Szó szerint idézve

Eredmények megjelenítése 21-től 40-ig 2808 találatból.

DH: megtorpant áprilisban az ingatlanpiac

Áprilisban megtorpant az ingatlanpiac lendületes évkezdése, 15,6 százalékkal kevesebb lakóingatlant adtak el márciushoz képest - közölte a Duna House (DH) hétfőn.

Az ingatlan- és pénzügyi közvetítő társaság havi tranzakciószám becslése és jelzáloghitel előrejelzése szerint áprilisban országosan 10 415 lakóingatlan cserélt tulajdonost, ami az előző hónap eredményétől 14,6 százalékkal marad el, az előző év azonos időszakához hasonlítva pedig 7 százalékos csökkenés.

Honvédelmi nap Debrecenben

Honvédelmi napot rendezett a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Magyar Honvédség (MH) szombaton a debreceni Nagyerdei Stadion mellett, a DVSC-MTK OTP Bank liga mérkőzéshez kapcsolódóan - tájékoztatták a szervezők az MTI-t a helyszínen.

„Ez már a tavaszi nagytakarítás része” – Bírósági véleményezésen a kormány igazságügyitörvény-tervezete

Huszonhat törvényt módosítana a kormány új igazságügyi csomagja. Vannak benne racionális, vannak a bírókat szívató részek (például a vagyoni elégtétel vagy a perek online nyilvánossága), és ismét jól látszik a fideszes kormányzati szándék: valamilyen módon függésben tartott bírókkal, bírói szervezetekkel segíteni a kormány aktuálpolitikai céljait.

Ez lehet a nyugdíjkorhatár utáni tovább dolgozás lehetősége miatt aggódó bíró vagy egy olyan, hatékonyan kézben tartott bírósági szervezet, mint a Kúria.

Komoly bírói felháborodást keltett év végén, hogy a kormány (egyéni képviselői és bizottsági módosító indítványok mögé bújva) nem egyeztetett az igazságügyi rendszert érintő törvény- és Alaptörvény-módosításokról a bírói szervezetekkel, holott ez törvényi kötelessége. Folytatva a jogalkotást, az új csomagot már megküldte nekik, igaz, először irreálisan rövid határidővel, de aztán ezt kitolta. Ebben a cikkben az új igazságügyi csomagot elemezzük.

Varga Mihály: a tartós árstabilitás elérése áll a monetáris politika fókuszában

Az elmúlt hetekben fokozódó geopolitikai feszültségek növelték a globális kockázatokat - jelentette ki Varga Mihály, aki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülésén vesz részt Washingtonban, közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken az MTI-vel.

A Magyar Nemzeti Bank elnöke a közlemény szerint rámutatott: a jelenlegi bizonytalan nemzetközi környezetben bizakodásra ad okot, hogy a magyar gazdaság fundamentumai erősek és egyensúlyi mutatóink az előző évekhez képest javultak. A gyorsan változó környezet és az inflációs pályát övező kockázatok továbbra is fegyelmezett és türelmes monetáris politikát indokolnak.

Varga Mihály felhívta a figyelmet: a nemzetközi pénzpiaci hangulat bizonytalan és erősen kitett a kereskedelempolitikai feszültségekkel kapcsolatos gyorsan változó híreknek. Amennyiben a magas vámok tartósan fennmaradnak, az érdemben visszavetheti a globális gazdasági növekedést.

NAV: június végéig kérhető pótlékmentes részlet a gépjárműadóra

Június 30-ig kérhetik az automatikus öt havi pótlékmentes részletfizetést azok a magánszemélyek, akik nem tudják a gépjárműadót egy összegben rendezni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdai közleményében.

MNB: az árstabilitás a tartós növekedés alapja

A jegybank új vezetése elkötelezett az árstabilitás elérése és fenntartása mellett, miközben javítja a jegybanki munka hatékonyságát és gyakorlati hasznosulását - jelentette ki Varga Mihály a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Nagyvállalati Klubjának ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi közleménye szerint.

A jegybankelnök leszögezte, hogy az MNB a jövőben az alapvető törvényi feladatok ellátására összpontosít, továbbá a fenntartható gazdasági növekedés támogatása érdekében együttműködik a gazdasági és pénzügyi piaci szereplőkkel.

