A MÚSZ kedden közölte, hogy két olimpiai bajnok, az 1980-ban győztes Wladár Sándor, valamint az 1996-ban aranyérmes Czene Attila mellett Hornyák Viktor, a Széles Sándor Úszó-Nevelő Műhely elnöke, a sportágon kívülről érkező Horváth Gergely Domonkos, valamint Tóth István, a szentendrei úszóklub elnöke jelölt a posztra.
A világelső spanyol Rafael Nadal 16. Grand Slam-bajnoki címét szerezte meg az amerikai nyílt teniszbajnokságon, miután a vasárnap éjszakai fináléban három játszmában legyőzte a dél-afrikai Kevin Andersont. A két teniszező a US Open fináléját megelőzően négyszer találkozott egymással, s minden összecsapásukat a spanyol nyerte. A 31 éves Anderson már azzal is pályafutása legnagyobb sikerét érte el, hogy elődöntőbe jutott, így Nadal volt a döntő toronymagas esélyese.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-78-ra kikapott Szerbiától vasárnap az Európa-bajnokság isztambuli nyolcaddöntőjében.
Eredmény, nyolcaddöntő:
Szerbia-Magyarország 86-78 (24-16, 24-25, 20-12, 17-25)
pontszerzők: Bogdanovic 17, Kuzmic 17, Mícvan 14, Marjanovic 14, Lucic 11, Jovic 9, Milosavljevic 4, illetve Perl 22, Ferencz 15, Vojvoda 11, Keller 8, Ruják 6, Karahodzsics 6, Eilingsfeld 4, Allen 3, Wittmann 2, Hanga 1
Az 1999 után ismét Eb-résztvevő magyarok negyedikként jutottak tovább a kolozsvári C csoportból, a végső diadalra is esélyes szerbek ugyanakkor megnyerték a D jelű hatost úgy, hogy csak az oroszoktól kaptak ki Isztambulban. Ami a közelmúltbeli Eb-eredményeiket illeti, két éve negyedikek lettek Franciaországban, 2013-ban a hetedik, 2011-ben a nyolcadik, míg 2009-ben a második helyen végeztek. Közben ezüstérmet nyertek a riói olimpián és a 2014-es spanyolországi világbajnokságon - mindkét alkalommal az amerikaiak állították meg őket a döntőben -, a 2010-es vb-n pedig negyedikek lettek a Sinan Erdem Csarnokban, amely a vasárnapi nyolcaddöntőnek is otthont adott.
Minden idők legjobb magyar téli olimpiai szereplésére készülnek a korcsolyázók a jövő februári, phjongcshangi játékokon Kósa Lajos, a magyar szövetség elnöke szerint.
"Éremmel akarunk hazajönni és akár arannyal" - jelentette ki a szerdai sajtótájékoztatón a sportvezető, aki a rövidpályás gyorskorcsolyázóktól nyolc-tíz kvóta megszerzését várja.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 85-73-ra legyőzte hétfőn Csehországot az Európa-bajnokság kolozsvári csoportjának harmadik fordulójában, ezzel életben tartotta továbbjutási reményeit.
Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány együttese végig vezetett a sorsdöntő találkozón, és már az első negyedben 13 ponttal elhúzott. A legfeljebb hat pontra felzárkózó ellenfél képtelen volt tartani az Euroliga legjobb védőjének választott Hanga Ádámot és a 27. születésnapját ünneplő Vojvoda Dávidot. Előbbi 31, utóbbi 18 ponttal zárt.
Ha a magyarok kedden a hatos leggyengébbjének tartott házigazdákat is megverik, akkor két győzelemmel szinte bizonyosan továbbjutnak a C csoport negyedik helyezettjeként az isztambuli nyolcaddöntőbe.
A Hivatásos Labdarúgók Szervezetének (HLSZ) szavazásán az olasz Davide Lanzafamét, a bajnok Budapest Honvéd támadóját választották az elmúlt idény legjobb mezőnyjátékosának.
A HLSZ huszonhetedik alkalommal kérte ki a profi futballisták véleményét, a jelöltek ötfős listáját volt szövetségi kapitányok, jelenlegi NB I-es és NB II-es edzők, valamint csapatkapitányok, a HLSZ tisztségviselői, volt elnökei, korábbi díjazottjai és újságírók javaslatai alapján állították össze. A jelöltekre több mint 500 futballista adta le szavazatát.
Takács Tamara megismételte pénteki és szombati bravúrját, s rajta kívül Vad Ninetta is három aranyérmet szerzett vasárnap a Szolnokon rendezett kajak-kenu országos bajnokságon, amelynek zárónapján a 200 és 5000 méteres versenyeket bonyolították le.
