Ismételten az Oroszországban tiltott tartalmak kiszűrésére, valamint az orosz szövetségi állami információs rendszerhez (FGISZ) való csatlakozásra szólította fel az amerikai Google céget az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság (Roszkomnadzor).
A tavalyi utolsó negyedévben 4,3 százalékkal, 68,6 millióra csökkent a személyi számítógépek (PC) eladása világszerte.Az amerikai Gartner informatikai piackutató vállalat honlapján szereplő adatok szerint tavaly összesen 259,38 millió személyi számítógépet értékesítettek globálisan, ami 1,3 százalékkal kevesebb a 2017. évinél.
Tavaly már a 7. egymást követő évben zsugorodott a személyi számítógépek eladása, ugyanakkor a tavalyi visszaesés kisebb volt az előző három évinél.
A tavalyi negyedik negyedévi eladások tekintetében a Lenovo került a lista élére, amit elsősorban a Fijitsu cég tavaly májusi felvásárlásával ért el, és a második helyre szorult vissza a HP.
Tavaly a legtöbb személyi számítógépest a Lenovo adta el, 58,467 millió, és ezzel a globális piaci részesedése 22,5 százalékra emelkedett a 2017.évi 20,8 százalékról.
Az autonóm és hangulat-előrejelző technológiák szerepe a közeljövőben nőni fog az emberek életében - egyebek között ez derül ki az Ericsson legfrissebb, 2019 legfontosabb fogyasztói trendjeiről szóló iparági elemzéséből.
Egyetlen svéd távközlési szolgáltató vállalat sem kíván a nemrégiben felmerült biztonsági aggodalmak miatt lemondani a kínai Huawei Technologies mobil hálózati berendezéseinek a használatáról a Svenska Dagbladet (SvD) svéd napilap körkérdésének tanúsága szerint.
Az SvD a Telia Company, a Telenor, a Tele2 és a Tre mobil távközlési cégeket kereste meg körkérdésével és a kapott válaszok szerint mindegyikük rendelkezik Huawei berendezésekkel, de egyiküknek sem áll szándékában a kínai céget kizárni beszállítói sorából.
Miután az Egyesült Államok példáját követve világszerte számos ország kizárta az állami és 5G szolgáltatói beszerzési tenderekből a kínai Huawei Technologies mobil hálózati berendezésgyártó vállalatot, a Deutsche Telekom szakértője indokolatlannak nevezte a lépést a WELT lapnak adott interjúban.
Átadták a technológiai innováció, műszaki és mérnöki kutatómunka terén mutatott kiemelkedő teljesítményeket elismerő 2018-as Gábor Dénes-díjakat csütörtökön a Parlamentben, Budapesten.
A díjátadón Kövér László, az Országgyűlés elnöke kiemelte: minden hiteles, szakszerű és eredményes kezdeményezés, amely az innovációt segíti, nemzetstratégiai jelentőségű Magyarország számára.
- Új hibrid (online és offline elemeket is tartalmazó) navigációs szoftveren dolgozik a magyarországi székhelyű autóipari szoftverfejlesztő, az NNG Kft., a 2 milliárd forint összköltségvetésű projektet, amely 60 új kutató-fejlesztő munkahelyet teremt, közel 1 milliárd forinttal a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alap támogatta.
A Huawei Technologies közleményben utasította vissza az amerikai Wall Street Journalban ellene felhozott vádakat, miszerint mobil távközlési hálózati berendezései nemzetbiztonsági kockázatot jelentenének az Egyesült Államok és szövetségesei számára.
Egyebek mellett a pislogásra és a monitor-szem távolságra figyelmeztet az a magyar fejlesztésű szoftver, amelynek használatával az eddigi tapasztalatok szerint 10-30 százalékkal csökkenthető a táppénzes napok száma, és 15-20 százalékkal növelhető a monitor előtt dolgozók hatékonysága. A szoftvert fejlesztő Szemfüles Kft. szerint 100 könyvelő megkérdezésével végzett, saját kutatása alapján a válaszadók 90 százaléka legalább 8 órát dolgozik egy nap monitor előtt, és csupán 22 százalékuk tudja, hogy percenként 12-15 pislogással megakadályozható lenne a szem kiszáradása, elfáradása.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpont startup cége, az ImmunoGenes génmódosított állatok ellenanyag-termelésével foglalkozó projektje is bekerült a száz legérdekesebb magyar innováció közzé - mondta a kutatócsoport vezetője az M1 aktuális csatornán kedden.
