Megszerezte története első élvonalbeli győzelmét a Balmazújváros, amely a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójában 4-0-ra nyert hazai pályán a Diósgyőr ellen.
Az újonc csapat előzőleg pontot szerzett az előző idény első két együttese ellen, de nyeretlen volt a szombati mérkőzés előtt, míg a vendégek - akik mind a négy eddigi találkozójukat idegenben játszották - két győzelemmel és egy döntetlennel az élen álltak három kör után.
OTP Bank Liga, 4. forduló:
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Diósgyőri VTK 4-0 (1-0)
Mindennel maximálisan elégedettek voltak a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA vezetői, a Budapesten és Balatonfüreden rendezett világbajnokságon.Julio Maglione, a szervezet elnöke a vasárnapi záró sajtótájékoztatón elmondta, az egész "FINA-család" feledhetetlen élményekkel gazdagodott az elmúlt két hétben
A délelőtti első gyakorláshoz hasonlóan a délutáni második szabadedzésen is Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája futotta meg a legjobb köridőt a 32. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki nyitónapján. A 28 éves versenyző, aki 2014-ben megnyerte a mogyoródi futamot, a nap leggyorsabb körét is elérte 1:18.455 perces eredményével.
Mögötte a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája végzett a második, Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője pedig a harmadik helyen. A vb-címért Vettellel nagy csatában álló, háromszoros világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) az ötödik pozícióban zárt Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája mögött.
A nőknél egy sorozat után a német Anna Bader, a férfiaknál két ugrást követően a brit Gary Hunt áll az élen óriás-toronyugrásban a magyarországi vizes világbajnokságon.
A budapesti Batthyány térnél kialakított versenyhelyszínen pénteken 10 nő és 22 férfi kezdte meg a küzdelmeket. A nőknél Badert (67,60 pont) az ausztrál Rhiannan Iffland, a mexikói Adriana Jimenez és az amerikai Tara Tira követi holtversenyben (66,30), míg a férfiaknál Hunt (205,40 pont) mögött a cseh Michal Navratil (191,25) a második, a kolumbiai Miguel Garcia (190,20) pedig a harmadik - a vb hivatalos eredményközlője szerint.
Vasárnap is inkább csak késő délután várható érdemi csapadék, emellett kánikulára kell készülni a hétvégi mogyoródi Forma-1-es Magyar Nagydíjon - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.Az időjárás-előrejelző és veszélyjelző osztály Mogyoród térségére készített előrejelzése szerint szombaton egész nap napos idő várható, erős lesz a napsütés. Csapadék nem lesz és az előző napinál jóval mérsékeltebb lesz a légmozgás is. Hajnalban 19, délután 32 fok körül alakul a hőmérséklet.
Vasárnap már a kora reggeli óráktól megnövekedhet a felhőzet. Ez többé-kevésbé egész nap jellemző lesz, a felhők sokszor szűrhetik, gyengíthetik a napfényt. Napközben a szél is megélénkülhet. A délután második felében alakulhat ki zápor, kis valószínűséggel villámlással kísérve. Hajnalban 19, délután 34 fok várható.
A magyar női vízilabda-válogatott az ötödik helyen végzett a budapesti vizes világbajnokságon, miután a pénteki helyosztón 10-8-ra legyőzte az olasz együttest.
Eredmény, az 5. helyért:
Magyarország-Olaszország 10-8 (3-2, 3-2, 2-2, 2-2)
--------------------------------------------------
góldobók: Keszthelyi 3, Szilágyi 2, Bujka, Antal, Gurisatti, Csabai, Czigány 1-1, illetve Garibotti, Bianconi 4-4
A délutáni helyosztónak egyforma eséllyel indulhatott neki mindkét gárda, mivel az utóbbi években rendre kiélezett csatát vívtak egymással a felek, hol az egyik, hol a másik csapat győzött. Ráadásul küzdelmeik többnyire világversenyes érmekért zajlottak, ezért a pénteki mérkőzésükön az is kérdés volt: melyik válogatott tette túl magát a csalódáson, hogy most nem dobogóért, hanem csak az ötödik helyért szállnak vízbe egymás ellen.
