Nagy teret szentelnek a pénteki orosz lapok Vlagyimir Putyin elnök előző napi váratlan bejelentésének, hogy megkegyelmez Mihail Hodorkovszkijnak, mert maga az olajmágnás kérte tőle ezt emberiességi okokra hivatkozva.
A lapok a kegyelmi kérvény okait és az elnöki döntés hatásait boncolgatják.
Házkutatást tartottak a rendőrök Horváth András, korábbi adóhivatali dolgozónál, elvitték számítógépének merevlemezét, számos iratot és a zöld dossziét - számolt be az Origo hírportál csütörtök délelőtt. A rendőrség az MTI megkeresésére megerősítette a hírt.
Horváth András a hírportálnak elmondta, hogy a rendőrök közlése szerint személyes adattal való visszaéléssel gyanúsítják. Mint elmondta: a rendőrök csütörtök reggel fél 8-kor jelentek meg a lakásán és házkutatást tartottak.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) fokozott élelmiszer-ellenőrzést rendelt el az ünnepek előtt. A téli élelmiszer-ellenőrzések a hivatal koordinálásával december 31-ig tartanak, s a megyei kormányhivatalokhoz tartozó szakemberek hajtják végre az ország egész területén, főként az ilyenkor népszerű termékeket vizsgálják.
Zömmel a bírákat, a bírósági szervezetet érintő rendelkezéseket tartalmaz az igazságügyi, jogállási és belügyi tárgyú törvények módosítása, amelyet kedden fogadott el az Országgyűlés.
A csaknem két tucat jogszabályt módosító előterjesztés alapján a közalkalmazottaknak, a köztisztviselőknek és a kormánytisztviselőknek a fizetési számlához kapcsolódóan havonta legfeljebb a költségvetési törvényben meghatározott mértékű bankszámla-hozzájárulás adható.
Az ukrán hatalom mindent megtesz annak érdekében, hogy érvényesüljön a polgárok joga a békés demonstrációkra, és Kijev folytatni fogja az európai integrációt - erre tett ígéretet Viktor Janukovics ukrán államfő Kijevben két amerikai szenátornak.
Támogatásukról biztosították az Ukrajna európai integrációjáért tüntetőket a Kijevben tartózkodó amerikai szenátorok. John McCain republikánus és Chris Murphy demokrata párti szenátor a Majdanon (Függetlenség terén) rendezett vasárnapi nagygyűlésen felállított színpadról szólt a Méltóság Napjának elnevezett ellenzéki nagygyűlés részvevőihez.
Negyedéves szinten nem változott, éves szinten csökkent a 28 tagállamból álló Európai Unióban (EU) a teljes foglalkoztatottság az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerint.
A harmadik negyedévében nem változott az összesített foglalkoztatottság sem az EU-ban, sem az eurózónában 2013 második negyedévéhez képest. Mindkét időszakban 223,2 millió foglalkoztatott volt az EU-ban és 145 millió a 17 tagországból álló eurózónában.
Nyugodt volt a csütörtökre virradó éjszaka a kijevi központi téren, incidensek nem történtek, a helyszínen tartózkodó tüntetők azzal töltötték az elmúlt órákat, hogy erősítgették az újraépített barikádokat.Helyszíni beszámolók szerint a Függetlenség terén ezúttal nem jelentek meg rohamrendőrök. A tüntetők a főtéren felállított színpadon fellépő művészek előadásait hallgatták, illetve toldozták-foltozták az újraépített barikádokat, amelyeket előző éjszaka bontottak el a rohamrendőrök, miután kiszorították a térről a demonstrálókat.
Véglegesítette a jövő évi parlamenti választáson induló Fidesz-KDNP-s egyéni képviselőjelöltek névsorát hétfői ülésén a Fidesz országos választmánya. A 106 jelölt nevét a kormánypárt honlapján tették közzé.
Reményét fejezte ki pénteken az ukrán kormányfő, hogy az Európai Unió segít az ukrajnai belpolitikai válság békés rendezésében. Mikola Azarov a Facebook közösségi portálon tette közzé üzenetét, amelyben a hatalomváltásért tüntetők melletti elfogultsággal vádolta meg a médiát.