- Az Európai Unió Tanácsa szakminiszterei csúcstechnológiát alkalmazó infrastruktúra kialakításáról állapodtak meg, amelynek célja egy nagy teljesítményű közös uniós számítástechnikai fejlesztés - közölte az uniós tanács pénteken.
A tájékoztatás szerint az új európai közös vállalkozás létrehozásával a nagy adathalmazok feldolgozására alkalmas szuperszámítógépek kifejlesztésére lesz lehetőség, amely hozzájárul a kutatáshoz, valamint az ipar digitalizációjához és az adatgazdasághoz.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Google LLC (Google) vállalását, amely a fogyasztók kiegyensúlyozottabb tájékoztatását szolgálja a Google fiókban elérhető funkciókról - közölte a versenyhivatal pénteken.
A GVH jogsértést nem állapított meg az ügyben, így bírságot sem szabott ki. A hivatal a Google tájékoztatási gyakorlatát vizsgálta a Google-fiókban elérhető "Internetes és alkalmazástevékenység", a "Hirdetések személyre szabása" funkciók valamint az Allo chatkliens adatkezelésével, továbbá a chatkliens végpontok közötti titkosításával összefüggésben.
Az információs társadalom fejlődésével összhangban aktualizálta IT biztonság közérthetően című, az informatika biztonsági alapismereteit tartalmazó kötetét a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) - közölte a szervezet kedden.Az idén 50 éves társaság kötelességének tartja, hogy maximális támogatást nyújtson a civil társadalom eligazodásához az infokommunikációs világban. Ennek jegyében a 2018-as trendeket és a legégetőbb veszélyforrásokat is bemutató kötet ingyenesen letölthető az NJSZT oldaláról.
- A Facebook több mint 652 oldalt, csoportot, platformot, a Twitter pedig 284 "gyanús" fiókot távolított el, a törölt tartalmak többsége iráni, kisebb részük orosz eredetű volt - jelentette be kedden este Nathaniel Gleicher, a Facebook kiberbiztonságért felelős vezetője, valamint hivatalos blogján a Twitter.
Hosszas politikai viták után megkezdődhet a hidraulikus repesztés (fracking) alkalmazása Angliában a palagáz kiaknázására, miután a brit kormány megadta az ehhez szükséges végső engedélyt Lancashire grófságban. A Cuadrilla Resources egyelőre egy helyszínen kezdheti meg a technológia alkalmazását, amelyet 2011-ben próbafúrásokat követően felfüggesztettek, miután az energetikai vállalat két kisebb földrengést okozott egy másik, közeli gázmezőn
- Orosz hackerek törtek be amerikai áramszolgáltatók számítógépes rendszereibe tavaly, akár áramszüneteket is okozhattak volna - jelentette hétfőn a The Wall Street Journal című napilap az amerikai belbiztonsági minisztérium (DHS) tisztviselőinek tájékoztatására hivatkozva.
- A Magyar Telekom létrehozta az első magyarországi valós, nem laboratóriumi 5G kapcsolatot hétfőn budapesti székházában.
A bemutatón Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója elmondta: a teljesen új hálózati koncepciót jelentő 5G a vezetékes és a mobil kommunikáció előnyeit egyesíti.
Feltételek és kötelezettségek előírása mellett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hozzájárult ahhoz, hogy a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. megszerezze az Invitel Távközlési Zrt.-t - közölte a hatóság csütörtökön.A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. 2017. augusztus végén jelentette be a GVH-nak, hogy meg kívánja vásárolni az Invitel Távközlési Zrt.-t.
Magyar győzelemmel zárult az amerikai nemzetközi jogi-szoftverfejlesztő nemzetközi verseny, a Global Legal Hackathon - közölte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) pénteken.
A kiberbiztonsági verseny első fordulóját a világ minden táján egyszerre, 40 helyszínen tartották, több mint 600 csapat részvételével, melyek közül végül csak 14-en juthattak be a New York-i döntőbe.
A szakmai zsűri 48 órát adott a csapatoknak egy olyan szoftver kifejlesztésére, amely megváltoztathatja a jogi szektor működését.
- A streaming szolgáltatások - köztük a Spotify és az Apple Music - váltak a zeneipar legnagyobb forgalmazóivá. Először szárnyalta túl 2017-ben a steaming-bevétel a CD-s és lemezes bevételt az ágazatban - adta hírül a BBC News kedden.