A magyarok tavaly Európa-bajnokok lettek, a riói olimpián pedig negyedikek, az olaszoknak 2016-ban Eb-bronz és olimpiai ezüst jutott, a budapesti előtti utolsó vb-n, 2015-ben Kazanyban pedig utóbbiak harmadikként, előbbiek viszont csupán kilencedikként végeztek. Ugyanakkor az egymással csúcseseményen vívott pólós ütközetek közül az eddigi utolsónak az emléke a mostani vb-házigazda számára maradt meg kellemesnek: a múlt évi, belgrádi kontinensviadal elődöntőjében 10-5-ös magyar diadal született.
Hosszú Katinka megvédte címét 200 méter vegyesen hétfőn a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon. A háromszoros olimpiai bajnok, aki a legjobb idővel jutott a döntőbe, 2:07.00 perces idővel diadalmaskodott a japán Ohasi Jui és az amerikai Madisyn Cox előtt.
A telt házas Duna Aréna valósággal felrobbant, amikor a rajtkőhöz szólították az Iron Ladynek is nevezett Hosszú Katinkát, aki szokásához híven nagyon koncentrált a kezdés előtt. Jól kapta el a rajtot, elsőként jött fel a pillangó után, háton pedig ellépett a mezőnytől. Mellen a szélen úszó japán rivális feljött rá, de így is elsőnek fordult. Gyorson arra lehetett előzetesen számítani, hogy nem lesz ellenfele, a japán Ohasi egy darabig tartotta magát, Hosszú azonban végül közel egy másodperces előnnyel nyúlt be elsőként.
"Nehéz szavakba önteni, amit érzek, szerintem látszott rajtam az eredményhirdetésnél. Még mindig elképesztő ez a hangulat, és szerencsére még sok számom van hátra" - mondta az úgynevezett vegyes zónában Hosszú, aki megjegyezte, nem látta a hajrában japán riválisát. "Megmondom őszintén, csak magamra koncentráltam, hogy kiússzam magamból, ami bennem van. Persze, amikor felnéztem az órára és láttam, hogy mindketten 2:07-es időt úsztunk, egy fél pillanatra megijedtem, de szerencsére sikerült nyernem."
Olasz Anna ötödik, Gyurta Gergely hatodik, Sömenek Onon Kata 12. lett 25 kilométeren a vizes világbajnokság nyíltvízi úszóversenyeinek zárónapján, Balatonfüreden. Rasovszky Kristóf feladta a versenyt.
A férfiaknál 28 versenyző ugrott a Balatonba a rajtnál 8.30-kor, míg a női mezőny 21 tagja negyedórával később vágott neki a távnak a világbajnok német Angela Maurer nélkül, aki rosszullét miatt nem vállalta a viadalt.
A magyarokkal azonos csoportban szereplő ausztrál válogatott egy góllal legyőzte a franciákat szerdán a budapesti vizes világbajnokság férfi vízilabdatornájának második fordulójában.
A C csoportban a görögök 16 góllal verték a dél-afrikai csapatot.
A magyar együttes - amely hétfőn 13-3-ra verte Ausztráliát - 20.10-től az olaszok ellen folytatja vb-szereplését.
A magyar női röplabda-válogatott hibátlan teljesítménnyel nyerte meg a World Grand Prix-sorozat harmadik vonalának második tornáját, miután a caracasi torna zárófordulójában 3-0-ra legyőzte a házigazda Venezuelát.
A magyar szövetség tájékoztatása szerint a találkozó legeredményesebb játékosa Szakmáry Gréta volt 17 ponttal.
Az olasz Alberto Salomoni szövetségi kapitány csapata egy héttel korábban, a mexikói tornán is százszázalékos mérleggel zárt, így veretlenül jutott be az ausztráliai négyes döntőbe, ahol a házigazdákon kívül az alapszakasz első három helyezettje játszhat.
cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paperRoger Federer nyolcadszor nyerte meg a wimbledoni teniszbajnokságot a férfiaknál, miután a vasárnapi döntőben három játszmában legyőzte a horvát Marin Cilicet.
