Az amerikai elnök keddi kongresszusi beszédében teljesen új egészségbiztosítási törvény megalkotását ígérte.
A republikánus politikusok ovációval és alig szűnő tapssal, a demokrata pártiak csöndben, és lefelé mutató hüvelykujjal fogadták, amikor Trump elnök arra szólította fel a kongresszust, hogy helyezze hatályon kívül az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvényt, és fogadjon el új egészségbiztosítási rendszert.
Sajtótájékoztatót tartott az MSZP megyei és városi szervezete a Debrecen város közlekedésfejlesztési koncepciójáról kezdeményezett szerdai, többpárti egyeztetés előtt.
A miniszterelnök szavai szerint "álomgyilkosság" történt a budapesti olimpiai pályázat ügyében.
Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában úgy fogalmazott: azért kellett a pályázat visszavonását javasolni, hogy megmentsék Magyarországot a szégyentől.
A népszavazás egy magyar ügy, de az olimpiát nem Magyarországon kell megnyerni, hanem a Nemzetközi Olimpiai Bizottság előtt. Itthon még a referendumot akár meg is lehet nyerni, de akkor is csak legfeljebb többség lesz, az olimpia elnyeréséhez viszont nemzetközi szinten nem többség, hanem egység kell - fejtette ki a kormányfő, hozzátéve, hogy ezért is nem rendeznek népszavazást Párizsban és Los Angelesben, a 2024-es játékokra pályázó másik két városban.
A 2024-es budapesti olimpiai pályázat visszavonását javasolja a Fővárosi Közgyűlésnek a városvezetés a kormánnyal egyetértésben a jelen körülmények között, az egység megbomlása miatt - nyilatkozta Tarlós István főpolgármester szerda este.
A Magyar Filmhét főszervezője szerint a hazai filmgyártás aranykorát éljük, soha ennyi pénz nem volt a magyar filmiparban és az alkotások minősége is nemzetközi szintű. Novák Emil a vasárnap nyíló hazai filmes mustra kapcsán nyilatkozott.
A Magyar Filmakadémia Egyesület elnöke szerint az elmúlt évek filmes sikerei visszaigazolják a jogosságát azoknak az átalakításoknak, amelyek a magyar filmiparban történtek 2010 óta.
- A gazdasági adatok azt mutatják, hogy a magyar modell működőképes, Magyarország a 2016-ra kitűzött gazdaságpolitikai céljait elérte - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a tavaszi ülésszakot megnyitó napirend előtti felszólalásában, a parlamentben.
A kormányfő úgy fogalmazott: a magyar emberek megdolgoztak az eredményekért, és "pártállásra való tekintet nélkül" jó érzés látni, hogy fokozatosan beérik a munka gyümölcse.
A tavaszi francia elnökválasztás konzervatív jelöltje, Francois Fillon felesége állítólagos fiktív parlamenti állásai miatti kirobbant botrány jelentősen megváltoztatta a jelöltek közti erőviszonyokat, s még soha annyian nem voltak bizonytalanok két hónappal az első forduló előtt, mint jelenleg - derül ki a Le Monde című napilap csütörtök délutáni számában megjelent felmérésből.
- Százmilliós hasznot remélve, több millió forintos ráfordítással termesztett Zalában jelentős mennyiségű marihuánát az a két budapesti testvérpár, amelynek tagjai ellen a napokban emeltek vádat. A négyfős baráti társaság tavaly tavasszal döntött úgy, hogy közös finanszírozással marihuánát termesztenek, ezért a zalabéri hegyen kétmillió forintért megvásároltak egy ingatlant. Nagy mennyiségű tőzeget szállíttattak a helyszínre, munkagépekkel elvégeztették a földmunkákat, amelynek során 700-800 köbméter földet termeltettek ki
Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint csütörtökön este telefonon beszélt Hszi Csin-ping kínai elnökkel, és megerősítette, hogy kormányzata tiszteletben tartja az "egy Kína" elvet.
A Fehér Ház közleményben tájékoztatott kettejük telefonbeszélgetéséről. Eszerint hosszú és "rendkívül szívélyes" beszélgetést folytattak, és "Hszi elnök kérésére" Donald Trump megerősítette, hogy egyetért az "egy Kína" - politika tiszteletben tartásával. Ennek alaptétele, hogy az Egyesült Államok nem ismeri el diplomáciailag Tajvan függetlenségét, hanem a szigetet Kína részének tekinti.