Felhívta a figyelmet, hogy az orosz-ukrán háború elhúzódása, a vámháború, a német gazdaság stagnálása befolyásolják a magyar gazdaság kilátásait, ismét növekszik a globális gazdasági és pénzpiaci bizonytalanság, újra megjelentek a recessziós és inflációs kockázatok. A jegybank márciusi prognózisában az idei évre 4,5 és 5,1 százalék közötti inflációval, valamint 1,9 és 2,9 százalékos GDP-növekedéssel számolt, a globális vámháború azonban hatással lehet erre a pályára

Magyar Péter: újra lesz magyar feltámadás

Napról napra egyre több honfitársunk érzi, hogy jövőre már egy másik Magyarországon fogjuk ünnepelni a húsvétot, és hogy újra lesz magyar feltámadás - fogalmazott a Tisza párt elnöke a Facebookon szombaton.

Magyar Péter a közösségi oldalára feltöltött videóban azt mondta, a húsvét az egyik legszebb ünnepünk,"amikor a fény legyőzi a sötétséget, a remény a reménytelenséget, a jó a gonoszt és az isteni az ördögit."

Magyar Péter: még mindig tele van a kormány honlapja Ukrajna uniós csatlakozását támogató bejegyzésekkel

Még most is tele van a kormány honlapja Ukrajna uniós csatlakozását harcosan támogató nyilatkozatokkal és bejegyzésekkel. Legtöbbször Orbán Viktor és Szijjártó Péter állt ki az ukrán csatlakozás mellett - olvasható Magyar Péternek, a Tisza Párt elnökének az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

Álláspontja alátámasztására Magyar Péter a Facebook oldalán közétett egy 9 évvel ezelőtti videót, amelyen Orbán Viktor arról beszél: "a mi szemünk előtt egy olyan Európa van, amelynek Ukrajna teljes jogú tagja. (...) Magyarország támogatja Ukrajna európai uniós tagságát." A videóban az a felirat szerepel: "ne higgy Orbánnak és a propagandának! Mindig úgy hazudnak, ahogy a pillanatnyi érdekük kívánja".

A pártelnök egy órákkal korábbi posztjában szintén egy régebbi képet osztott meg, amelyen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerepel Menczer Tamás akkori államtitkár társaságában, a fotó felirata pedig az, hogy "Magyarország támogatja Ukrajna EU-csatlakozását".

Varga Mihály: a jegybank folytatja a fegyelmezett monetáris politikát

Az új vámintézkedések miatt világszerte megnövekedett a gazdasági és pénzpiaci bizonytalanság, ebben a helyzetben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) továbbra is a stabilitást előtérbe helyező, fegyelmezett monetáris politikát folytat - jelentette ki Varga Mihály elnök az MNB pénteki közleményében.

A jegybank vezetője az európai uniós gazdasági- és pénzügyminiszterek, valamint jegybankelnökök ülésén (Ecofin) vesz részt Varsóban.

Varga Mihály kiemelte:

bár a vámháború miatt az alacsonyabb növekedési és a magasabb inflációs kockázatok Magyarországra is hatással lehetnek, a gazdaság alapjai stabilak, a növekedés újraindult, a bankrendszer tőkehelyzete erős, likviditása bőséges.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit - tájékoztatta a pénzintézet az MTI-t.

A közleményben hangsúlyozták: kizárólag a digitális ügyfélkiszolgálási felületek rendelkezésre állását érintette a támadás

Uniós biztos: az uniós bizottság szigorúbban fogja értékelni a választások igazságosságát

Az Európai Bizottság a korábbinál szigorúbban fogja értékelni a tagállami választási folyamatok igazságosságát, kiegyensúlyozottságát és integritását, továbbá komolyabban oda fog figyelni arra, hogy az EU jogrendszere és szelleme érvényesül-e a választásokat megelőzően, illetve azok során - közölte a jogállamiságért felelős uniós biztos Brüsszelben szerdán.

Felmérés: magas a roma gyerekek szegregációja a romániai magyar nyelvű oktatásban

Magas a roma gyerekek szegregációja a romániai magyar nyelvű oktatásban a Bálványos Intézet és a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet új oktatási barométerének eredményei szerint, melynek roma jelenlétre vonatkozó vetületét hétfőn ismertették - közölte az MTI-vel Toró Tibor politológus, a Bálványos Intézet kutatási igazgatója.

Magyar Péter: egy Fidesz-szimpatizáns autóval nekihajtott a Tisza Párt pultjának

Rakamazon egy Fidesz-szimpatizáns autóval nekihajtott a Tisza Párt pultjának pénteken, hogy megakadályozza a Nemzet Hangja népszavazást a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei településen - tudatta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke az MTI-vel

Uniós biztos: Oroszország öt éven belül képes és hajlandó lehet megtámadni az EU valamelyik tagállamát

Oroszország öt éven belül képes és hajlandó lehet megtámadni az Európai Unió (EU) valamelyik tagállamát - jelentette ki szerdán Varsóban Andrius Kubilius védelmi és űrkutatási uniós biztos, aki az EU védelmi minisztereinek aznap megkezdődött kétnapos informális találkozóján vesz részt.

