- A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint csaknem 6,4 millió EU-állampolgár folyamodott tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyért a tavalyi év végéig.
Az élet minden területét érinteni fogja Orbán Viktor miniszterelnök "költekezés utáni", 750 milliárd forintos megszorítócsomagja - állítják a Jobbik, az MSZP és az LMP politikusai, akik erről az ellenzéki összefogás által létrehozott Egységben Magyarországért sajtóközpontjából tartottak közös, online sajtótájékoztatót kedden.
Varga László, az MSZP országgyűlési képviselője szerint a Fidesz a válság alatt "csúcsra járatta a haverok pénzelését". A magyar gazdaság nincs jó állapotban, rekord szinten az eladósodás, az infláció és a hiány is magas - tette hozzá.
A politikus azt sérelmezte, hogy a kormány a megszorítás keretében 20 milliárd forintot von el a beruházások ösztönzésének területétől, valamint 6,5 milliárd forintot a foglalkoztatás támogatásától. Kifogásolta azt is, hogy a döntéshozatalba a munkavállalói érdekképviseleteket nem vonták be.
Hohn Krisztina, az LMP országgyűlési frakciójának tagja úgy értékelte, hogy az egészségügyet is érinti a megszorítás, ami miatt fejlesztések maradhatnak el vagy szűrőprogramok bevezetése halasztódik. A fiatalok külföldi nyelvtanulását sem támogatja a kabinet idén - sorolta.
Az LMP szerint megbukott Orbán Viktor miniszterelnök gazdasági és szociális modellje - mondta az ellenzéki párt társelnöke szombaton, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján.
Kanász-Nagy Máté úgy fogalmazott, a kormányfő 12 éve a gyenge forintra, az alacsony fizetésekre és a munkavállalói jogok semmibevételére építi a gazdasági és szociális politikáját.
Kiemelte, ennek a modellnek a bukását mutatja, hogy a bérnövekedést a többség esetében azonnal elviszi az infláció, 2 millió munkavállaló keresete pedig nem haladja meg a havi nettó 170 ezer forintot, amiből nem lehet megélni- Tavaly 132 205 import használt személyautó került forgalomba Magyarországon, ami 1,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet, miközben az eladott új autók száma nem érte el a 122 ezret - tájékoztatta a DataHouse szerdán az MTI-t.
Az ellenzéki előválasztás a kormányváltás felé vezető út első lépése volt, míg a második lépés ezen az úton az ellenzék által kezdeményezett népszavazás - mondta keddi, online is követhető sajtótájékoztatóján az LMP országgyűlési frakcióvezető-helyettese
A kormány 2019-ben kezdett neki a hatvani vasútvonal fejlesztésének: az eredetileg 150 milliárd forintba kerülő projekt elkészülte után rövidebb menetidőt, több járatot és nagyobb kényelmet ígértek. A végeredmény ehhez képest egy újabb tökéletes lenyomata a Fidesz-féle fejlesztéspolitikának: a beruházás végül több mint 200 milliárd forintba került, miközben az eredetileg beígért fejlesztések nagyrészét egyszerűen kispórolták belőle.
Például több mint egy tucat vágányfejlesztés maradt ki végül a projektből, Aszódon az ígért sínpárok alig harmada, Gödöllőn a fele készült el. Ez is egyértelműen bizonyítja, hogy a Fidesz továbbra is csak azt nézi a fejlesztések során, hogy a gazdasági hátország minél nagyobb profitra tegyen szert, a véreredmény és így az emberek életminősége sokadlagos kérdés.
"A sürgősségi ellátásban kiélezett a helyzet, az emberek nagyon kimerültek. A mentőknél a kapacitásproblémák feszítőek. Tudomásom szerint minden megyéből naponta indulnak kocsik budapesti munkavégzésre.
Ez például itt nekünk az ország déli megyéjében azt jelenti, hogy reggel a műszak kezdetén indulunk és maradunk a végéig. Gyakran 12 órás a távollét, de van, hogy egy-két órát még rá kell húzni. Előfordul, nem is ritkán, hogy a következő napon reggel újra munkába kell állni. Március, április környékén rendelték el ezt a távoli szolgálatot a járványhelyzetre hivatkozva, de nyáron – amikor alig volt covidos – sem enyhültek a körülmények, menni kellett.
Eközben naponta több covidost hordunk be a sürgősségire. Ha valaki oltott, és nincs szüksége tartós oxigénterápiára, azokat egy nagy adag Favipiravirral hazaküldik. A saját ismeretségi körömből is van olyan, akit magam vittem be mentővel, és többé nem láttam a saját lábán kijönni az épületből.
A Magyar Fejlesztési Bank megtagadta a cégeknek már odaítélt gyorskölcsönök kifizetését több uniós pályázat és már elvégzett munka után, azaz hiába a fideszes lopások, az oligarchák és a Mészáros Lőrincek miatt függesztette fel az EU az uniós kifizetéseket, a Fidesz a tisztességes magyar vállalkozásokon veri el a port.
