - mondta el a kultúráért felelős államtitkár.

Olasz lavina - Szünet nélkül keresik a túlélőket a betemetett szállodában

Pro... - 2017-01-20

- A péntekre virradó éjszaka is folytatódott a túlélők utáni kutatás a közép-olaszországi Rigopiano szálloda romjai között, amelyet szerda délután lavina temetett maga alá. Több mint harminc ember tartózkodott benne, eddig két holttestet emeltek ki az épület romjai alól.

Több mint száz mentő dolgozott péntekre virradóra az 1200 méteres magasságban található Rigopiano hotelnél. Éjszaka reflektorfénynél keresték a túlélőket, annak ellenére, hogy eddig semmi életjel nem érkezett a több méteres hóval beborított épületből.




Londoni polgármester: Európa elveszítheti egyetlen globális pénzügyi központját

Pro... - 2017-01-19

London az egyetlen, valóban globális európai pénzügyi szolgáltatási központ, de ha Nagy-Britannia kivonul az EU egységes belső piacáról, Európa elveszítheti ezt a pénzügyi központot - mondta Sadiq Khan, London polgármestere a davosi világgazdasági fórumon szerda este tartott beszédében.

MSZP: Orbán-ellenes paktumot kötött a Fidesz Brüsszelben

Pro... - 2017-01-18

- Az MSZP szerint Orbán-ellenes paktumot kötött a Fidesz Brüsszelben azzal, hogy a nagyobbik magyar kormánypárt képviselőit is sorai között tudó Európai Néppárt megegyezett a liberális frakcióval.

Ujhelyi István, az MSZP alelnöke, európai parlamenti képviselő szerdán azt írta, ennek a "háttéralkunak" köszönhetően lett a jobboldali Antonio Tajani lett az Európai Parlament új elnöke, de a paktum ennél jóval többről szól. A szerződés ugyanis olyan kötelezettségeket tartalmaz, amelyek egyértelműen szembefordulnak Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya eddigi Európa-ellenes politikájával és szándékaival - értékelt.

Ezek alapján a Fidesz vagy felhagyott az értelmetlen szabadságharcával és végleg letette a fegyvert, vagy megtagadja saját kormányát - fogalmazott a képviselő.

A közleményben Ujhelyi István felszólította a Fidesz képviselőit, hogy tegyék egyértelművé viszonyukat a liberálisokkal kötött paktumhoz és tegyék egyértelművé azt is, hogy támogatják-e az abban megfogalmazottakat.

Trump a Timesnak: Merkel "katasztrofális hibát" követett el, Putyinnal egyezségre kell törekedni a nukleáris leszerelésről

Pro... - 2017-01-16

Donald Trump szerint Angela Merkel német kancellár "katasztrofális hibát" követett el az "illegális" migránsok befogadásával. A pénteken hivatalba lépő következő amerikai elnök a The Timesnak adott, a konzervatív brit napilap online kiadásán vasárnap éjjel megjelent interjúban - amelyet Michael Gove volt brit igazságügyi miniszter készített a lap számára - szólt az Oroszország elleni szankciókról is, egyenes utalást téve arra, hogy ha Vlagyimir Putyin orosz elnök hajlandó a nukleáris fegyverzet jelentős csökkentésére, akkor felülvizsgálhatók lennének az Oroszország elleni szankciók.

Trump kifejtette azt a véleményét is, hogy Nagy-Britannia "remekül teljesít majd" a brit EU-tagság megszűnése után. Komoly bírálattal illette ugyanakkor azokat a NATO-tagállamokat, amelyek nem járulnak hozzá az előirányzott mértékben a védelmi kiadásokhoz, az atlanti szövetséget pedig "elavult" szerveződésnek nevezte.

Férfi kézilabda-vb - Második meccsét is elveszítette a magyar válogatott

Pro... - 2017-01-15

- A magyar férfi kézilabda-válogatott 31-28-ra kikapott az Európa-bajnoki bronzérmes Horvátország csapatától a franciaországi világbajnokság C csoportjának második fordulójában, szombaton Rouenban.

A mérkőzésen nem játszott a magyarok csapatkapitánya, Nagy László, akinek a bokája pénteken a németek elleni találkozón sérült meg. A jobbátlövőt benevezték a meccsre, leült a kispadra, de a bemelegítésen nem vett részt és nem lépett pályára.

A Lengyelországban telepítendő amerikai katonai menetoszlop átlépte a német-lengyel határ

Pro... - 2017-01-12

A NATO keleti szárnyának megerősítése keretében Lengyelországban telepítendő, több tucat katonai teherautóból és Humvee típusú harcjárműből álló amerikai menetoszlop átlépte csütörtök délelőtt a német-lengyel határt - közölte a lengyel közszolgálati televízió.

CNN: Oroszországnak kompromittáló személyes és pénzügyi információi lehetnek Trumpról

Pro... - 2017-01-11

Oroszországnak kompromittáló személyes és pénzügyi információi lehetnek Donald Trump megválasztott amerikai elnökről - jelentette kedden a CNN amerikai hírtelevízió arra hivatkozva, hogy értesülései szerint a Trumpnak pénteken bemutatott hírszerzési jelentéshez csatoltak egy erről szóló kétoldalas jegyzetet.

