Az MSZP mezőgazdasági szakpolitikusa szerint alapos a gyanú arra, hogy az európai uniós területalapú támogatások "lenyúlására egy maffia alakult".
Gőgös Zoltán szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a hozzá eljuttatott belső információk alapján a sárvári Baromfi Piac Kft. tavaly úgy vett föl több mint húszmillió forint uniós támogatást, hogy nem földhasználó.
Pintér Sándor belügyminiszter és Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke meghallgatását kezdeményezi az MSZP az ároktői bűnbanda két tagjának szökése miatt. Bárándy Gergely és Harangozó Tamás országgyűlési képviselők hétfői sajtótájékoztatójukon elmondták: szerdára összehívják az általuk vezetett parlamenti ellenőrző albizottságokat - az alkotmányügyit és a rendészetit -, hogy a belügyminiszter és az OBH elnöke ismertesse, hogyan akadályoznák meg a hasonló esetek előfordulását.
A fővárosi nem, de az országos napi hidegrekord vasárnapra virradóra is megdőlt: Nyírlugoson mínusz 7,1 fokot mértek. Éjszaka a Dunántúlon a megnövekvő felhőzet mérsékelte a lehűlést, így a hőmérsékleti minimumok már a pozitív tartományban alakultak. Ugyanakkor keleten még sokfelé fagypont alá csökkent a hőmérséklet.
A miniszterelnök szerint segélyalapú helyett munkaalapú gazdaságra és társadalomra van szükség, és Magyarország jó úton halad, hogy ezt megvalósítsa. Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában megerősítette: az átlagjövedelem mértékéig havi két készpénzfelvétel tranzakcióilleték-mentes lesz.
- Megoszlik a horvát gazdasági szakértők véleménye arról a lehetőségről, hogy a Mol eladhatja a tulajdonában lévő INA-részvényeket, mert egyesek szerint gazdasági, mások szerint viszont politikai a magyar kormány lépése. Davor Stern gazdasági szakember, aki korábban az INA vezérigazgatója és Horvátország gazdasági minisztere is volt, azt mondta, hogy a magyar kormány lépése - miszerint felkérte a magyar olajtársaság menedzsmentjét a Mol portfóliójának felülvizsgálatára, adott esetben az INA-részvények eladásának előkészítésére - várható volt.
Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatóként a folyamatban lévő eljárás ellenére a továbbiakban is teljes jogkörrel irányítja a vállalatcsoportot - közölte a Mol Nyrt. a tőzsde honlapján szerdán azt követően, hogy zágrábi jelentések szerint a horvát rendőrség kedden európai elfogatóparancsot adott ki ellene, Hernádi Zsolt állítólag az Interpol vörös körözési listájára is felkerült.
Az Együtt-PM szerint a jövő évre tervezett költségvetés - csakúgy, mint a Fidesz hatalomgyakorlása - a csalásra, a hazugságra és a félelemre épül – jelentette ki keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Scheiring Gábor.
Csaknem kilencmilliárd forinttal nő a Miniszterelnökség költségvetése, míg az Országgyűlés Hivatala, a Köztársasági Elnöki Hivatal és az Alkotmánybíróság az ideivel nagyjából megegyező összegből gazdálkodhat jövőre a büdzsé hétfőn benyújtott javaslata alapján. Az Országház előtti Kossuth Lajos tér átalakítására az idei tíz után jövőre több mint 17 milliárd forintot adnak.
- Vizsgálati fogságot rendelt el a zágrábi megyei bíróság pénteken Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ellen, ami alapját képezi annak, hogy európai elfogatóparancsot adjanak ki ellene. A bíróság honlapján közzétett közlemény szerint a korrupció és a szervezett bűnözés elleni fellépést irányító horvát ügyészség (USKOK) javaslatára rendelték el az őrizetbe vételt, szökés veszélye miatt.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Papcsák Ferenc, Zugló fideszes polgármestere korrupciógyanúba keveredett, ezért az ellenzéki párt írásban arra szólítja fel Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy hivatalból kezdjen nyomozást az ügyben - jelentette be Gréczy Zsolt szerdai sajtótájékoztatóján.
