Technika

Eredmények megjelenítése 161-től 180-ig 191 találatból.

Rugalmassá alakították a világ legkeményebb anyagát

Technika - 2018-04-20

Hajlékonnyá válik a világ legkeményebb természetben előforduló anyaga, a gyémánt, ha nanoméretű tűkké alakítják - mutatta be felfedezését egy nemzetközi kutatócsoport a Science című tudományos folyóiratban.

A Szingapúri Nanjang Technológiai Egyetem (NTU), a Hongkongi Városi Egyetem, az amerikai Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) szakemberei és más kínai, amerikai, dél-koreai kutatók alkotta csoport elektronmikroszkóp segítségével videón rögzítette valós időben a folyamatot, amely bemutatja, amint az emberi hajszál ezredrészének megfelelő gyémánt nanotűk elhajlanak és a gumihoz hasonlóan nyúlnak, majd visszatérnek eredeti formájukba.

Cambridge Analytica - A Facebook vezetője elkerülhetetlennek tartja az internet szabályozását

Technika - 2018-04-11

Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi portál alapítója és elnök-vezérigazgatója kongresszusi meghallgatásának második napján elkerülhetetlennek nevezte a közösséági média bizonyos fokú szabályozását.

Cambridge Analytica - A Facebook ellenőrzi majd a politikai hirdetések feladóinak személyazonosságát

Technika - 2018-04-07

A Facebook a jövőben ellenőrzi majd a politikai hirdetések feladóinak és a jelentős témák felvetőinek személyazonosságát - jelentette a Facebook-profilján pénteken Mark Zuckerberg, a közösségi platform alapítója és elnök-vezérigazgatója.

A Facebook átláthatóságot akar, és szigorúbb ellenőrzéseket vezet be - közölte Zuckerberg. Hozzátette, hogy ennek érdekében a politikai hirdetéseket közzétevők vagy politikai kampányokra felületet vásárlók és a bizonyos fontos témákat - például a fegyvervásárlás és -viselés korlátozását vagy a rasszizmust - felvető profilok tulajdonosainak nemcsak a személyazonosságukat, hanem a tartózkodási helyüket is igazolniuk kell, ellenkező esetben kitiltják őket a közösségi oldalról.

Cambridge Analytica - Zuckerberg: a Facebook több mint kétmilliárd felhasználójának adataihoz férhettek hozzá

Technika - 2018-04-05

Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi oldal alapítója és elnök-vezérigazgatója szerint több mint kétmilliárd Facebook-profilhoz férhettek hozzá illetéktelenül és a felhasználók tudta és engedélye nélkül.

Újra elhalasztották a James Webb űrtávcső fellövését

Technika - 2018-03-28

- Ismét elhalasztotta a Hubble utóda, a James Webb űrtávcső fellövését az amerikai űrkutatási hivatal (NASA), "nagyjából 2020 májusáig" nem tervezik az indítást - számolt be róla a BBC hírportálja.

A Hubble űrtávcső utódát, a világ legnagyobb űrteleszkópját az a veszély is fenyegeti, hogy átszakítja az a költségkorlátot, melyet az Egyesült Államok kongresszusa szabott meg.

Háromdimenziós technológiájú nyomtatási központot adtak át a pécsi egyetemen

Technika - 2018-03-21

Átadták szerdán a Pécsi Tudományegyetem (PTE) háromdimenziós (3D) technológiákat alkalmazó nyomtatási központját.A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében, mintegy 650 millió forintos forrásából kialakított létesítmény kiemelt szerepet játszik majd az oktatásban, a kutatásban, azt rendkívül modern 3D-s nyomtatókkal, valamint speciális kutató- és mérőberendezésekkel szerelték fel - áll a felsőoktatási intézmény közleményében.

A Fehér Ház nemzetbiztonsági okokra hivatkozva megakadályozta egy szingapúri cég amerikai vállalatfelvásárlását

Technika - 2018-03-13

A Fehér Ház nemzetbiztonsági okokra hivatkozva megakadályozta, hogy a Broadcom szingapúri chipgyártó felvásárolja a kaliforniai Qualcomm telekommunikációs vállalatot.


Törölték az Apple internetes boltjából a Telegramot

Technika - 2018-02-01

Törölték az Apple internetes applikációs boltjából, az App Store-ból a Telegram üzenetküldő alkalmazást - tudatta csütörtökön a Twitteren Pavel Durov, a Telegram elnök-vezérigazgatója.

