- Orbán Viktor miniszterelnök szerint tudomásul kell venni, hogy a Déli Áramlat dossziéja bezárult, a magyar érdek azonban továbbra is az, hogy "legyen olyan gázvezeték, amely Magyarországra jön, és elkerüli Ukrajnát".
A kormányfő pénteken a Kossuth Rádióban úgy fogalmazott: ha az oroszok úgy látják, a Déli Áramlat lehetősége elment, akkor "nekünk nem érdemes pitizni" azért, hogy nem lehetne-e mégis megvalósítani.
Akár tetszik, akár nem, Európa jövője Ukrajnában fog eldőlni - írta csütörtöki kommentárjában a Der Standard című osztrák liberális napilap.
Folyamatos összecsapásokkal telt az elmúlt éjszaka a hongkongi kormányzati épületeknél, legalább negyven embert vittek a baleseti kórházba elsősegélyre, körülbelül húszat vettek őrizetbe. A választási reform kiszélesítéséért már csaknem két hónapja tartó területfoglaló tiltakozás egyes szervezői támadást hirdettek a több ezer rendőrrel védett kormányzati hivatalok ellen - számolt be hétfőn a helyi online média.
David Cameron az Európai Unió társállamaiból betelepedők szociális ellátási szabályozásának szigorítási terveit vázoló beszédében elmondta: a munkavállalásra törekvő külföldi EU-állampolgárok 40 százaléka úgy érkezik Nagy-Britanniába, hogy nincs állásajánlata; ez a legmagasabb arány az Európai Unióban.
Tizennyolc olyan embert tüntetett ki hétfőn a Fehér Házban Barack Obama az Egyesült Államok legmagasabb polgári elismerésével, az Elnöki Szabadságéremmel, akik, mint mondta, "erősebbé, bölcsebbé, humánusabbá és még gyönyörűbbé tették Amerikát".
"Szeretem MerylStreepet. A férje tudja, hogy szeretem. Michelle tudja, hogy szeretem. Semmit nem tehetnek ez ellen" - jelentette az elnök, amikor a háromszoros Oscar-díjas, a díjra összesen 18-szor jelölt színésznő nyakába akasztotta az érmet.
A Demokratikus Koalíció véleménye szerint Magyarország rohamosan halad a teljes elszegényedés felé - ezt Zaveczki Tibor, a párt szociális munkacsoportjának vezetője mondta. A politikus az MTA Szociológiai Intézetének csütörtöki konferenciáján elhangzottakra hivatkozott, ahol bemutatták az Eurostat szegénység terjedéséről készített felmérését.
Az LMP jogszabályban rögzitené hogy az eddig a nemzet parkok vagyonkezelésében lévő földterületek a természet megóvása érdekében ott is maradjanak - Sallai R. Benedek képviselő csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján ismertette pártja törvényjavaslatát.
A politikus úgy fogalmazott: a Fideszhez köthető gazdasági csoportok földigénye már az ország természeti örökségét sem kíméli.
- Rendszeres és közeli kapcsolattartást, őszinte véleménycserét tart szükségesnek amerikai kollégájával a kínai elnök, aki mindezt személyesen közölte Barack Obamával a kettejük hivatalos pekingi tárgyalásait megelőző informális találkozón.
A szabad kereskedelem elősegítése érdekében tett konkrét lépéseket, a gazdasági integráció elmélyítését sürgette és az innováció fontosságát hangsúlyozta az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozójának házigazdájaként kedden a kínai elnök.
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a Debreceni Törvényszék hétfőn azt a 83 éves férfit, aki 2012 novemberében fejszével és késsel támadt rokonára egy hajdú-bihari kisvárosban.
Az EU-szkeptikus politika elleni fellépésre buzdította a brit vállalatvezetőket a Brit Iparszövetség (CBI) vezérigazgatója a Financial Timesban pénteken megjelent interjújában.
John Cridland kijelentette, hogy az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgás mellett szóló üzleti érvek elvesznek a bevándorlásellenes nézetek hangzavarában, az üzleti élet hangját "meglehetősen furcsa módon" nem hallani az erről folyó vitában.
A kormány megtárgyalta és támogatja a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) javaslatát, amely a boltok vasárnapi nyitva tartását korlátozza - jelentette be a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
- Portugál kifejezéssel élve a "saudade", egyfajta keserédes, de szívmelengető nosztalgia érzésével búcsúzott hivatalától José Manuel Barroso, az Európai Bizottság volt elnöke - derül ki a Financial Times európai kiadásának szerdai exkluzív tudósításából.
Az Európai Bizottság arra számít, hogy az államháztartás hiánya Magyarországon a következő években végig a 3 százalékos küszöbérték alatt marad, az államadósság 2016-ra 1,7 százalékponttal csökken, a gazdasági növekedés pedig 3,2 százalékról fokozatosan 2 százalékra mérséklődik - derül ki a brüsszeli testület által kedden közzétett, úgynevezett őszi gazdasági előrejelzésből.
- A társadalom minél szélesebb rétegeivel kell megismertetni a tudományos gondolkodásmódot, a fiataloknak pedig megmutatni, hogy a felfedezés szépség és igazi kihívásokkal jár. Erről az MTA elnöke beszélt hétfőn Budapesten, a Magyar Tudomány Ünnepe megnyitóján.
- Az idei évre szánt támogatással megegyező összeget különítene el a hajléktalanokhoz kapcsolódó közfeladatok ellátására a kormány - derül ki a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatból.
Tájékoztatta Tove Skarsteint, a Norvég Királyság nagykövetét a Kormányzati és Ellenőrzési Hivatal (Kehi) Norvég Civil Támogatási Alap ügyében folytatott vizsgálat eredményéről Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára, és egyben átnyújtotta a dokumentáció angol nyelvű leiratát.
A repülésirányítók és a hókotró vezetőjének hibája okozhatta a Total francia olajipari cég első emberét szállító magán repülőgép szerencsétlenségét Moszkva vnukovói repülőterén - közölte kedden az orosz Szövetségi Nyomozó Bizottság szóvivője.
Az Egyesült Államok kiterjesztette légicsapásait Irak szunnita többségű Anbar tartományában, amelyet az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet megpróbál teljes egészében az ellenőrzése alá vonni - közölte vasárnap a közel-keleti és közép-ázsiai térségért felelős amerikai parancsnokság (CENTCOM).