Szó szerint idézve

Eredmények megjelenítése 721-től 740-ig 2790 találatból.

Koronavírus - A DK közérdekű adatigényléssel kéri ki az ősszel kórházban elhunytak számát

A Demokratikus Koalíció közérdekű adatigényléssel kéri ki az októberben és novemberben kórházban elhunytak számát, mert a párt attól tart, hogy a kormány "kozmetikázza" az adatokat és eltitkolja, hányan haltak meg a koronavírus miatt.

Ujhelyi: a Fidesz képviselői nem szavazták meg a jövő évi uniós költségvetésről szóló dokumentumot

- Egyedül a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselői nem szavazták meg a néppárti oldalon azt a javaslatot, amely az Európai Unió (EU) jövő évi költségvetéséről szól - közölte vasárnapi online sajtótájékoztatóján az MSZP EP-képviselője.

Ujhelyi István azt mondta: a fideszes politikusok azt a dokumentumot nem szavazták meg, amely a 2021-es uniós költségvetés kereteivel kapcsolatban meghatározta az EP álláspontját. Hozzátette: az EU következő hétéves költségvetése és az ehhez kapcsolódó újjáépítési csomag kapcsán Orbán Viktor vétót ígért, amennyiben továbbra is jogállami keretekhez kötnék az uniós pénzek kifizetését.

Intenzív terápiás osztályok – Realitás

Egy ágy nem lesz intenzív terápiás ágy attól, hogy betoljuk egy „Intenzív osztály” feliratú ajtó mögé.

A lege artis intenzív terápiás ellátáshoz szükséges feltételekből, legelső sorban is a szakképzett szakápolókból már a járványt megelőzően is hiány volt. Ezt a problémát különböző helyeken különböző módokon kezelték: csökkentették az ágyak számát, melyek betelése esetén az illető ITO telt házat jelentett, nem szakképzett és tanulónővérekkel töltötték fel az állományt, akik a tapasztaltak keze alatt és irányításával dolgoztak – legkevésbé szerencsére a minimumfeltételek (2-2,5 ITO-s betegre 1 nővér éjjel-nappal) felpuhításával, figyelmen kívül hagyásával oldották meg.

Az „intermedier osztályok”, „step down unit”-ok, subintenzív ellátó helyek a legtöbb helyen már szintén a járvány előtt is hiányoztak, az intenzív terápiát már nem, de intenzív ápolást még igénylő betegeket alig volt hova kiadni, hosszan az ITO-n maradtak vagy kihelyezve nagy arányban rövidesen állapotromlást követően meghaltak vagy visszavételre kerültek.

A járvány mindezen problémákat sokszoros hatványra emelte.

"Rettenetes, tűrhetetlen, végveszélyig sodró állapotban" a COVID-ellátás - A DK magyarázatot követel

Megdöbbentő képet festettek a koronavírus-betegek intenzív ellátásának állapotáról az intenzív osztályok vezetői egy internetes beszélgetés keretében. A 444 által is szemlézett beszélgetésben a pécsi kórház professzora azt mondta: “rettenetes, tűrhetetlen, végveszélyig sodró állapotban" van az intenzív ellátás.

A kormány hétről-hétre egyre több intenzív ágy hadrendbe állítását kéri az intenzív osztályoktól, ezt azonban az orvos- és szakasszisztenshiány miatt nem tudják megtenni. Orbán Viktor tehát még akkor is kozmetikázta a valóságot, amikor azt mondta, hogy 50% esély van az egészségügy összeomlására.

A Demokratikus Koalíció magyarázatot követel a kormánytól: hogyan lehetséges, hogy az intenzív ellátás már most elérte teljesítőképessége határát? Miért hazudták azt az országnak, hogy “szinte korlátlan kórházi kapacitás áll rendelkezésre"? Hány ember fog azért meghalni, mert a kormány nem tudja biztosítani az intenzív ellátást?

OGY - Négy ellenzéki párt bojkottálja a házbizottság üléseit Kövér László kijelentései miatt

A Demokratikus Koalíció (DK), a Jobbik, az MSZP és a Párbeszéd csütörtökön bejelentette, nem vesznek részt az Országgyűlés házbizottságának ülésein, mivel szerintük Kövér László házelnök méltatlanná vált a testület vezetésére.

A négy ellenzéki párt az MTI-hez eljuttatott, közös közleményében úgy fogalmazott, Kövér László "az elmúlt napokban még magához képest is ijesztő verbális ámokfutásba kezdett".

Koronavírus - Letölthető a kijárási tilalom alatti munkavégzésről szóló igazolás mintája

- Letölthető a kijárási tilalom alatti munkavégzésről szóló igazolás formanyomtatványa - közölte a koronavirus.gov.hu szerda reggel.

Koronavírus - Ismét fagyasztott importcikkről származó koronavírus okozhatott fertőződést Kínában

Fagyasztott importcikk okozhatott koronavírus-fertőződést az észak-kínai Tiencsinben, ahol vasárnap, hónapok óta először belföldi fertőzésből eredő esetet azonosítottak - írta hétfőn a China Daily című kínai lap a helyi hatóságok közlésére hivatkozva.

A fertőzött egy kikötői rakodómunkás, aki Németországból származó, fagyasztott sertéshústermék kirakodásában vett részt. A munkás fertőzöttségét azt követően szűrték ki, hogy az áru csomagolásán kimutatták a SARS-CoV-2 koronavírus jelenlétét, ezért mindenkin elvégezték a vírustesztet, aki kapcsolatba került az áruval.

Kína legkevesebb nyolc országból felfüggesztette átmenetileg a külföldiek beutazását

Kína legkevesebb nyolc országból felfüggesztette átmenetileg a külföldiek beutazását az ottani koronavírus-járvány helyzet miatt - derül ki az érintett országokban állomásozó kínai nagykövetségek csütörtöki közleményeiből.

