Pro...

Eredmények megjelenítése 1821-től 1840-ig 2712 találatból.

A GVH több mint 22 millió forintra bírságolta a Direkt Market Kft.-t

Pro... - 2013-11-11

- A Direkt Market Kft. Csiga Elixír és Biocaptol nevű készítményének népszerűsítése során megtévesztette a fogyasztókat, ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) két eljárásban összesen 22,222 millió forint bírságot szabott ki a cégre.

 Bemutatta budapesti jelöltjeit az MSZP és az Együtt-PM

Pro... - 2013-11-08

Bemutatta 18 budapesti egyéni választókerületi jelöltjét az MSZP és az Együtt-PM szövetség pénteken. Tizenegy körzetben a szocialisták, hétben Bajnai Gordon pártszövetsége állít jelöltet a jövő évi parlamenti választáson.

    A 18 jelölt közül jelenleg nyolc országgyűlési képviselő. A jelöltállítás során az utolsó nyitott kérdés az volt, hogy a betegsége miatt az utóbbi hónapokban a parlamenti munkától távolmaradó Kiss Péter korábbi MSZP-s kancelláriaminiszter vállalja-e az indulást az újpesti körzetben, most azonban hosszú idő után ő is megjelent a nyilvánosság előtt.

Öt-tíz évet vehet igénybe a légszennyezés kezelése Kínában

Pro... - 2013-11-06

- Öt-tíz évet vehet igénybe a légszennyezés kezelése Kínában - idézi a kínai sajtó Hszie Csen-huát, a központi gazdaságtervező (NDRC) alelnökét - más szakemberek szerint ugyanakkor több évtizedig is eltarthat a "tűzoltás". Az ország levegője súlyos mértékben szennyezett, ami a lakosok fizikai és szellemi egészségét is befolyásolja - mondta a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) alelnöke, aki egyben Kína főtárgyalója a nemzetközi klímaügyi konferenciákon.

Pénztárgépek - NGM: nem változik a kasszacsere végső határideje

Pro... - 2013-11-05

- A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) nem tervezi az online kapcsolatra képes pénztárgépek bevezetésére vonatkozó határidők megváltoztatását, vagyis a kormány korábbi döntésének megfelelően a PC alapú, úgynevezett nagykasszák átállításának végső határideje 2013. december 31. - közölte a minisztérium kedden az MTI érdeklődésére azután, hogy a Népszabadság hétfőn piaci forrásokra hivatkozva azt írta, jövő májusra módosulna az online pénztárgépekre való átállás határideje.

OGY - Sajtóiroda: Ujhelyi kérésére változott az e heti ülésvezetési beosztás

Pro... - 2013-11-04

- Az Országgyűlés Sajtóirodájának közlése szerint az e heti és a következő heti ülésvezetési beosztás Ujhelyi István szocialista alelnök kérésére változott meg.

 Az MTI azután kért tájékoztatást a sajtóirodától, hogy a Népszabadság online kiadása azt írta: Kövér László házelnök döntése értelmében mégsem Ujhelyi István vezeti a hétfő délutáni plenáris ülést, amikor Orbán Viktor miniszterelnök válaszol a hozzá intézett kérdésekre.

Új védelmi kerítések építését tervezi Izrael a Jordán folyó völgyében

Pro... - 2013-11-03

– Benjámin Netanjahu miniszterelnök támogatja egy újabb izraeli határkerítés építését a vitatott Jordán-völgyben, miközben a palesztin-izraeli tárgyalások részben éppen azért jutottak zsákutcába, mert nem sikerült megállapodniuk ennek a területnek a sorsáról.

Kgfb - Megjelentek a januártól hatályos kötelező biztosítási tarifák

Pro... - 2013-11-02

- A Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mint pénzügyi felügyelet - honlapján közzétették a biztosítók a jövő év első napjától alkalmazandó kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) tarifáikat.

 Idén először nem napilapokban, hanem a felügyelet-, a biztosítók saját-, valamint a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) honlapján jelentek meg a tarifák. Eddig 15 biztosító közölte az új tarifáját, amely azoknak szól, akiknek az év utolsó napja a kgfb forduló napja. Amelyik biztosító szombaton nem tesz közzé új tarifát, annak a régi él tovább, változatlanul.

A TASZ szerint alkotmányellenes a Btk. tervezett szigorítása

Pro... - 2013-10-31
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint alkotmányellenes az emberi méltóság védelme és a bizonyítékok meghamisításának megakadályozása érdekében a büntető törvénykönyv (Btk.) módosítására benyújtott törvényjavaslat, mert sérti a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságát.

Autótolvajok ellen javasol vádemelést a rendőrség

Pro... - 2013-10-30

Vádemelést javasol a rendőrség egy autótolvaj banda 19 tagja ellen, akik a gyanú szerint Németországból Magyarországra hoztak, majd hamis papírokkal adtak el nagy értékű lopott autókat. Az  ügyben 2010-ben indult nyomozás, miután a rendőrség több lopott autót megtalált. Mint kiderült, a gyanúsítottak a külföldön ellopott gépkocsik alvázszámát meghamisították, majd a járműveket hamisított külföldi papírokkal Magyarországon értékesítették.

Az MNB 20 bázisponttal 3,4 százalékra csökkentette az alapkamatot

Pro... - 2013-10-29

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a piaci várakozásokkal megegyező mértékben, 20 bázisponttal 3,4 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén.

 Az MNB immár sorban a tizenötödik alkalommal csökkentette a jegybanki alapkamatot.