James Clapper, az országos hírszerzés igazgatója, John Brennan, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója és James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és Mike Rogers, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) vezetője pénteken tájékoztatta Trumpot az állítólagos orosz beavatkozásról az amerikai elnökválasztási folyamatba.

Szakértő: Trumpnak rendeznie kell viszonyát a hírszerzési vezetőkkel

Pro... - 2017-01-08

Donald Trump megválasztott amerikai elnöknek mindenképpen rendeznie kell a viszonyát a hírszerzéssel, ilyen irányú gesztusként is értékelhető az Oroszországból kitiltott Dan Coats hírszerzési csúcsvezetővé jelölése - mondta Nagy Sándor Amerika-szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

A szakértő elmondása szerint a republikánusok hagyományosan "egyáltalán nem oroszbarátok", miként a volt republikánus szenátor, Dan Coats sem az.

Trump olyan volt szenátort készül a hírszerzés csúcsvezetőjének jelölni, akit Moszkva kitiltott Oroszországból

Pro... - 2017-01-06

Donald Trump megválasztott amerikai elnök sajtóértesülések szerint valószínűleg egy Moszkva által orosz földről kitiltott volt republikánus szenátort jelöl majd a hírszerzés csúcsvezetőjének, a 73 éves Dan Coatsot.


Ismét a republikánus Paul Ryant választották az amerikai képviselőház elnökévé

Pro... - 2017-01-04

Ismét a republikánus Paul Ryant választották az amerikai képviselőház elnökévé kedden, a novemberi választások nyomán új összetételben megalakuló kongresszus első ülésén, amelyen a republikánusok máris javaslatokkal álltak elő.

Paul Ryan, miután elsöprő többséggel a képviselőház elnökévé választották, kifejtette, hogy nem "a félénkség ideje" jött el, mindenki érezheti "a változás szelét". A wisconsini republikánus képviselő szerint az amerikaiak Washingtontól mindig is azt várták, hogy vezető szerepet töltsön be, irányítson, ám mostanáig csak lekezelő magatartást tapasztalhattak. "Hallunk benneteket, veletek együtt cselekszünk, és megfelelünk majd az elvárásoknak" - üzente a régi-új házelnök a republikánusok nevében.

- A puccskísérlet éveként vonul be 2016 a török történelembe

Pro... - 2017-01-02

Törökország mind kül-, mind belpolitikai szempontból rendkívül mozgalmas évet zárt tavaly, mégis 2016 elsősorban a július 15-i puccskísérlet miatt vésődik be a török emberek emlékezetébe.

Recep Tayyip Erdogan elnök összesítése alapján az incidensben 248 ember meghalt, 2193 pedig megsebesült.

Július 15. éjszakáján az összeesküvők elfoglalták Ankarában a katonai főparancsnokság és az állami média, a TRT épületét, Isztambulban pedig lezárták az első Boszporusz-hidat. A puccsisták lánctalpasokkal törtek ki a laktanyákból, majd vadászrepülőik és helikoptereik légicsapásokat mértek a parlamentre és az országos rendőr-főkapitányság székházára. Az államfő az utcára szólította a civil lakosságot, amely végül megakadályozta az államcsínyt.

Évértékelő - Erősödött a magyar képviselet a romániai önkormányzatokban és törvényhozásban

Pro... - 2017-01-01

Romániában a júniusi önkormányzati és a decemberi parlamenti választások határozták meg a 2016-os év politikai eseménynaptárát. A választások következtében az erdélyi magyarságnak sikerült megerősítenie önkormányzati és parlamenti képviseletét, a sikerhez azonban a román állam intézményei is hozzájárultak a közösség által magyarellenesnek ítélt intézkedéseikkel.

Az állam 1166 milliárd forintnyi új hitelt vesz fel 2017-ben

Pro... - 2016-12-28

A jövő évi bruttó finanszírozási igény 7844 milliárd forint lesz, amiből 1166 milliárd friss hitelfelvételt jelent, a maradék 6678 milliárd forint a lejár tartozások megújítását szolgálja - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója.

Az államfő elutasította a szociáldemokraták miniszterelnök-jelöltjét

Pro... - 2016-12-27

Nem hajlandó kormányalakítási megbízást adni Klaus Iohannis román államfő a december 11-i parlamenti választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjének, a muzulmán vallású Sevil Shhaideh volt regionális fejlesztési miniszternek: az elnök kedden másik javaslatot kért a parlamenti többséggel rendelkező PSD-ALDE szociálliberális koalíciótól.

Az államfő rövid bejelentésében nem adott magyarázatot az elutasításra.

Újra megnyitották a megtámadott karácsonyi vásárt, a merénylet gyanúsítottját továbbra sem találják

Pro... - 2016-12-22

Újra megnyitották csütörtökön Berlinben azt a karácsonyi vásárt, amely ellen hétfőn terrortámadást hajtottak végre. A német fővárosban elkövetett merénylet gyanúsítottját továbbra sem találják, és a szövetségi legfőbb ügyészség cáfolta azt a sajtójelentést, miszerint az üggyel összefüggésben vettek őrizetbe négy embert.