Szó szerint idézve

Eredmények megjelenítése 581-től 600-ig 2790 találatból.

MSZP: azonnal csökkenteni kell az üzemanyagok jövedéki adóját!

Azonnali hatállyal csökkenteni kell az üzemanyagok jövedéki adóját - fogalmazta meg az MSZP követelését Molnár Zsolt kedden.

Az MSZP pártigazgatója a párt Facebook-oldalán egy székesfehérvári benzinkút elől közvetített online sajtótájékoztatón azt is sürgette, hogy az állam által beszedett jövedéki adó egyharmadát kapják meg a települési önkormányzatok út-, kerékpárút- és közparkfejlesztésre.

Emlékeztetett arra, hogy az MSZP múlt héten Stop benzinár! Stop Orbán! címmel országos akciót indított az irreálisan magas üzemanyagárak miatt.

Egymillió dollárt követel egy Iránhoz köthető hackercsoport az elrabolt izraeli adatokért

- Egymillió dollárt követel negyvennyolc órán belül egy Iránhoz köthető hackercsoport a kibertámadásban elrabolt izraeli adatokért - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.

DK: a CÖF hozza nyilvánosságra a Békemenet buszainak bérleti szerződéseit!

- A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a Civil Összefogás Fórum (CÖF) hozza nyilvánosságra a futballakadémiák, önkormányzatok és kistérségek azon buszainak bérleti szerződéseit, amelyekkel embereket szállítottak az október 23-ai Békementre - mondta a DK szóvivője.

Barkóczi Balázs hétfői online sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a sajtóhírek szerint a CÖF a korábbi évekhez képest is jóval több embert buszoztathatott az idei október 23-i ünnepre.

Két eset lehetséges: a CÖF vagy fizetett ezeknek a buszoknak a használatáért, vagy pedig az eredeti feladatuktól eltérően, törvénytelenülhasználták fel a járműveket arra, hogy az ország más pontjairól, sőt külföldről hozzanak embereket a Békementre - fogalmazott a politikus

Az ’56-os hősök megtanították nekünk, hogy az összefogásban van az erő

Október 23. méltán dicső nap a történelmünkben. Évről évre nemcsak a hőstettekre emlékezünk, hanem azon eszmékre és értékekre is, amelyek az események mögött álltak. Mik voltak ezek ’56-ban? A szabadság, a függetlenség, az Európához tartozás, a szolidaritás és a diktatórikus, autokratikus rendszerek egyértelmű elutasítása.

Hatalmas utat tettünk meg 1956 óta, de minden évben lelkiismeretesen fel kell tennünk azt a kérdést: megvalósultak-e azok az eszmék és célok, amelyekért oly’ sokan felemelték a szavukat 1956 októberében?

A magyar nép soha nem tűrte sokáig a rabigát -

Napra pontosan 65 esztendeje tört ki az 1956-os forradalom. Az LMP nem csupán emlékezik a hősökre, de ma is az ő céljaikért küzd. A pesti srácok az utcára mentek azért, hogy a hatalom öncélú politikai érdekekből soha többet ne rekeszthessen ki magyar embereket a nemzetből

A világon a skandinávok isszák a legtöbb kávét, a magyarok negyedannyit fogyasztanak

- A statisztikák szerint a világon naponta több mint 2 millió csésze kávét isznak az emberek, a legtöbbet a skandinávok, miközben Afrikában és Közép-Amerikában alig fogyasztják; a magyarok a mezőny közepe táján találhatók, közülük minden második a munkahelyén is kávézik.

Afgán konfliktus - Hollandia még 21 ezer embert menekíthet ki Afganisztánból

Az elmúlt hetekben a holland külügyminisztérium több mint 40 ezer e-mailt kapott az erre a célra létrehozott címre, és a kérelmezők több mint fele jogosult lehet arra, hogy kimenekítsék Afganisztánból - jelentette szerdán a helyi sajtó.