Székelyek menete - Kudarcnak minősítik hétfői román lapok a demonstrációt

Pro... - 2013-10-28

Többnyire visszhangtalan maradt a Székelyek nagy menetelése a hétfői román sajtóban, az elvétve megjelent kommentárok többsége pedig kudarcnak állította be a vasárnapi demonstrációt, amelyen a kezdeményező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szerint 120 ezren, a román hatóságok szerint 15 ezren követeltek autonómiát Székelyföldnek.

Székelyek menete - Toró T. Tibor: nem lesz béke és nyugalom, amíg Székelyföld el nem nyeri autonómiáját

Pro... - 2013-10-27

Nem lesz béke és nyugalom, amíg az erdélyi magyarság el nem nyeri közösségi jogait és közülük a legfontosabbat, Székelyföld autonómiáját - jelentette ki Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke vasárnap, a Székelyek nagy menetelésén.

Titkos adatgyűjtés - The Guardian: az NSA 35 vezető külföldi politikus telefonjait hallgatta le

Pro... - 2013-10-25

Harmincöt vezető külföldi politikus telefonhívásait hallgatta le az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) - írta legújabb feltáró riportjában a The Guardian.A vezető baloldali brit napilap online kiadásának csütörtök éjjel megjelent beszámolója szerint ez az értesülés is attól az egykori CIA- illetve NSA-alkalmazottól származik, aki az utóbbi hónapokban információkat szivárogtatott ki a The Guardiannek és amerikai lapoknak az NSA és a brit kormány hasonló profilú kommunikációs figyelőszolgálata, a GCHQ titkos adatgyűjtési tevékenységéről.

Minimáláras lesz az alkohol Írországban

Pro... - 2013-10-23

A fiatalkorúak túlzott alkoholfogyasztásának visszaszorítását szeretné elérni az ír kormány azzal a keddi döntésével, amely minimálárat szabna az alkoholtermékeknek.  A tervezet az alkohol árát grammra vetítve határozná meg. A bevezetés előtt azonban elsőként az észak-írországi hatóságokkal kell egyeztetni arról, hogy a szabályozás miatt nehogy túl nagy különbségek alakuljanak ki a fogyasztói árakban.

Debrecenben fogtak el egy körözött bűnözőt

Pro... - 2013-10-22

A Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségével fogták el Debrecenben azt a 43 éves kabai férfit, aki ellen több körözés is érvényben volt - közölte Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden. A Püspökladányi Rendőrkapitányság sikkasztás megalapozott gyanúja miatt körözte B. Imrét, a férfit hétfőn a reggeli órákban a kapitányság nyomozóinak felderítése alapján a TEK műveleti egysége fogta el Debrecenben - mondta Plásztán-Kopcsa Kamilla rendőr hadnagy.

MSZP-kongresszus - Mesterházy: a szocialista párt a Fidesz kihívója, programja választ ad a válságra

Pro... - 2013-10-20

- Az MSZP választási programja választ ad Magyarország égető társadalmi, gazdasági és demokratikus válságára - jelentette ki Mesterházy Attila pártelnök a szocialisták szombati kongresszusán, hangsúlyozva: sikerült az MSZP újjászervezése, ők a Fidesz kihívói, a legnagyobb, legszervezettebb ellenzéki párt.

Amerikai adósságplafon - A képviselőház is megszavazta az emelést

Pro... - 2013-10-17

- Az amerikai képviselőház is megszavazta szerda este - 285:144 arányban - az államadósság-plafon megemeléséről és a kormányzat részleges bénultságának feloldásáról rendelkező törvényjavaslatot.   Az eredményből kiderült, hogy John Boehner, a szövetség alsóház elnöke, aki a szenátusban elért kompromisszum támogatására bátorította párttársait, nem kapta meg a saját képviselőcsoportja többségének támogatását. Így a jogszabály-tervezetet a 200 fős demokrata frakció gyakorlatilag egyöntetű támogatásával sikerült elfogadtatnia.

Ombudsmani hivatal: jövő januártól név nélkül is lehet közérdekű bejelentést tenni

Pro... - 2013-10-16

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala megkezdte a felkészülést, a személyi és technikai feltételek kialakítását a panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló törvényben foglalt új feladata végrehajtására.

  A közleményben emlékeztetnek: a panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló törvény alapján 2014. január 1-jétől bárki fordulhat panasszal, illetve közérdekű bejelentéssel az állami vagy a helyi önkormányzati szervhez.

Benyújtották a rezsicsökkentés megvédéséről szóló nyilatkozat tervezetét

Pro... - 2013-10-14

Benyújtotta a parlamentnek a Fidesz-KDNP a rezsicsökkentés megvédéséről szóló politikai nyilatkozat tervezetét, amire a kormánypártok indoklása szerint az európai uniós bürokrácia nyomásgyakorlása miatt volt szükség.

  A javaslatot Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője terjesztette be az Országgyűlésnek, majd benyújtóként csatlakozott hozzá frakciótársa, Dióssi Csaba és a KDNP-s Aradszki András.

Pénztárgépek - Méltányos elbánást kér az adóhatóságtól a kereskedelmi szövetség

Pro... - 2013-10-10

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) azt kéri a Nemzetgazdasági Minisztériumtól (NGM), illetve a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), hogy vizsgálják felül az online kasszák ellenőrzési gyakorlatát, és méltányosan járjanak el a kereskedőkkel szemben, mivel a bírságolás lassítja és drágítja az online átállást.