Bírálta Donald Trump elnököt a bírákról és bíróságokról tett minapi kijelentései miatt Neil Gorsuch, akit Donald Trump elnök pár napja a legfelső bíróság tagjának jelölt, szerdán. Gorsuch, egy demokrata párti szenátorral találkozva, "demoralizálónak" és "kiábrándítónak" minősítette, ahogyan Trump elnök egy szövetségi bírót támadott.
A 4-es metró beruházásáról szóló vizsgálati jelentés több pontjának pontosítását kérte Szanyi Tibor szocialista európai parlamenti képviselő az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) főigazgatójának küldött keddi levelében.
Szanyi felhívta Giovanni Kessler főigazgató figyelmét, hogy "az Orbán-kormány az irányítása alatt álló magyar médián keresztül él vissza az immár nyilvánosságra hozott vizsgálati anyag súlyos hiányosságaival", és ezért pontosítást és kiegészítést kért az abban szereplő "számos homályos megállapítással kapcsolatban, így akadályozva meg, hogy a jelentés önkéntelenül is a kormány választási propagandaeszközévé váljon".
- Victor Ciorbea román ombudsman pénteken bejelentette, hogy alkotmányossági kifogást emelt a román kormánynak a büntetőjogot módosító vitatott kormányrendelete ellen.
A Legfelső Bírói Tanács (CSM) után a román államfő is alkotmánybírósághoz fordult amiatt, hogy a bukaresti szociálliberális kormány sürgősségi rendelettel, a CSM véleményezése nélkül enyhített a büntető törvénykönyv szigorán.
Klaus Iohannis csütörtöki sajtóértekezletén úgy értékelte: a kormány nyilvánvalóan alkotmányos természetű jogvitába keveredett az igazságszolgáltatással, amit csak a taláros testület tud rendezni.
Gyorsult a gazdasági növekedés az Európai Unió egészében és az euróövezetben is a tavalyi év utolsó negyedében - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által kedden kiadott jelentésből, amelyben az első becslés alapján készült adatokat ismertetik.
A szezonálisan kiigazított adatok szerint az euróövezetben 0,5 százalékkal, az Európai Unióban pedig 0,6 százalékkal bővült a hazai össztermék (GDP) az előző negyedévhez képest a december 31-én végződött három hónapban.
Ezrek tüntetnek az Egyesült Államok egyes nagyvárosaiban és repülőterein a bevándorlást átmenetileg korlátozó elnöki rendelet ellen vasárnap.
Több ezren tüntetnek Detroitban, Chicagóban, New Yorkban, Dallasban, Los Angelesben és több százan protestálnak Washingtonban, a Fehér Ház előtt is. A chicagói O'Hare repülőtéren és a Dallas melletti Forth Worth repülőterén a feltartóztatott, de az ellenőrzések után a reptérről kiengedett utasokat ünnepelték a protestálók, a tranzitból kiérkezőket győzelmi jeleket formálva és hurrázással fogadták.
A szlovén parlament csütörtökön elfogadta a külföldiekről szóló törvény módosítását, ami lehetővé teszi, hogy az illegális migránsok belépését már a határon elutasítsák - közölte a helyi sajtó.
A 90 fős parlament 47 igen szavazattal 18 ellenében fogadta el a tervezetet. A kormány által sürgősségi eljárásban beterjesztett javaslatban az állt, hogy a törvény módosítását kétharmados többséggel kell elfogadni, a parlament ugyanakkor arról is döntött csütörtökön, hogy a módosításhoz a képviselők abszolút többségének szavazata is elegendő.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Magyarország csődbe menne az olimpiai rendezéssel, amit a júliusi budapesti vizes világbajnokság költségeinek "elszállása" is bizonyít.
Gy. Németh Erzsébet, az ellenzéki párt budapesti képviselője a közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, pártja továbbra sem támogatja az olimpia budapesti megrendezését 2024-ben, az erre szánt pénzeket inkább az oktatásra és az egészségügyre költenék.
A brit legfelsőbb bíróság kedden kihirdetett döntése szerint a brit kormánynak előzetes parlamenti jóváhagyást kell kérnie a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat hivatalos elindításához.
Európának a közgazdasági szakpolitikák területén is erősítenie kell a konvergenciát ahhoz, hogy hitelesebbé váljon és elérje céljait - mondta Jacques de Larosiére, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatója a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által szervezett Lámfalussy-konferencián hétfőn Budapesten.
Hozzátette, szükséges, hogy egy bizonyos szintű homogenitás alakuljon ki a tagállamok között, mivel a versenyképességi mutatók nagyon eltérnek.
- Részben a kulturális nagyberuházásoknak köszönhetően a tavalyi 56 milliárdról 122 milliárd forintra nőtt a kulturális államtitkárság költségvetése - mondta el a kultúráért felelős államtitkár.