Szó szerint idézve

Eredmények megjelenítése 761-től 780-ig 2790 találatból.

A vadon élő gerinces fajok populációi átlagosan kétharmaddal zsugorodtak 1970 óta

- A vadon élő gerinces fajok populációi átlagosan kétharmaddal zsugorodtak világszerte 1970 óta, az élelmiszertermelés céljából végzett erdőirtások következtében - derült ki a Természetvédelmi Világalap (WWF) csütörtökön közzétett jelentéséből, amely arra figyelmeztet, hogy az ökoszisztémák károsítása fokozza a Covid-19-hez hasonló fertőző betegségek felbukkanásának kockázatát.

500 egészségügyist ültetnének 10 ezer szurkoló közé miközben erősödik a járvány – ez a magyar védekezés

Az MLSZ a kormányra rálicitálva növeli a budapesti Szuperkupa-döntő veszélyességét. Amikor másról sem hallani, mint hogy meg kell állítani a vírus külföldről való behurcolását, akkor találja ki a Magyar Labdarúgó Szövetség, hogy 500 magyar egészségügyi dolgozót meghív a meccsre és beülteti őket több ezer külföldi közé.

Elhunyt Jirí Menzel - Bán János: mentorom és barátom volt

Jirí Menzel nem csak a mentorom, hanem a barátom is volt. Egészen kivételes kvalitás, humanizmus és mély szakmai tudás jellemezte film- és színházi rendezőként, illetve színészként egyaránt - mondta Bán János színművész hétfőn az MTI-nek a 82 éves korában elhunyt alkotóra emlékezve.

Navalnij - Német külügyminiszter: sok jel utal arra, hogy az orosz állam áll a mérgezés hátterében

Sok jel utal arra, hogy az orosz állam áll az Alekszej Navalnij ellen Novicsok harci idegméreggel elkövetett támadás mögött - mondta a német külügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban.

Heiko Maas a Bild am Sonntag című német lapban közölt interjúban kiemelte, hogy ha az orosz kormánynak nincs köze az orosz ellenzék vezető alakjaként számon tartott politikus megmérgezéséhez, akkor ezt a saját érdekében igazolnia kell tényekkel. Ha viszont tovább folytatja a "ködösítést", akkor csak arra lehet gondolni, hogy "van valami rejtegetni valója".

A német diplomácia vezetője aláhúzta: "az ultimátumok nem segítenek senkinek, de ha az orosz fél a következő napokban nem mozdítja előre az ügy feltárását, tárgyalnunk kell partnereinkkel a válaszról".

Rámutatott, hogy Navalnij ellen nemzetközi tiltás alá vett harci idegméreggel követtek el támadást,. Ez a "brutális" és "aljas" bűncselekmény a nemzetközi Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény súlyos megsértése, és "nem maradhat érezhető reakció nélkül" - jelentette ki Heiko Maas.

Az orosz állam, illetve kormány közreműködésére utaló jelekről azt mondta, hogy az egykori szovjet hadsereg által kifejlesztett Novicsokhoz nagyon kevesen férnek hozzá, és "ezt a mérget használták állami szervek a volt hírszerző Szergej Szkripal elleni támadáshoz".

Koronavírus - DK: tegyék ingyenessé a teszteket!

- A Demokratikus Koalíció a koronavírus-tesztek ingyenessé tételére szólítja fel a magyar államot.

A DK szóvivője pénteki, online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy meg kell növelni az állami tesztkapacitást, és azokat a vizsgálatokat is az államnak kell fizetnie, amiket a társadalombiztosítással rendelkező magyar állampolgárok a magánszolgáltatóknál végeztetnek el.

Cigarettacsempész-hálózatot számoltak fel Szabolcs-Szatmár-Beregben

- Egymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek az a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei cigarettacsempész- és orgazdahálózat, amelyet most számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte a hatóság sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.

A DK szolidaritást vállal a Színművészeti Egyetem hallgatóival és tanáraival

A Demokratikus Koalíció kiáll a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói és tanárai mellett - közölte a párt főpolgármester-helyettese kedden.

A kormány láthatóan képtelen a biztonságos iskolakezdés megszervezésére

A kormány a növekvő esetszámok ellenére holnaptól megnyitja az iskolákat, és a körülményekhez képest normális tanév kezdődik. Azt ugyanakkor a kormánynak már nem sikerült megszerveznie, hogy a tanévkezdés biztonságos is legyen. Két dolgot tettek, mind a kettő azt szolgálta, hogy kihúzzák magukat a hagyományos iskolakezdéssel járó felelősség alól.