Az alkalmazást nem sokkal az után törölték, hogy gyártója elérhetővé tett egy új változatot, a Telegram X-et az androidos telefonokra. Ez a változat az Apple készülékein még csak tesztüzemben működött - írja a The Verge című amerikai hírportál.

Megtorpant a kínai okostelefon piac növekedése

Technika - 2018-01-26

Nyolc év folyamatos expanzió után tavaly csökkent az okostelefonok értékesítése Kínában, a világ legnagyobb mobilpiacán, de néhány belföldi gyártó eladásai töretlenül bővülnek.

A mobiltelefonok értékesítése tavaly 4 százalékkal, 460 millió közelébe esett vissza - idézi a BBC a Canalys piackutató intézet felmérését. Az intézet azzal magyarázza a forgalom hanyatlását, hogy a fogyasztók a legegyszerűbb telefonokról áttértek a középkategóriájú készülékek vásárlására, és nem tartják szükségesnek másik készülék beszerzését.

A piacon a "cseréljük ki" hangulat helyett az "ezzel már beérhetjük" hangulat dominál. Szerepet játszik az is, hogy az okostelefonok életciklusa erősen meghosszabbodott.

PwC: 2030-ra radikálisan megváltozik a gépjárműpiac

Technika - 2018-01-16

A gépjárműpiac radikális változásokon megy át 2030-ig, a gépkocsik száma az új megosztási módok elterjedése miatt drámaian csökkenhet, miközben a közúti forgalom az eddiginél is nagyobb lesz, és minden harmadik levezetett kilométer közös gépkocsihasználat során történhet a PwC tanulmánya szerint.

Az "eascy - The five dimensions of automotive transformation" című tanulmány szerint a gépkocsik száma Európában 280 millióról 200 millióra, az Egyesült Államokban 270 millióról 212 millióra csökkenhet, ezzel szemben Kína gépkocsiállománya 2030-ig 180 millióról 280 millió darabra nő.

A PwC előrejelzése szerint 2030-ra az új gépkocsik 55 százalékát elektromos autók adják, a hagyományos belső égésű motor pedig lassan kihal.

Magyarországon 5 százalékos lett az internetezés adója

Technika - 2018-01-02

Január elseje óta Európában Magyarországon a legalacsonyabb az internetezést terhelő általános forgalmi adó kulcsa, miután a kormány kezdeményezésére a parlament 18-ról 5 százalékra csökkentette azt - hangsúlyozta a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Deutsch Tamás közölte: tavaly év elején 27-ről 18 százalékra csökkent ez a közteher, ezzel 13 hónap alatt mintegy ötödével mérséklődtek az árak.

"Nagyon jelentős digitálisrezsi-csökkentést sikerült végrehajtanunk" - jelentette ki.

Ahogyan tavaly, úgy idén is "az áfacsökkentés az utolsó fillérig árcsökkentésben fog testet ölteni" - mondta.

NMHH: október 24-től ingyenes a mobilok hálózatfüggetlenítése a hűségidő lejártakor

Technika - 2017-10-23

- Október 24-től a mobilszolgáltatóknak ingyenesen kell hálózatfüggetlenné tenniük azokat a készülékeket, amelyeket határozott időtartamú szerződéssel, hűségidővel kedvezményesen adtak el, és a hozzájuk tartozó előfizetői szerződések lejártak - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a honlapján megjelent közleményben.

A hálózatfüggetlenítés már előbb is ingyenessé válik akkor, ha az előfizető a számhordozáskor a készülék árát kifizeti még a szerződés, a hűségidő ideje alatt.

Bemutatták az első 5G kapcsolatot Magyarországon

Technika - 2017-10-19

- Az Ericsson és a Magyar Telekom bemutatta az első 5G kapcsolatot Magyarországon, csütörtökön, az Ericsson Magyarország budapesti kutató fejlesztő központjában, a mobilhálózati kapcsolat másodpercenként 22 gigabites (Gbps) letöltési sebességet ért el.


Orosz hackerek a Kaspersky vírusirtójával jutottak hozzá az NSA titkos adataihoz

Technika - 2017-10-06

Orosz hackerek a szintén orosz Kaspersky Lab számítógépes cég vírusirtó programja révén jutottak hozzá az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) egyik külső munkatársának személyes számítógépén tárolt titkos adatokhoz és dokumentumokhoz - jelentette internetes oldalán a The Wall Street Journal című lap amerikai idő szerint csütörtök este.