A Demokratikus Koalíció szerint felháborító, hogy a kormány magyar közép- és kisvállalkozásokat nem fizet ki a korrupció miatt született uniós döntésre hivatkozva. A DK figyelmezteti a Fideszt: nem a tisztességes magyar kisvállalkozások loptak, hanem a fideszes nagyvállalkozók, szenvedjék el ők a következményeket is!
A holland ügyvivő kormány arra kötelezi Rotterdamot és három másik várost a körzetben, Enschedét, Gorinchemet, illetve Venrayt, hogy több menedékkérőnek nyújtsanak elhelyezést, év végéig ezeknek a településeknek legalább 2000 férőhelyet kell létrehozniuk - írta kedden a helyi sajtó.
- Zavargásokba torkollt a koronavírus-járvány lassítását szolgáló korlátozások és a tervezett kötelező oltást ellenzők számos tüntetése Németországban a hétvégén, több demonstráción rendőrökre és újságírókra támadtak.
negyven kiló marihuánát próbált Magyarországon keresztül Romániába csempészni - tájékoztatta a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t
A világ legnagyobb, közlekedési adatplatformok közötti együttműködése jött létre a NAPCORE projekt elindulásával - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-vel.
- Az Európai Bizottság a nyílt demokratikus vita védelmét célzó intézkedések részeként javaslatot terjesztett elő csütörtökön a politikai reklámtevékenységek átláthatóságáról, megfogalmazása szerint azzal a céllal, hogy megerősítse a választások tisztaságát a tagállamokban.
Vera Jourová, az Európai Bizottság átláthatóságért és értékekért felelős tagja brüsszeli sajtótájékoztatóján közölte: a javasolt szabályok előírnák, hogy minden politikai reklám esetében egyértelműen fel kell tüntetni, hogy politikai reklámról van szó, és például azt is, hogy ki és mennyit fizetett érte.
A Párbeszéd szóvivője arra szólította fel a kormányt, hogy hozza nyilvánosságra az összes, a koronavírus-járványhoz kapcsolódó adatot.
Barabás Richárd szerdai, online sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, jelenleg nem tudják, hogy mennyi az aktív kórházi ágyak száma, ahogy azt sem, hogy a kórházban kezeltek közül hányan és mikor kapták meg a második, esetleg harmadik oltásukat.
Noha a lengyel-fehérorosz határon kialakult helyzet Minszk elítélendő intézkedéseinek eredménye, ez nem menti fel Lengyelországot emberi jogi kötelezettségei alól - jelentette ki a strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa pénteken.
A növekedés közös magyar siker, ezért mindenkinek részesülnie kell belőle - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a bérmegállapodás aláírásakor hétfőn Budapesten.
Az LMP országgyűlési határozatban zárná ki, hogy olyan cégek kapjanak állami támogatást, amelyek hozzájárulnak a klímaváltozáshoz.Az ellenzéki párt parlamenti képviselője, Ungár Péter csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette: a kormány számára a szennyező fizet elve csak egy szlogen, valójában "klímabűnöző nagyvállalatoknak" adnak magyar adófizetői pénzt.
Kifejtette: a kabinetnek számos olyan stratégiai partnere van, amely globális szinten járul hozzá a felmelegedéshez. A Coca-Cola például negyedszer kapta meg a "legnagyobb műanyagszennyező díját", mégis támogatásban részesül Magyarországon.
Kritikus a jelenlegi évtized abból a szempontból, hogy sikerül-e megvalósítani a hosszú távú globális klímavédelmi célokat - áll az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének Glasgowban zajló 26. ülése (COP26) elé terjesztett, szerdán ismertetett megállapodás-tervezetben.
Kaposvár fideszes önkormányzata Mészáros Lőrinc cégének építene fürdőhotelt a városban. A városi önkormányzat több, mint 10 milliárd forintos beruházást tervez a fürdő mellé. Az új 4 csillagos luxushotel a fürdőhöz kapcsolódó szálláshely lenne, részben a fürdő turizmust, részben a versenyeket szolgálná ki. A hotel önkormányzati beruházásként valósulna meg és üzemeltetési jogot adna a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló Hunguest Hotelsnek, amely évi 121 millió forint koncessziós díjat fizetne a városnak. Nem világos, hogy milyen forrásból valósítana meg az önkormányzat az építkezést.
Azonban akár városi, akár állami pénzből valósul meg a beruházás egyértelműen a mi adóforintjainkból történik. Ha a szálláshelyre valóban olyan nagy szükség van, ahogy Szita Károly állítja, akkor miért nem magántőkéből valósul meg a beruházás?
- Öt év, illetve három év hat hónap szabadságvesztés büntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla egy Békés megyei házaspárt, amiért nehéz körülmények között élő nőket vettek rá prostitúcióra, majd az abból szerzett jövedelmüket majdnem teljes egészében elvették - tájékoztatta a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség csütörtökön az MTI-t.