Egyrészt kiadtak egy életszerűtlen és a legtöbb iskolában teljesíthetetlen útmutatót, másrészt közzétettek egy felhívást, amelyben a szülőkre és a tanárokra hárítotják a felelősséget. Ez a két dolog azt jelenti, hogy a kormány alkalmatlan volt a biztonságos tanévkezdés megszervezésére, ezzel pedig tökéletesen tisztában is van.

A kormánynak fontosabb az UEFA Szuperkupa-döntő, mint a saját állampolgárai

Gulyás Gergely pénteken bejelentette, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés miatt a kormány szeptember 1-től lezárja az ország határait, így külföldieket csak különlegesen indokolt esetben engednek be, a külföldről hazatérő magyar állampolgárokat pedig 14 napos karantén várja, amit két, itthon elvégzett negatív koronavírus-teszttel lehet kiváltani.

A baj csak az, hogy a szeptember 24-én Budapesten megrendezendő UEFA Szuperkupa-döntőre érkező több ezer szurkoló ez alól is mentesül: őket a magukkal hozott, külföldön elvégzett tesztekkel is beengedik az országba, míg a kormány elől külföldre menekült magyarokat két hétre karanténba zárnák Orbánék.

Lázár János: ellehetetlenülés fenyegeti a Magyar Tenisz Szövetséget

Lázár János elnök szerint ellehetetlenülés fenyegeti a Magyar Tenisz Szövetséget (MTSZ), miután szerdán az A-Z Tenisz Produkció Kft. kezdeményezésére végrehajtók leemeltek az MTSZ négy folyószámlájáról több mint 500 millió forintot.

Fővárosi Közgyűlés - MSZP: újabb kormányzati sarcot kell átvezetni a főváros könyvein

Az MSZP szerint a Fővárosi Közgyűlésnek újabb 12 milliárd forintos kormányzati elvonást kell átvezetnie a könyvein, miután a kormány "szolidaritási sarc" címén már összesen 22 milliárd forintot vett el a várostól - mondta a szocialisták budapesti frakcióvezetője a közgyűlés csütörtöki ülése előtt tartott sajtótájékoztatón.

Horváth Csaba úgy fogalmazott, a mai nap Budapest fekete napja lesz, jövőre azonban még magasabb, 40 milliárd forintos lehet a kormányzati elvonás mértéke, ami több, mint a teljes éves útfelújítási keretösszeg ötszöröse.

Kiemelte, jövőre emiatt nagyon sok beruházás fog elmaradni és megtorpanhat a BKV járműparkjának megújítási folyamata is. "Ez egyfajta bosszú" a kormány részéről a tavaly őszi önkormányzati választás után - mondta az MSZP fővárosi frakcióvezetője.

Hangsúlyozta, miközben a kormány terveiben sok mindenre van pénz Budapesten, például vadászati kiállításra 50 milliárd forint, addig az önkormányzatokat el kívánják lehetetleníteni.

- Szakszervezet: sürgős ügyet a sztrájk előtt vagy után lehet intézni az önkormányzati hivatalokban

Kampányt indított az önkormányzati dolgozók sztrájkját szervező szakszervezet. Felhívják az emberek figyelmét: akinek sürgős elintéznivalója van az önkormányzati hivatalokban, az a szeptember eleji sztrájk előtt tegye meg vagy időzítse a sztrájk utáni napokra.

Boros Péterné, a sztrájkot szervező Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerdai sajtótájékoztatóján, a III. kerületi önkormányzat ügyfélszolgálati irodája előtt elmondta: az elmúlt hónapok kormányzati döntései ellehetetlenítették az önkormányzatok gazdálkodását és ezzel veszélybe sodorták több ezer önkormányzati dolgozó munkáját, biztos megélhetését, ezért szerveznek sztrájkot szeptember 2-4. között. A sztrájk fő követelése a tisztességes illetmény és életpálya a lakosság és a köz szolgálatában végzett munkáért.

A Demokratikus koalíció közleménye

Alig néhány hónapja, hogy az Orbán kormány a Covid-járvány első hullámának leple alatt, az önkormányzatokra brutális terheket vetett ki. Többek között elvonta a gépjárműadó maradék, eddig az önkormányzatoknál maradó 40%-át, eltörölte a helyi iparűzési adó úgynevezett feltöltési kötelezettségét, de százmilliós nagyságrendben okozott bevételkiesést Debrecen számára például a veszélyhelyzet idejére törvényileg bevezetett ingyenes parkolásból kieső parkolási díj is.

