Havonta 1700 milliárdot dob ki az ablakon az EU, amíg nem hajtják végre Ursula von der Leyen ellenőrizetlen mestertervét
Lehetetlen helyzetbe kormányozta magát az Európai Uniós döntéshozás az év elején aláírt Mercosur-megállapodással, amely az Argentínát, Brazíliát, Paraguayt és Uruguayt tömörítő blokkal hozná létre a világ egyik legnagyobb szabadkereskedelmi zónáját.
Az egyszerű vámalkun messze túlmutató együttműködést egyelőre hiába várják a dél-amerikai országok, miután az Európai Parlament arról döntött, hogy egy durván elhúzódó normakontrollra küldik annak szövegét, mivel a gazdák attól rettegnek az így Európába érkező mezőgazdasági termékek miatt.
Az Európai Bizottságot vezető Ursula von der Leyen előtt most két út áll, de mindegyik hatalmas arcvesztéssel jár, hacsak nem sikerül meggyőzni az uniós szerveket arról, hogy álljanak bele ők is a partnerségbe. Addig minden hónapban 1700 milliárd forintot veszít el az EU.
Az elmúlt héten mindössze 10 képviselőn múlt, hogy végül az EP a Mercosur-megállapodás jegelése mellett döntött. A szavazás ez esetben nem konkrétan az egyezmény leszavazásáról szólt, hanem arról, hogy jogi felülvizsgálatra küldjék azt az Európai Bírósághoz, amelynek
normál esetben másfél-két éve van egy ilyen szerződés normakontrolljára.
A szavazás egyrészt azért alakult így, mert a ház baloldali és zöld képviselői nem bíztak abban, hogy az Ursula von der Leyen vezette Bizottság képes lesz betartatni a megállapodásba foglalt környezetvédelmi, munkajogi és egyéb követelményeket. Nagyobb részben viszont azért, mert az európai agrárszektort sikerült belehergelni abba a tudatba, hogy ha az EU megnyitja kapuit a dél-amerikai termékek előtt, akkor masszívan bedőlhetnek a fogyasztói árak, és így az ő túlélésük is jelentősen megnehezül.
Ezeknek az aggályoknak a valóságtartalmát számos alkalommal tárgyaltuk már a Portfolio-n, de mindenképpen szemléletes, hogy a legaggályosabbnak talált tétel, a marhahúsra adott 99 000 tonnás vámkedvezményes kvóta még úgy is túl ijesztőnek hatott, hogy ez az európai termelésnek és fogyasztásnak egyaránt mindössze nagyjából 1,5 százalékát teszi ki.
Ezzel szemben van a Bizottság által 2040-ig prognosztizált 40 százalékos exportnövekedés, az évente vámkedvezményekkel spórolt 4 milliárd euró (1600 milliárd forint), a kritikus nyersanyagokhoz való könnyebb hozzáférés, és az ECIPE (European Center for International Political Economy) által számolt havi 3 milliárd euróra tehető exportkimaradás, amely
a késlekedés miatt minden hónapban 4,4 milliárd euró, tehát közel 1700 milliárd forintnyi GDP-vesztést okoz a 2026-os évben.
Ráadásul az intézet bontása szerint a veszteség nem egyenletesen oszlik el az európai gazdaságban, hanem kifejezetten azokban az ágazatokban koncentrálódik, amelyek az uniós versenyképesség gerincét adják.
A legnagyobb ütést a közlekedési eszközök gyártása szenvedi el: egy, az eredeti 2021-es aláírási céldátumhoz képesti hatéves késlekedési forgatókönyv esetén közel 94 milliárd eurónyi (37 600 milliárd forintnyi) export maradna az asztalon.
Ezt követi a gép- és berendezésgyártás mintegy 24 milliárd eurós kieséssel, majd a vegyipar több mint 21 milliárddal.
Az acél- és vasipar, illetve az agrár-élelmiszeripar egyaránt 12–13 milliárd euró körüli elmaradt bevétellel számolhat, miközben a gyógyszeriparban is 11 milliárd eurót meghaladó hiány jelentkezik. Ezek nem periférikus területek, hanem éppen azok a szektorok, ahol az uniós cégek a legmagasabb hozzáadott értéket és termelékenységet produkálják.
Ugyan a szolgáltatáskereskedelem tekintetében a számok szerényebbek, öt év késlekedés nagyjából 3 milliárd eurónyi elmaradt exportot jelentene, amelynek túlnyomó része a kereskedelemhez, logisztikához, kommunikációhoz és pénzügyi szolgáltatásokhoz kötődik. Ergo amíg nem hajtják végre a vámalkut, addig nemcsak kevesebb autó vagy gép talál gazdára Dél-Amerikában, hanem a teljes európai üzleti ökoszisztéma mozgástere is szűkebb marad, pedig a megvalósulás után az ottani közbeszerzésekre is pályázhatnának az európai kivitelezők.