Bűnösnek mondta ki a szülőket nevelésük alatt álló, 12. életévét be nem töltött sértett sérelmére, erőszakkal, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében a Debreceni Törvényszék, ezért az apát (I.r. vádlott) 11 év fegyházra, az anyát (II.r. vádlott) pszichikai bűnsegédként 6 év fegyházra ítélte. B. Zsigmond Sándort emellett 10 évre, B. Zsigmond Sándornét 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A házaspárt a bíróság megfosztotta szülői felügyeleti joguktól is.
A Magyarországon kezelt külföldi állampolgárok kezeléseiről tételes nyilvántartást vezet az egészségbiztosító, uniós állampolgárok ellátása után a tagországok mintegy 5,2 milliárd forinttal tartoznak hazánknak - közölte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) szerdán.
Az MSZP szerint a kormány kiszámíthatatlan és hiteltelen gazdaságpolitikát folytat. Gúr Nándor, a párt elnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján a rezsicsökkentés kapcsán annak a véleményének adott hangot, hogy a csökkentés töredéke annak, amennyivel ez a kormány növelte a rezsit az elmúlt években.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) állami kezességet vállal a pénztárgép-forgalmazókért, hogy a lehető legkedvezőbb hitellehetőségek álljanak rendelkezésükre.
A tárca szerdai közleményében kiemeli: az új berendezések gyártásának felgyorsítása érdekében biztosított kedvezményes állami hitelen túl, a tárca a kormány felhatalmazásának köszönhetően állami kezességet is vállal a forgalmazókért.
A bankrendszer tagjai sikerként könyvelik el a növekedési hitelprogramot és szeretnék folytatni - hangsúlyozta Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke kedden a Magyar Nemzeti Bankban tartott bankárreggelit követően újságíróknak.
A Magyar Nemzeti Bank elnöke a hazai vezető kereskedelmi bankok első számú vezetőit hívta bankárreggelire kedden.
A devizahitelesek megsegítése és a rezsicsökkentés folytatása miatt további bírálatokra és támadásokra számít Orbán Viktor. A miniszterelnök hétfőn, napirend előtt az Országgyűlésben közölte azt is, hogy a kormány 2 százalékos növekedéssel számol 2014-re. Az őszi feladatok mellett szólt az elmúlt hónapok eredményeiről is, hangsúlyozva, hogy már megtörtént a növekedési fordulat.
Kezdeményezi a rendőrség a szombat délután Kapuvár közelében történt buszbaleset okozásával gyanúsított férfi előzetes letartóztatásba helyezését. A Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság az erről szóló indítványt hétfőn terjeszti elő. A 69 éves kapuvári férfi ellen - akit szombat este a győri kórházban őrizetbe vettek - halálos tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt indul eljárás.
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a péntek esti világbajnoki selejtezőn a románoktól elszenvedett 3-0-ás vereség alkalmával néhány futballista nem tudott megbirkózni az atmoszférával.
A tüdő betegségei miatt hal meg minden tizedik ember Európában, és a dohányzás számít a fő okok egyikének - olvasható az Európai Légzőszervi Társaság jelentésében. Az úgynevezett Európai Tüdőgyógyászati Fehér Könyvben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési Központ (ECDC) adatainak felhasználásával elemezték a tüdőbetegségek alakulását.
- Szabó Máté ombudsman szerint a büntetés-végrehajtási intézménybe való belépéskor a fogvatartottak látogatóinak lakcímét ellenőrizhetik, de a lakcímkártya nem feltétele a belépés engedélyezésének. Az erről szóló rendelkezés alapján a személyazonosságát és a belépés indokát kell csak igazolni a látogatónak.