Az NVB nem hitelesítette az MSZP természetes tavakkal kapcsolatos kérdéseit

Nem hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) az MSZP természetes tavakkal kapcsolatos népszavazási kérdéseit hétfői ülésén.

Az MSZP három kérdésben kezdeményezett népszavazást. Az első arra vonatkozott, hogy a természetes tavak melletti köztulajdonban álló strandokra történő belépésért ne kelljen (belépő)díjat fizetni.

Koronavírus - Maszk nélküli szurkolók százait büntették meg Párizsban a BL-döntő alatt

Koronavírus-tesztelésre kérte a párizsi városháza hétfőn azokat a szurkolókat, akik a labdarúgó Bajnokok Ligájának Paris Saint-Germain és Bayern München közötti előző esti döntőjét csoportosan nézték. A rendőrség több mint négyszáz szurkolót megbüntetett, amiért nem viselt maszkot.

Demokrata párti politikusok történelminek nevezték Harris alelnökjelöltségét

Percekkel azt követően, hogy Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje kedden közleményben bejelentette, Kamala Harris kaliforniai szenátort választotta alelnökjelöltjének, demokrata párti politikusok egész sora dicsérte, és történelminek minősítette a döntést.

Barack Obama volt elnök szerint Biden "nagyon jól" döntött. Harris "ideális partner lesz ahhoz, hogy segítsen (Bidennek) megküzdeni az Amerikát jelenleg és a következő években érő, igazi kihívásokkal" - fogalmazott közleményében Barack Obama. Joe Biden az Obama-adminisztráció alelnöke volt.

Amy Klobuchar, minnesotai szenátor - aki maga is indult a Demokrata Párt elnökjelöltségéért, és jó ideig a potenciális alelnökjelöltek között szerepelt - a Fox televíziónak Harris felkészültségét és politikai tapasztalatait emelte ki.

Koronavírus - Oroszországban április vége óta először csökkent 5 ezer alá az új fertőzések száma

Oroszországban április 23. óta először csökkent 5 ezer alá a 24 óra alatt újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma a kedden közölt hivatalos adatok szerint.


Koronavírus - NNK: enyhén nő a koronavírus-örökítőanyag mennyisége a szennyvízben

- Budapesten és Debrecenben is enyhén növekszik a koronavírus-örökítőanyag mennyisége a szennyvízben a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) augusztus második hetén végzett vizsgálata szerint - tájékoztatta az NKK hétfőn az MTI-t.

Évről évre durvább a parlagfűszezon, de a kormány nem hajlandó komolyan venni a problémát

Évről évre egyre keményebb a helyzet Magyarországon a parlagfűszezonban. Allergiások százezreinek keseríti meg az életét ez a probléma, miközben a kötelező irtásra egyre kevesebb forrás jut, sok önkormányzatnak komoly problémát okoz, hogy megoldja a saját területén a parlagfűmentesítést.

A Demokratikus Koalíció szerint az állam feladata lenne, hogy segítséget nyújtson a parlagfű elleni küzdelemben. Hiába a civil szervezetek minden kérése és felhívása, még mindig nincs kinevezett biztosa az ügynek, az állam nulla szerepet vállal a parlagfű elleni küzdelemben. A kivéreztetett önkormányzatok üres kasszával, magukra hagyva nem tudnak megküzdeni a parlagfűirtással, de az állami vállalatoknak sincs forrása a kötelező irtás elvégzésére, miközben az allergiások száma egyre csak növekszik

Orosz vezérkar: rakétatámadásra atomcsapás lesz a válasz

Oroszország működésbe hozza nukleáris potenciálját egy területe ellen intézett rakétatámadás esetén - figyelmeztetett az orosz védelmi minisztérium hivatalos lapjában, a Krasznaja Zvezdában pénteken közölt cikkében Andrej Sztyerlin vezérőrnagy, az orosz vezérkar operatív főcsoportfőnökségének vezetője és Alekszandr Hrjapin, a vezérkari akadémia katonai-stratégiai kutatóintézetének munkatársa.

"Bármely támadó rakéta nukleáris robbanótöltettel felszerelt rakétaként lesz pozícionálva. A rakéta indítására vonatkozó információ automatikusan Oroszország katonai-politikai vezetése elé kerül, amely a kialakult helyzet függvényében állapítja meg a nukleáris erők válaszlépésének nagyságrendjét" - írták.