Sigrid Kaad külügyminiszter és Ank Bijleveld honvédelmi miniszter kedd este a holland parlamentben arról számolt be, hogy a külügyminisztérium által létrehozott e-mail-címre beküldött kérelmek száma a valóságban magasabb, mivel egy megkeresés több ember menedékkérelmét is tartalmazza. A kérelmek többsége szorosan kapcsolódik ahhoz a holland parlament által augusztus közepén elfogadott indítványhoz, miszerint Hollandiának kötelessége mindenkit befogadni Afganisztánból, aki az ország érdekeiért dolgozott és a holland kontingens munkáját segítette.

Orbán: az EU-ban az egyetlen megoldás a migráció kezelésére, ha visszaadjuk ezt a jogot a tagországoknak

Az Európai Unióban az egyetlen megoldás a migráció kezelésére, ha visszaadjuk ezt a jogot a tagországoknak - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a szlovéniai Bledben, az úgynevezett nemzetközi stratégiai fórum (BSF) csúcsszintű kerekasztal-beszélgetésén.

Elemzők: a feszes munkaerőpiacon kibontakozó bérverseny inflációs kockázatokat is hordoz

A harmadik hullám korlátozásainak feloldása és a szolgáltató szektor helyreállása mellett szezonális tényezők is segítették júliusban a történelmi rekordnak számító foglalkoztatási szint elérését. Az MTI-nek nyilatkozó elemzők azonban arra is figyelmeztetnek, hogy a feszes munkaerőpiacon kibontakozó bérverseny inflációs kockázatokat is hordoz, miközben segíti a GDP növekedését.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki jelentése szerint júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma, 12 ezerrel több az előző havinál és 94 ezerrel az egy évvel korábbinál.

A május-júliusi időszakra vonatkozó háromhavi mozgóátlag 4 millió 647 ezres foglalkoztatotti létszámot jelez, ami 62 ezerrel több, mint az előző év azonos időszakában volt. A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve.

DK: ha nincs Diákváros, nem lesz atlétikai vb sem!

A Demokratikus Koalíció fővárosi frakciója azt üzeni a kormánynak: "ha nincs Diákváros, akkor nincs atlétikai vb sem!" - mondta a párt budapesti képviselőcsoportjának vezetője, főpolgármester-helyettese csütörtökön, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.

Gy. Németh Erzsébet emlékeztetett, a kormány és a főváros megállapodott, hogy a kabinet megépíti a Diákvárost, cserében Budapest rendezi a 2023-as atlétikai világbajnokságot.

A kormány ezt a megállapodást megszegte, amikor a "Diákváros helyét átadta a Fudan kínai kommunista egyetemnek" - jelentette ki az ellenzéki politikus.

Koronavírus - Orbán: mindenki vegyen rá egy embert az oltásra!

- Mindenki vegyen rá legalább egy, eddig be nem oltott embert a családjában, a munkahelyén arra, hogy kérje a koronavírus elleni védőoltást, ötszáz beoltottból ugyanis egy fertőződik meg és a betegség lefolyása nála is enyhébb, mint az oltatlanoknál - mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Az Európai Unió elítéli a humanitárius munkások ellen elkövetett támadásokat

Az Európai Unió elítéli a humanitárius dolgozók ellen elkövetett támadásokat, az életek mentése soha nem kerülhet mások életébe - írta Josep Borrell, az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Janez Lenarcic válságkezelésért felelős uniós biztossal a nemzetközi humanitárius világnap alkalmából közösen kiadott szerdai sajtóközleményében.

MSZP: kormányváltás mentheti meg a Velencei-tavat

Az MSZP szerint Karácsony Gergely miniszterelnökké választására van szükség ahhoz, hogy megoldás szülessen a Velencei-tó problémáira - mondta a szocialisták társelnöke vasárnap a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón

Eurostat: az EU-ban minden tizenkettedik felnőtt naponta fogyaszt alkoholt

- Az Európai Unióban az összlakosság 8,4 százaléka, minden tizenkettedik felnőtt naponta fogyaszt alkoholt - derül ki az unió luxemburgi székhelyű statisztikai hivatalának a 2019-es adatokon alapuló, pénteken közzétett felméréséből.