Tizenegy alkotót választottak a Nemzet Művészének

Hét kategóriában összesen tizenegy alkotó nyerte el a legrangosabb magyarországi művészeti elismerésnek számító Nemzet Művésze díjat csütörtökön.

Az Országgyűlés 2013-ban alapította a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kezdeményezésére a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából a Nemzet Művésze díjat, amelyet 2014-ben ítélt oda első alkalommal a díj bizottsága - emlékeztetett az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében az MMA.

Koronavírus - Orbán: rendkívüli jogrendet és éjszakai kijárási korlátozást vezet be a kormány

A kormány úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány miatt éjféltől ismét bevezeti a rendkívüli jogrendet, az Országgyűlést pedig arra kéri, ezt a rendkívüli helyzetet 90 nappal hosszabbítsa meg - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Koronavírus - KTK: ma életbe lépett a maszkviselésre vonatkozó új szabály

Életbe lépett hétfőn a maszkviselésre vonatkozó új szabály: már az éttermekben, vendéglátóhelyeken és szórakozóhelyeken is maszkot kell viselni - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) az MTI-vel.

- Az állami kórházak vezetőinek kiválasztására javaslattevő bizottságot kért fel a kormány

- Az állami kórházak vezetőinek kiválasztására javaslattevő bizottságot kért fel a Magyar Tudományos Akadémia képviselőjének vezetésével a kormány - értesült az MTI szombaton.

A bizottságba meghívták Kincses Gyulát, a Magyar Orvosi Kamara elnökét és több szaktekintélyt az egészségügy területéről.

Szerbiában várhatóan még hetekig nőni fog a fertőzöttek száma

- Az őszi-téli időszakban bizonyosan nem fog jelentősen csökkenni, sőt inkább növekszik majd a napi új azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában, a kijárási tilalom bevezetését azonban mindenképp szeretné elkerülni az ország - jelentette ki Predrag Kon, az ország legismertebb járványügyi szakértője a szerb közszolgálati televízió péntek reggeli beszámolója szerint.

Koronavírus - A Nyugat-Balkánon meghaladta a 150 ezret a fertőzöttek száma

A nyugat-balkáni országokban csütörtökre meghaladta a 150 ezret a koronavírus-fertőzöttek száma, az országok újabb korlátozásokon gondolkodnak.

Az észak-macedón parlament szerda este elfogadta el a fertőzésvédelmi törvény módosítását, amely szerint zárt és szabad téren is kötelező a maszkviselés, a jogszabály megsértéséért 20 eurós (7340 forint) pénzbüntetés róható ki.

A szerb államfő bejelentette, hogy egyelőre nem lesznek újabb korlátozások, ám sokkal szigorúbban fogják ellenőrizni és szankcionálni a meglévő intézkedések betartását.

Koronavírus - Oroszországban kötelezővé tették a maszkviselés a nyilvános helyeken

- Kötelező lett a maszkviselés szerdától Oroszországban az 50 főnél több embert befogadó nyilvános helyeken, a tömegközlekedésben, a taxikban, a parkolókban és a liftekben.

EP: a tagállamoknak le kell állítaniuk az uniós útlevelek árusítását

Az uniós állampolgárság nem árucikk, a tagállamoknak ezért azonnal le kell állítaniuk az uniós útlevelek árusítását biztosító, úgynevezett aranyútlevél programjaikat - jelentették ki az Európai Parlament (EP) képviselői brüsszeli plenáris ülésüknek a témában tartott vitáján csütörtökön.

A képviselők hangsúlyozták, a programok a pénzmosás, adóelkerülés és korrupció kockázatát hordozzák. Hozzátették, a nem uniós polgároknak megfelelő ellenőrzés és átláthatóság nélkül uniós állampolgárságot adó rendszerek káros hatásai más tagállamokban is jelentkeznek, ezzel aláássák a kölcsönös bizalmat és a közös értékeket.

DK: a kormány fejezze be az értelmetlen pénzszórást!

Az "értelmetlen pénzszórás" befejezésére szólította fel a kormányt a Demokratikus Koalíció szerdai online sajtótájékoztatóján a párt szóvivője.

Barkóczi Balázs arra hivatkozott, hogy a kormány egymilliárd forintot csoportosított át a gazdaságivédelmi alapból a külügyi tárca számára, "bizonyos űrtevékenységgel kapcsolatos feladatokra". Megjegyezte, nem teljesen világos, hogy mik ezek a feladatok.

GVH: megalapozatlan a Chocolate Brown hálózat állítása a szoláriumairól

Megalapozatlanul állította szoláriumairól a Chocolate Brown hálózat, hogy azok egészségesek, ezért üzemeltetőjét a fogyasztók kompenzációjára, ismeretterjesztő kampányra kötelezték - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kedden.

Nébih: Magyarországon több mint 300 ezer tonna élelmiszert pazarolnak el az emberek évente

Magyarországon az emberek évente több mint 300 ezer tonna élelmiszert pazarolnak el, a veszteség pénzben kifejezett értéke meghaladja a 170 milliárd forintot, ami egy-egy emberre vetítve 18 000 forint; az élelmiszerpazarlás környezetvédelmi, gazdasági és erkölcsi probléma is - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken.

Koronavírus - Kancelláriaminiszter: Németország egy "nagyon nagy második hullám" elejénél tart

- Németország egy "nagyon nagy második hullám" felszálló ágának elején tart a koronavírus-járványban, és sokkal nagyobb óvatosságra és körültekintésre van szükség ahhoz, hogy ne váljék követhetetlenné a vírus terjedése - mondta a szövetségi kormány kancelláriaminisztere csütörtökön.