Kubilius hírszerzési információkra hivatkozva kifejtette: Moszkva arra készül, hogy még 2030 előtt "próbára teszi a NATO ötödik (a kollektív védelemről szóló) cikkét". Oroszország "öt év múlva vagy akár gyorsabban is kész és képes lehet az EU egy vagy több tagállamának megtámadására" - tette hozzá. Ezért el kell érni "egy olyan készenléti szintet, amely elrettenti Putyint" - húzta alá.

Brit miniszterelnök: nem szabad reflexszerűen reagálni az amerikai vámokra

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint Nagy-Britanniának nem szabad reflexszerű válaszlépéseket adnia az amerikai kormány által bejelentett importvámokra.

Donald Trump amerikai elnök várhatóan szerdán ismerteti az új vámokat, amelyek az előzetes tájékoztatások szerint a teljes amerikai importra kiterjednek.

Jobbik: Orbán haverkodásai úgy hiányoznak hazánknak, mint üveges tótnak a hanyattesés!

A Jobbik elfogadhatatlannak tartja, hogy Orbán Viktor egy olyan miniszterelnököt fogad, akivel szemben a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogató parancsot adott ki. Netanjahu fogadása morális és politikai kérdés a véleményünk szerint, amely nem attól függ, hogy egyébként Magyarország ehhez a bírósághoz formálisan még nem csatlakozott.

A jelenlegi fideszes kormánytól pedig várjuk annak megválaszolását, hogy milyen mértékű nemzetbiztonsági kockázatot jelent a magyar polgároknak ez az ötnapos vizit?

Megmentette a bíróság a Szabad Európát

az Egyesült Államok Globális Médiáért Felelős Ügynöksége (USAGM) 2025. március 15-i hatállyal megszüntette a Szabad Európa szerkesztőségének szövetségi támogatását, hivatkozva Donald Trump amerikai elnök egy nappal korábban, március 14-én kiadott végrehajtási rendeletére, amely előírja az ügynökség számára, hogy szüntesse meg azokat a tevékenységeket és funkciókat, amelyek nem törvényileg kötelezőek, így az 1949-ben alapított Szabad Európa (RSF / Free Europe) illetve az Amerika Hangja és a Szabad Ázsia Rádió finanszírozása megszűnt.

Most azonban Kari Lake, aki a korábbi sajnálatos döntést az USAGM nevében bejelentette a Szabad Európának, újabb levelet írt, amelyben az áll, hogy a támogatási szerződést helyreállítják, vagyis továbbra is finanszírozzák a Szabad Európát – derül ki a NPR.org cikkéből, amelyet Panyi Szabolcs újságíró, a VSquare munkatársa osztott meg Facebookon.

Csaknem minden járatát törli március 31-én a Brussels Airlines

A Belgiumban zajló általános sztrájk miatt csaknem minden járatát törli a Brussels Airlines belga légitársaság március 31-én - írta az RTBF belga közszolgálati rádió és televízió internetes oldalán csütörtökön.

A belga légitársaság tájékoztatása szerin a menetrendben szereplő mintegy 200-ból legfeljebb tíz, Brüsszelbe érkező járatát indítja el.

Fővárosi Közgyűlés - Nem tárgyalja a testület a Pride és a gyülekezési jog kapcsán benyújtott javaslatokat

Nem vette napirendre a Pride melletti kiállás és a gyülekezési jog védelme ügyében benyújtott előterjesztéseket a Fővárosi Közgyűlés a szerdai ülésén.

A testület tanácskozására a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) és a Párbeszéd-Zöldek fővárosi frakciója nyújtott be javaslatokat az ügyben, de a napirendre vételhez ezek nem kapták meg a szükséges többséget.

Magyar Péter: kevesebb mint egy nap alatt több mint százezren szavaztak a Tisza Párt voksolásán

Kevesebb mint egy nap alatt több mint százezren szavaztak a Tisza Párt voksolásán - közölte Magyar Péter pártelnök kedden az MTI-vel.

Magyar Péter azt írta, hiába követ el mindent a hatalom - fizikai erőszakot, túlterheléses támadást az informatikai rendszer ellen, a Tisza Párt önkénteseinek megbírságolását és a propaganda hazudozását -, a magyar emberek nem félnek. Kevesebb mint egy nap alatt már több mint 100 ezren szavaztak személyesen és online a "Nemzet Hangja népszavazáson".