Eredmény:férfi egyes, döntő:Roger Federer (svájci, 3.)-Marin Cilic (horvát, 7.) 6:3, 6:1, 6:4
Az előjelek a 11. londoni döntőjére készülő Federer sikerét jósolták, aki fantasztikus idényt tudhat maga mögött: a januári Australian Openen megszerezte 18. Grand Slam-serlegét, márciusban megcsinálta a "napfényes duplát", azaz megnyerte az Indian Wells-i és a miami szupertornát is, majd kilencedszer diadalmaskodott Halléban. A németországi tornán, továbbá a döntőig Wimbledonban sem vesztett szettet, és 2017-ben 30 győzelem mellett mindössze két meccsen szenvedett vereséget.
cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paperA magyar versenyzők öt érmet, két-két aranyat és ezüstöt, valamint egy bronzot szereztek a vasárnapi 200 méteres döntőkben a plovdivi kajak-kenu Európa-bajnokságon. A legrövidebb távon elsőként a szombaton az 500 méteres négyes vezérevezőseként aranyérmes Lucz szállt vízre a magyarok közül. A kétszeres U23-as világbajnok versenyző a jó rajt után remekül tartotta a lépést legfőbb ellenfeleivel, s a hajrá neki sikerült a legjobban, ő rúgta be a hajóját elsőként a célba.
"Az előfutamban nem jött össze a jó rajt, most viszont szerencsére igen, utána pedig végignyomtam. A dán versenyzőt nem láttam, ő messzebb volt tőlem, de a lengyel ott lapátolt mellettem, s ő nagyon jól szokott rajtolni. Amikor láttam, hogy ott vagyok mellette, megnyugodtam. Nagyon örülök az itteni szereplésemnek" - mondta az MTI-nek UTE 22 éves kajakosa, aki első felnőtt Eb-jéről két arannyal térhet haza.
A férfiak hasonló számában Horváth a rajttól a célig együtt lapátolt a címvédő és olimpiai bajnok brit Liam Heath-szel, s végén csak hét századmásodperc döntött a tavalyi győztes javára. A győri versenyző második lett, többek között az ötkarikás és vb-ezüstérmes francia Maxime Beaumont-t és a vb-bronzérmes svéd Petter Menninget is megelőzve.
- A hazai közönség előtt szereplő Lewis Hamilton, a Mercedes háromszoros világbajnok pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjat, ezzel egy pontra csökkentette a hátrányát a vb-pontversenyben vezető, most hetedikként célba érő Sebastian Vettellel, a Ferrari négyszeres vb-győztesével szemben.
A 32 éves Hamiltonnak ez volt az idei negyedik, s pályafutása 57. futamgyőzelme. Silverstone-ban ötödször diadalmaskodott, ez korábban rajta kívül csak a kétszeres világbajnok brit Jim Clarknak, s a négyszeres vb-győztes francia Alain Prostnak sikerült.
Hamilton mögött csapattársa, a kilencedik helyről rajtoló, s kiválóan versenyző finn Valtteri Bottas lett a második, Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája pedig a harmadik.cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paper
A magyar versenyzők két arany- és egy bronzérmet nyertek vasárnap délelőtt a plovdivi kajak-kenu Európa-bajnokságon, az 500 méteres és férfi K-4 1000 méteres döntők során, amelyeket szakadó esőben bonyolítottak le.
A két győzelem az első és az utolsó fináléban született: előbb a kajakos Takács Tamara egyesben, majd végül a Nádas Bence, Tótka Sándor kajakos duó párosban lett első 500 méteren. Ugyanezen a távon Kopasz Bálint (K-1) a harmadik helyen végzett holtversenyben.
Az elmúlt napok kánikulai hősége után a zárónap reggelén borús idő és alig 20 Celsius-fokos hőmérséklet fogadta a sportolókat a pályán, a döntők rajtjára pedig az eső is elkezdett szakadni.
Akárcsak a szombati nap, a vasárnapi is egy magyar győzelemmel indult, az egy nappal korábban a négyes tagjaként aranyérmes Takács ugyanis megnyerte az 500 méter egyest. A Vasas 20 éves versenyzője - Fábiánné Rozsnyói Katalin tanítványa - a rossz rajt után féltvánál még csak ötödik volt, a hajrában azonban mindenki mellett elment.
cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paperMásfél héttel 13. Kékszalag-győzelme után a vitorlázó Litkey Farkas aranyérmet nyert csapatával a Soling Európa-bajnokságon, Olaszországban. A Garda-tavon 11 nemzet 37 hajója vett részt, köztük négy magyar.