A kajakos Vad egyesben, párosban és négyesben is elsőként ért célba a legrövidebb távon. Párosban és négyesben Takács volt a versenyzőtársa, utóbbi számban még Hagymási Réka és Bodonyi Dóra ült a hajóban. A hétvégén hibátlan teljesítményt nyújtó - 1000 és 500 méteren egyformán három diadalt arató - Takács az utolsó számot, az 5000 métert is megnyerte, így összesen kilenc arannyal zárta az ob-t. Vasasos klubtársa, Vad hétszer állhatott fel a dobogó tetejére.
A vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíj végeredménye és a világbajnoki pontversenyek állása (a formula1.com alapján):
Végeredmény, Olasz Nagydíj, Monza (53 kör, 306,72 km, a pontszerzők):
1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:15:32.312 óra
2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 4.471 másodperc hátrány
3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 36.317 mp h.
- A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája rajt-cél győzelmet aratott a Forma-1-es Olasz Nagydíjon vasárnap, így átvette a vezetést az összetettben a most harmadikként célba érő Sebastian Vetteltől, a Ferrari négyszeres vb-győztes német versenyzőjétől.
A 32 éves Hamiltonnak ez volt az idei hatodik, pályafutása 59. futamgyőzelme, Monzában pedig már negyedszer diadalmaskodott. Hamilton mögött csapattársa, a finn Valtteri Bottas végzett a második helyen.
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) pénteki rendkívüli tisztújító közgyűlésén a tagok visszahívták posztjáról Bienerth Gusztáv elnököt. Az új elnökről és elnökségi tagokról a szeptember 24-én sorra kerülő halasztott közgyűlésen szavaznak majd.
A kezdés előtt Bienerth Gusztáv - aki január 8-án egyedüli jelöltként váltotta a poszton a 24 év után leköszönő Gyárfás Tamást - lépett a pódiumra, és elmondta, hogy a világbajnokság előtt kialakult kritikus helyzetben lett elnökjelölt.
Ahogy fogalmazott, elődje lemondása után sokan úgy látták, hogy egy kívülről jött embernek kell "egy-két dolgot helyre hozni". Megjegyezte: az azóta eltelt hét hónapban sok változás és határozott döntés született a MÚSZ-nál. Beszámolt többek között az elmúlt időszak kiváló eredményeiről (vizes-vb, masters-vb, junior Eb és vb), programokról, pályázatokról.
Bienerth Gusztáv ezt követően ismertette a Deloitte könyvvizsgáló cég jelentését, amely a MÚSZ korábbi működéséről készült. Ennek alapján elmondta: a szervezetnek nem volt belső ellenőrző szabályzata, több esetben szerződésszegések történtek. A jelentés szerint a szponzori pénzekből jutalékot osztottak, nem készítettek leltárt, értékaránytalan megállapodások születtek, visszafizetési kötelezettségek és jelentős kockázatú közbeszerzési eljárásokat és szponzori megállapodásokat kapcsoltak össze.
A címvédő Real Madrid hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott a Valenciával a spanyol labdarúgó-bajnokság második fordulójának vasárnap késő esti zárómérkőzésén.
A Bajnokok Ligája-győztes madridiak már a 10. percben vezetést szereztek a bombaformában futballozó Marco Asensio találatával, ezzel tovább folytatták fantasztikus szériájukat, ugyanis sorozatban 70. tétmérkőzésükön szereztek gólt. A Valencia nem sokkal később egyenlített Soler révén.
Eredményes világbajnokságot zárt a csehországi Racicében a magyar kajak-kenu válogatott, amelynek tagjai Hüttner Csaba szövetségi kapitány várakozásait szinte teljesen teljesítve tíz érmet, öt első, három második és két harmadik helyet szereztek, s három olimpiai számban is dobogóra állhattak.
Magyarország nyerte a pontversenyt a vb-n, s ezen belül a női kajak szakágban is az élen végzett.A kapitány előzetesen azt remélte, hogy mind a négy szakágban nyernek "ötkarikás" érmet a versenyzői, ez majdnem teljesen be is jött, ugyanis a női 500-as kajaknégyes győzelme mellett a kajakos Horváth Bence második lett 200 egyesben, a friss olimpiai számban, a női kenu egyesek 200 méteres versenyében pedig Devecseriné Takács Kincső a dobogó alsó fokára állhatott fel.
Színpompás nyitóünnepséggel kezdődött meg hivatalosan a cselgáncs-világbajnokság hétfő délután a Papp László Budapest Sportarénában.