"Mi párbeszédet javasoltunk. Ez kell legyen az egyetlen megoldási lehetőség azok szerint, akik valóban gondolnak az ország jövőjére, az emberekre" - hangsúlyozta a miniszterelnök. Szerinte ebbe a párbeszédbe azonban nemcsak a demonstrálók képviselőit kell bevonni, hanem azokat is, akik "folytatják a munkát a gyárakban, az üzemekben és a földeken".
A bruttó hazai termék (GDP) 1,8 százalékkal emelkedett az idei harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, és 0,9 százalékkal nőtt az előző negyedévhez viszonyítva a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a részletes adatokat szerdán.
Alkotmányellenes volt a bírósági ügyáthelyezések alapjául szolgáló korábbi törvény - közölte az Alkotmánybíróság (Ab) kedden.Az Ab honlapján olvasható hétfői döntés szerint az időközben már hatályon kívül helyezett rendelkezések egyrészt sértették a tisztességes eljárás két követelményét - a törvényes bíróhoz és a pártatlan bírósághoz való jogot -, másrészt azért is alkotmányellenesek voltak, mert az ügyáthelyezésről szóló határozat ellen nem biztosítottak jogorvoslatot.
- Megbénult az ukrán főváros központjának közlekedése, miután hatalmas tömeg vonult utcára Ukrajna EU-integrációját és az ország vezetőinek távozását követelve. Délutáni becslések már 200 ezer és 700 ezer közé tették a demonstrálók létszámát. Az elnöki hivatalnál az összecsapásokban legalább 53-an megsérültek, közülük 14-en kórházba kerültek.
Tömegverekedés tört ki péntek éjjel az EU-párti tüntetésen részt vevők és a rohamrendőrök között Kijev főterén.A verekedésben több százan vettek részt, köztük mintegy kétszáz rohamrendőr, valamint sportos megjelenésű, vélhetően provokátorok és EU-párti aktivisták. Utóbbiak állítják, hogy a sportos kinézetű férfiak kezdeményezték a verekedést. Feltételezések szerint a valószínűleg küzdősportokkal foglalkozókat felbérelték, hogy erőszakot szítsanak az EU-pártiak demonstrációján.
- A munkaerő szabad mozgása az Európai Unió egyik alapvető építőeleme és az Egyesült Királyság gazdasága számára is előnyös, ezért a visegrádi négyek remélik, hogy London bármely lépése e téren összhangban lesz az EU jogi előírásaival - áll a négy kelet-közép-európai ország pénteken kiadott közös nyilatkozatában.
- A keleti partnerség legnagyobb tanulsága az, hogy az európai vezetők ízelítőt kaphattak abból, milyen az, ha a Kreml hatalma a maga teljes valójában bekopogtat az ajtón - írja a European Voice angol nyelvű, uniós ügyekkel foglalkozó brüsszeli hetilap csütörtökön megjelent számában Edward Lucas, az Economist külpolitikai szerkesztője.
- Új alapokra kell helyezni a munkaerő szabad mozgását az Európai Unión belül, mivel a közép- és kelet-európai EU-tagállamokból érkező hatalmas tömeg megmutatta, hogy a jelenlegi szabályozás rossz - írta a szerdai Financial Timesban David Cameron.
A konzervatív párti brit kormányfő egyben jelentős szigorításokat is bejelentett a külföldi EU-munkavállalók szociális ellátásában.
Horváth András egykori adóellenőr meghallgatását tervezi az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának ellenőrző albizottsága szerdán. Az ülésre meghívták Varga Mihály gazdasági minisztert és elődjét, Matolcsy György jegybankelnököt is.
- Elfogadta az Országgyűlés kedden a jövő évi költségvetés főösszegeit: a büdzsé 15 983 milliárd 668,7 millió forint bevétellel és 16 968 milliárd 306,1 millió forint kiadással számol. A hiányt 984 milliárd 637,4 millió forintra, a GDP 2,9 százalékára tervezik.
A bevételi főösszeg 25 milliárd forinttal, a kiadási pedig 85 milliárd forinttal több a kormány által eredetileg javasoltnál, így a hiány 60 milliárd forinttal lett nagyobb.