Tagállami bontásban persze a legnagyobb abszolút veszteség Németországot éri, ahol a hatéves halogatás több mint 70 milliárd eurós exportkiesést jelenthetett egy olyan időszakban, amikor a gazdaság éppenhogy kimászott a recesszióból.
Utánuk jön a megállapodás legnagyobb ellenzője, Franciaország mintegy 38 milliárdos becsült exportkieséssel, és az utolsó pillanatban hozzájárulásával játszó Olaszország, amely 29 milliárdnyi exporttól esett el a hosszú késlekedés miatt.
Eközben a kisebb, exportorientált gazdaságoknál, mint Portugália, Belgium, Finnország vagy éppen Magyarország esetében a relatív kitettség válik látványossá, hiszen a késlekedés már mostanra a nemzeti GDP egy százalékát is meghaladó, becsült exportkiesést okozhatott.
Ugyan a Mercosur-megállapodást ellenzők táborában az egész késleltetés úgy jelenik meg, hogy egy hivatalosan 25 éve tárgyalt egyezménynél már nem számít ez a „kis plusz idő”, az ECIPE számai jól mutatják, hogy az EU minden hónapban újabb szeletet ad át a piacból és a befolyásból nemzetközi versenytársainak, a térségben régóta mozgolódó Kínának és az Egyesült Államok újrahirdetett Monroe-doktrínájának.
Nem csak pénz-, presztízsvesztes is
Ebből a nézőpontból a vita már nem csupán vámokról vagy marhahúskvótákról szól, hanem arról, hogy az Európai Unió mennyire képes következetesen végigvinni saját stratégiai döntéseit. Ez különösen fontos a Mercosur esetében, mert a megállapodás nem egy a sok szabadkereskedelmi egyezmény közül, hanem egy olyan keretrendszer, amely gazdasági, politikai és nyersanyag-hozzáférési szempontból is hosszú távra rögzítené Európa jelenlétét Dél-Amerikában.
A késlekedés ezzel szemben azt az üzenetet közvetíti a partnerek felé, hogy Brüsszel akkor is képtelen elköteleződni, amikor évtizedes tárgyalások alatt temérdek Európának kedvező védőintézkedést építettek be egy megállapodásba.
Mindez egy meglehetősen kellemetlen dilemma elé állítja Ursula von der Leyent és a Bizottságot, hiszen elviekben dönthetnek úgy, hogy a jogi vizsgálat előtt ideiglenesen alkalmazzák a Mercosur-egyezményt.
Ha ezt meglépik, akkor annak azonnali gazdasági és geopolitikai előnyei lesznek, amelyek növelni fogják az EU vámháborús időkben felértékelődött megbízhatóságát. Ezzel együtt azonban még tágasabbra nyitják a kaput azon politikusok előtt, akik rendre az Európai Bizottság kritikájából igyekeznek politikai tőkét kovácsolni maguknak.
Bár a Reuters előzetes értesülései szerint a Bizottság élni fog az ideiglenes végrehajtás eszközével, létezik még egy út is, amely kivédheti, de legalábbis nagyban tompíthatja a demokratikus deficitre hivatkozó támadásokat, és elviekben a Parlamentnek sem lehet ez ellen sok kifogása.
Amennyiben ugyanis az EB meg az EP egyszerre kéri az Európai Bíróságtól a gyorsított ügymenetet, úgy a szokásos másfél-két éves vizsgálat helyett kötelezően rövidebb keretek közé szorítaná a normakontrollt, amely bár tipikusan 6 hónapra redukálja az egész folyamatot, feszített tempó mellett 3 hónap alatt is eredményes lehet.
Az EU bírósága ráadásul akkor is dönthet a gyorsított eljárás rendje mellett, ha a Parlament nem kérné azt, így most
elsődlegesen a Bizottságra hárulna az a feladat, hogy valamelyik vagy mindkét szervben biztosítani tudja az ehhez szükséges akaratot.
Érdemes lesz figyelni, hogy ebben a háromverziós helyzetben melyik útra vezeti a Bizottságot Ursula von der Leyen, mert bár a bírósági döntést meggyorsító verzió tartaná leginkább azt az elvet, miszerint egyszerre kell kitartani a működési elvek mellett és a versenyképességi kihívások ellen, a helyzet a havonta elúszó összegek fényében jóval inkább a Mercosur-egyezmény mielőbbi „ideiglenes” alkalmazásáért kiált.
Forrás:portfolio.hu