A műsor Al Bano fellépésével indult, a 74 éves olasz énekes előadta a Nemzetközi Judo Szövetség himnuszát, majd mintegy húszperces koncertet adott. Ezt követte a részt vevő 140 ország zászlójának behozatala, majd a vb kabalafigurája, Judogi köszöntötte a nézőket. A zenés-táncos ünnepi műsorban íjászok, kopjások, huszárok és csikósok mellett Molnár Levente operaénekes is színre lépett.
Üdvözlő beszédében Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke köszöntötte a helyszínen tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnököt, továbbá a dzsúdós család valamennyi tagját. Az MJSZ első embere külön köszönetet mondott a kormánynak - a vb megrendezéséhez nyújtott támogatásáért -, a nemzetközi szövetségnek (IJF) és a több mint 400 önkéntesnek.
Paradicsomot csak mértékkel, szárított marhahúst, áfonyát, gránátalmát és görög joghurtot viszont bátran ehetnek a világ legjobb labdarúgói, akiknek táplálkozására manapság már külön stáb ügyel az európai élvonalhoz tartozó kluboknál.
"Az étkezés mára rendkívüli jelentőségű lett a játékosok megfelelő erőnlétének elérésében" - mondta a The Times című brit lapnak Armando Vinci, a Forte Village wellnesscentrum emberierőforrás-központjának vezetője. Az általa irányított szardíniai létesítményben megfordult már a német és az olasz labdarúgó-válogatott, a hazai, olasz csapatok közül pedig rendszeres vendég az Internazionale. A szakember tíz évig dolgozott együtt Antonio Contéval, a Chelsea edzőjével.
"A táplálkozás mindenre hatással van a játékosok teljesítőképességétől a regenerálódásuk gyorsaságán át az alvásukig, ezért egyénre szabottan, nagy pontossággal kell kialakítani az étrendjüket" - magyarázta a tudós.
Három évre szerződött a Barcelonához a spanyol élvonalban játszó Hanga Ádám a Baskonia Vitoria Gasteiz kosárlabdacsapatától.
A klubváltás véglegesítését budapesti sajtótájékoztatón kedden jelentette be Lóránt András, a magyar válogatott játékos menedzsere. Hozzátette: Hanga szeretett volna az NBA-ba igazolni, de miután ez meghiúsult, az volt a kérése, hogy Spanyolországban maradjon.
Holman Dávid a Debreceni VSC-ből a Slovan Bratislava labdarúgócsapatához igazolt. A pozsonyi klub honlapjának beszámolója szerint a támadó középpályás szerződése négy évre szól.
"Holman érkezésével egyértelműen erősödött a támadó szekciónk. Ő egy kreatív, nagyon intelligens futballista, akitől azt várjuk, hogy a játékunk szervezőjévé váljon" - nyilatkozta Ivan Kmotrík, a klub tulajdonosa.
- A Barcelona kivásárolta a spanyol élvonalban játszó Hanga Ádámot a Baskonia Vitoria Gasteiz kosárlabdacsapatától - írta az AS spanyol sportnapilap.
A újság internetes oldala felidézte, hogy a magyar légiósnak nemrég a Barcelona három évre 7,5 millió eurós szerződést kínált. A Baskoniának ezután öt napja volt arra, hogy a Barcelonáéval megegyező ajánlatot tegyen a 28 éves kosaras elé - aki ellenkező esetben a katalánok keretébe került volna -, s ez meg is történt.
Harmincnyolc éremnél járnak a magyar versenyzők a masters vizes világbajnokságon.
Borsa Miklós, a szervezőbizottság szóvivőjének tájékoztatása szerint a hazai sportolók 15 arany-, 14 ezüst- és 9 bronzérmet gyűjtöttek.
A legjobban a műugrók teljesítettek, ők nyolc elsőség mellett hét második és négy harmadik helyet szereztek, míg a vízilabdázók - köztük a Kemény Dénes irányította Millennium csapat - négy arany-, három ezüst- és két bronzéremmel gazdagodtak.
A hosszabbítás utolsó másodperceiben értékesített tizenegyessel győzte le a Videoton a vendég Debrecent szombaton, a felcsúti Pancho Arénában a labdarúgó OTP Bank Liga 5. fordulójának záró mérkőzésén.
Tóth Ferenc a Világjátékokon aratott sikere után a vitorlázó műrepülők világbajnokságán is aranyérmet nyert.A magyar pilóta sporttörténelmet írt a Torunban rendezett vb-n, ugyanis hetedik világbajnoki címét szerezte meg, egyúttal sorozatban a harmadikat.
"A Wroclawban megrendezett Világjátékok technikailag volt embertpróbáló, a toruni vb viszont mentálisan viselte meg a mezőnyt" - nyilatkozta győzelme után Tóth a Nemzeti Versenysport Szövetség tájékoztatása szerint.