A cikk szerint a hackerek az orosz kormány számára dolgoztak, és kifejezetten titkosított dokumentumokat loptak el, amelyek többsége az amerikai titkosszolgálatok kibervédelméről szólt, valamint arról, hogy maga az NSA hogyan lop adatokat külföldi számítógéprendszerekről. Az adatlopás lehetővé tette Oroszországnak, hogy kivédhesse az NSA általi felderítést, és ez észrevétlen is maradjon.

Magyarországon szeptember 29-én kezdik az iPhone 8 értékesítését a szolgáltatók

Technika - 2017-09-14

Minden magyarországi mobilszolgáltató szeptember 29-én kezdi az iPhone 8 és 8 plus értékesítését - közölték a szolgáltatók. Arra a felvetésre, hogy mekkora érdeklődésre számítanak, nem tudtak még választ adni, de az Apple legújabb termékeire szeptember 22-től minden szolgáltató előrendelést vesz fel.

A Magyar Telekom, a Telenor, és a Vodafone is szeptember 29-től teszi elérhetővé az Apple legújabb termékeit.

AZ EP megszavazta, hogy ingyenes wifi-hozzáférési pontokat létesítsenek Európa-szerte

Technika - 2017-09-12
on the beach deals argento belfast yoox code uk marks and spencer food new look voucher

Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén megszavazta Európa közterületein ingyenesen használható vezeték nélküli internethálózat (wifi) kiépítéséhez szükséges pénzügyi forrás első csomagját - közölte az EP sajtószolgálata kedden.

A Digitális Unió kiteljesítését szolgáló, az EP képviselők által 582 szavazattal 98 ellenében 9 tartózkodással elfogadott kezdeményezés célja, hogy a közterületeken és közintézményekben mindenki ingyenesen, jó minőségű internethez férjen hozzá.

A Huawei az Apple elé kerülhet a harmadik negyedévben

Technika - 2017-08-10

Elhódíthatja a Huawei az Apple második helyezését az okostelefon-piaci rangsorban a harmadik negyedévben - írja a digitimes.com szakmai hírportál. A hírportál a mobiltelefon-gyártók tajvani beszállítói csatornáinak forgalmi adataiban jártas forrásokra hivatkozva azt írja, a Huawei prémium kategóriás és tömegcikk készülékei piaci sikerének köszönhetően a harmadik negyedévben valószínűleg kiüti a második helyről az Apple-t a piaci rangsorban.

A mesterséges intelligenciák piacán terjeszkedik egy magyar alapítású nemzetközi cég

Technika - 2017-08-07

A mesterséges intelligenciák és chatbotok (beszélgető robotok) piacán terjeszkedik a Magyarországon alapított, de 10 év alatt nemzetközi nagyvállalattá nőtt LogMeIn, amely felvásárolta a digitális önkiszolgáló szolgáltatásokat és virtuális asszisztenseket fejlesztő Nanorepet.

A mesterséges intelligenciát és nyelvfeldolgozó technológiákat felhasználó Nanorep teljes forgalomban lévő részvénycsomagjáért csaknem 45 millió dollárt fizettek.

Az első száz közé tört fel a Huawei a Fortune 500-as listáján

Technika - 2017-07-24

- Felkerült az első száz helyezett közé a világ legnagyobb forgalmú vállalatairól összeállított Fortune Global 500 listán a kínai Huawei mobil távközlési berendezés gyártó konszern - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a Huawei Technologies Hungary Kft.

A Huawei a 2016-os lista 129-ik helyéről lépett előre a 2017-es lista 83-ik helyére 78,51 milliárd dolláros értékesítési árbevételével.

Felmérés: minden második gyerek veszélynek van kitéve az interneten

Technika - 2017-07-10

- A Microsoft nemzetközi felmérése azt állapította meg, hogy minden második gyerek veszélynek van kitéve az interneten. A Microsoft Magyarország közleményében kiemelte: az elmúlt években a számítógép, az okostelefon vagy a tablet a nyári vakáció elengedhetetlen kellékévé vált. A gyerekek ilyenkor a megszokottnál jóval többet használják ezeket az eszközöket, mint iskolaidőben.