- Eljárást indított május 18-án a Travel Teachers Kft. utazásszervezővel szemben Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH), mert a beérkezett panaszok szerint a cég nem kezdte meg ügyfelei kártalanítását. A hatóság még április 30-án vonta vissza a Travel Teachers Kft. tevékenységi jogosultságát, így a Travel Teachers május 1-je óta utazásokat nem bonyolíthat le, és köteles az utazók által befizetett részvételi díjakat visszafizetni.
A BFKH az április 30-i döntésében felhívta a Travel Teachers-t, hogy ha nem képes az utasok felé a visszafizetéseket önerőből teljesíteni, úgy ezt a kormányhivatal és a biztosítótársaság felé jeleznie kell. Ilyen jelzés azonban a hatósághoz nem érkezett, vagyis nem tudni, hogy a vállalkozás mely utasok felé teljesített, illetve nem teljesített visszafizetéseket. A most indult vizsgálat azt hivatott kideríteni, hogy képes-e a társaság a kárrendezést teljesíteni.
Amennyiben az eljárás során a hatóság is megállapítja, hogy az utazásszervező önerőből nem tud fizetni, úgy a BFKH soron kívül fel fogja hívni az utazási iroda vagyoni biztosítékát adó biztosítótársaságot arra, hogy kezdje meg a kárrendezéssel összefüggő feladatokat. Ezt követően az utazók a kárigényüket az Európai Utazási Biztosító Zrt. felé nyújthatják majd be a biztosítótársaság által meghatározott módon
. A kormányhivatal a kifizetéseket azzal tudja segíteni, hogy a lehető leggyorsabban beszerzi a szükséges adatokat az utazásszervezőtől, de konkrétan a kárrendezésben – szemben az ezzel ellentétes kommunikációkkal – nem vesz részt.
Kiadó: Budapest Főváros Kormányhivatala