Liverpool elvesztette világörökségi státuszát

Elvesztette világörökségi státuszát Liverpool történelmi tengeri kereskedelmi városrésze az arculatában és látképében visszafordíthatatlan károkat okozó beruházások miatt.

Azonnali magyarázatot vár a MÚOSZ az újságírók titkos megfigyeléséről

A MÚOSZ elnöksége megdöbbenve értesült arról, hogy Magyarországon egy kémszoftver segítségével magyar újságírókat és közéleti személyiségeket figyeltek meg. Ha ez így történt, az elfogadhatatlan, felháborító, törvénysértő, azonnali nyilvános, teljeskörű tájékoztatás szükséges.

A nemzetközi tényfeltáró újságírók – köztük a magyar Direkt36 – összegzése szerint már évekkel ezelőtt elkezdték használni magyar célszemélyek ellen is az NSO nevű izraeli kibercég okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramját, a Pegasust. A célpontként kiválasztott emberek között pedig voltak tényfeltáró újságírók, valamint médiacéget is tulajdonló vagyonos üzletemberek, illetve az ő szűkebb környezetük – írja Direkt36 cikke egy nemzetközi tényfeltáró projekt következtetéseként. A kutatás során elmondásuk szerint közvetett bizonyítékokat találtak, amelyek arra utalnak, hogy a titkos megfigyelések mögött magyar állami szervek állnak.

A NAV több ezer cégtemetős ügyet vizsgál

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több ezer olyan céget vizsgál, amelyet tulajdonosaik a jelek szerint cégtemetőnek játszottak át, annak reményében, hogy ne kelljen a vállalkozások tetemes tartozásait megfizetni - közölte a hivatal az MTI-vel szerdán.

A közleményben kiemelték: az elmúlt években országosan mintegy 3 ezer per indult a saját cégüket "cégtemetőknek" továbbadó tisztségviselőkkel szemben.

LMP: Orbán Viktor 70 milliárd forinttal tartozik a magyar álláskeresőknek

Orbán Viktor legalább 70 milliárd forinttal tartozik a magyar álláskeresőknek - jelentette ki Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke szombaton. Az ellenzéki politikus a Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatóján azt mondta, arra szólítják fel a miniszterelnököt, hogy ezt a legalább 70 milliárd forintot adja oda a magyar munkavállalóknak.

Indoklása szerint mindenki havonta a jövedelmének 1,5 százalékát befizeti munkaerőpiaci járulék formájában a magyar államnak. Ezekből a befizetésekből lesz az álláskeresési járadék, vagy más támogatási formák. Az elmúlt időszakban, a válság idején is, mindössze 3 hónapig járt az álláskeresési járadék - mondta. Az államnak 2012 és 2020 között 1100 milliárd forint többlete keletkezett ezekből a munkavállalói befizetésekből. Azokból levonva a közmunkaprogramok költségét, tavaly 70 milliárd forint többlete keletkezett az államnak.

Koronavírus - Főpolgármesteri Hivatal: hamar beteltek a regisztrációs helyek az újabb antitestszint-vizsgálatra is

Másfél óra alatt elfogyott az újabb ezer regisztrációs időpont a Városháza parkba szervezett ingyenes antitestszint-vizsgálatra - közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-vel.

Három áfacsaló bűnszervezetet számolt fel a NAV

- Felszámolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) három, mobiltelefonok és más elektronikai eszközök kereskedelmével foglalkozó bűnszervezetet, amelyek az árukat bonyolult céghálón átfuttatva kerülték el az áfafizetést - közölte a hivatal szóvivője szerdán.