A kétszeres világbajnok Litkey-csapat, Vezér Károllyal és Weinhardt Csabával, már az első naptól kezdve vezetett összetettben, előnye a folytatásban folyamatosan nőtt.
cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paperA Mezőkövesd Zsóry FC emberhátrányban küzdve hosszabbításban szerzett góllal 2-1-re győzött a Debreceni VSC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 2017/18-as szezonjának szombati nyitányán.
A találkozó első félórájában előbb két hatalmas mezőkövesdi helyzetet, majd válaszul két debreceni lesgólt láthatott a közönség. Kiegyenlített játékot hozott az első játékrész, amelynek hosszabbításában emberhátrányba került a Mezőkövesd, ugyanis Tóth Bence megkapta második sárga lapját, majd a pirosat is.
A második félidőben egyáltalán nem látszott, hogy a hazaiak eggyel többen vannak, sokáig helyzetet sem tudtak kialakítani, sőt a vendégek Gohér szabadrúgásgóljával a 63. percben előnyhöz jutottak. A DVSC az utolsó negyedóra elején egyenlített, majd innentől saját kapuja elé szorította a Mezőkövesdet, amely a 93. percben Hudák fejesgóljával mégis megszerezte a győzelmet.
cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paperRekordnak számít, hogy több mint 200 ország versenyzői vesznek részt a pénteken kezdődő magyarországi 17. FINA vizes világbajnokságon - jelentette be Borsa Miklós, a Bp2017 Nonprofit Kft. szóvivője a péntek délelőtti sajtótájékoztatón. Hozzátette: a július 30-ig tartó elit vb-re 2400 versenyző és 1600 akkreditált kísérő érkezik, míg az augusztus 7. és 20. között sorra kerülő masters vb-re 12 ezer nevezés futott be.
A szóvivő kiemelte, hogy a vb-nek két, ingyenesen megtekinthető megnyitója lesz, az egyik pénteken 21 órától Budapesten, a Hotel Intercontinental előtti pesti Duna parton, a másik szombaton délelőtt Balatonfüreden. Borsa Miklós tájékoztatása szerint péntek este a fővárosi megnyitó idején a környéken teljes légtér- és hajózárat rendelnek el, így a drónozás is tilos lesz. A rendezvény miatt a belvárosban pénteken 18 órától szombaton hajnali 4-ig jelentős forgalmi korlátozásokra lehet számítani, ezért az érdeklődőket arra kérte, hogy tömegközlekedési eszközökkel, vagy kerékpárral érkezzenek, legalább egy órával a kezdés előtt.
cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paperA spanyol élvonalban játszó Hanga Ádámot megtartaná jelenlegi kosárlabdacsapata, a Baskonia Vitoria Gasteiz - írta az eurohoops.net. A kosaras szaklap úgy tudja, hogy az NBA-s San Antonio Spurs ajánlatában bízó magyar légiósnak nemrég a Barcelona három évre 7,5 millió eurós szerződést kínált. A Baskoniának ezután öt napja volt arra, hogy a Barcelonáéval megegyező ajánlatot tegyen a 28 éves kosaras elé - aki ellenkező esetben a katalánok keretébe került volna -, s ez szerdán megtörtént.
Az Euroliga legjobb védőjének választott Hanga és menedzsmentje nem kommentálta a hírt.
cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paper"A jégkorong szövetség új vezetése váratlanul úgy döntött, mással folytatja az együttműködést" - olvasható az olajipari cég közleményében, amelyben egyúttal leszögezi, sajnálja, hogy nem tudja folytatni az együttműködést.
A vállalat szerdai beszámolója szerint az elmúlt csaknem tíz évben több mint egymilliárd forintot költöttek a magyar jégkorongsport támogatására. A MOL névadója volt a 2008-ban életre hívott közép-európai regionális bajnokságnak, amelyben eddig a magyar klubokon kívül román, szerb és szlovák csapatok szerepeltek, idén pedig osztrák együttes csatlakozott a mezőnyhöz. A bajnokság mellett a vállalat a válogatottat is rendszeresen támogatta.
Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Osztrák Nagydíjat, amelyen a világbajnoki pontversenyben vezető ferraris Sebastian Vettel második lett, s 20 pontra növelte előnyét a negyedikként célba érő Lewis Hamiltonnal (Mercedes) szemben.