Vélemény

Eredmények megjelenítése 2721-től 2740-ig 3144 találatból.

Megvan a CÍVIS KÁRTYA bevezetésének technikai háttere

Vélemény - 2009-11-25

A Magyar Demokrata Fórum Debreceni Szervezete „Az otthonos Debrecenért” 2006. évi önkormányzati választási programjának egyik központi eleme volt a debreceni lakosok kedvezményben részesítése olyan szolgáltatások terén, melyeket Debrecen Megyei Jogú Város intézményei, vállalatai és a város által támogatott szervezetek nyújtanak. A kedvezmény egy a város által kibocsátott kártya birtokában lenne igénybe vehető. A kártyának a „CÍVIS KÁRTYA” nevet javasoltuk.

"Elképesztő, hogy a baloldal egy ilyen embert indít!"

Vélemény - 2009-11-17

A jogerős bírósági ítélet ellenére a mai napig sem fizette ki egy debreceni cégnek a Komássy Ákos, MSZP-s polgármester-jelölt által korábban irányított FIB a táborozás és a rongálás költségeit - hívta fel a figyelmet a volt MSZP-székház előtt tartott sajtótájékoztatóján Kósa Lajos.

A népszámlálás kockázatairól

Vélemény - 2009-11-04

Felkérem a parlamenti pártok képviselőit, hogy Sólyom László köztársasági elnök üdvözölendő döntése után, mely szerint megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a 2011. évi népszámlálásról szóló törvényt (T/10105. számú törvényjavaslat), módosítsák annak tartalmát! - írja közleményében dr. Kósa Ádám Néppárti európai parlamenti képviselő.

Így kormányoztok ti: újabb FIDESZ botrány Hajdúböszörményben

Vélemény - 2009-11-02

2009. október 29-én Hajdúböszörmény fideszes többségű képviselő-testülete a Szabadhajdú Nonprofit Média és Rendezvényszervező kft. ügyvezetőjének alapbérét húsz százalékkal emelte meg. A Fidesz ismét megmutatta, hogy bort iszik és vizet prédikál, s akkor csapja arcul Magyarország polgárait, amikor nem sajnálja.

A felvételi pontszámok maximálásának eltörlését javasolja a FISZ elnöke

Vélemény - 2009-10-29
A felsőoktatási pontszámítási rendszert nyílt végűvé kell tenni, tehát nem szabad abba a minimalista szemléletben hagyni a fiatalokat, amelyet a maximált pontszámítási rendszer okoz. Érje meg többet tanulni és többet tudni - nyilatkozta Csikesz Tamás, a Felvételi Információs Szolgálat elnöke az Edupressnek.

A 2010-es év költségvetési törvény tervezete prioritásként kezeli a biztonság ügyét.

Vélemény - 2009-10-15

A közbiztonsági csomag 10 pontja az a rendteremtés programja. A célok elérését szolgálja a 8%-os  kiadási előirányzat többlet,  aminek eredményeként 23,5 milliárd forinttal több pénz jut jövőre a  rendészeti feladatokra. A felismerés megszületett végre a rendvédelmi berkekben is, hogy a biztonság erősítésében a legfőbb szereplő bár továbbra is a rendőrség,- de nem egyedüli szereplő.

Fasor-rekonstrukció, vagy a természeti értékekkel való felelőtlen gazdálkodás?

Vélemény - 2009-09-22

Egy tervező szakember javaslata alapján évente minimum 400-600 db fa cseréjével 12-15 év alatt lehetne megoldani a belváros fasorainak rekonstrukcióját. A városvezetés szerint 10 éves periódusban, valamint a pénzügyi lehetőségek figyelembe vételével több mint 130 utcában kell megoldani a fasor-rekonstrukciós munkákat. Ezen javaslat  300-400 db fa cseréjét irányozza elő évente, így 10 év alatt 3.410 db fa kivágása történne meg.

Álomvilágok harca

Vélemény - 2009-09-13

A gazdasági és társadalmi válság könyörtelen valóságában Magyarországon álomvilágok harca dúl. A Magyar Nemzet hasábjain (Jobboldali korszak Európában) Orbán Viktor terjedelmes publicisztikában foglalta össze gondolatait a világ és benne Magyarország helyzetéről, baloldalról, jobboldalról, rókákról és csirkeólakról. És nem sokáig késlekedett Orbán-ellenes válaszával Lendvai Ildikó sem (Főutca, mellékutca vagy zsákutca).

Magyar-szlovák kerekasztal összehívását kezdeményezi az SZDSZ

Vélemény - 2009-09-11

Szeptember 10.-én  az SZDSZ Kül- és Nemzetpolitikai Kabinetje az alábbi közleményt adta ki:

Szemét és parlagfű

Vélemény - 2009-08-26
Ha Debrecenbe vendégek érkeznek, 30 százalékuk az első napon tüsszögni és köhögni kezd. A kór neve: parlagfű okozta allergia.

Most gyarmatosítják Magyarországot

Vélemény - 2009-08-20
Szent István örökségének lényege a magyarság, kereszténység, európaiság – mondta augusztus 20-i ünnepi beszédében Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a budai Várban. Hozzátette: most gyarmatosítják Magyarországot, sőt szinte az utolsó húzásokat teszik, hogy a magyarok zsellérek legyenek saját országukban.   

Orvosetikai Kerekasztalt kezdeményez az SZDSZ

Vélemény - 2009-08-07

Megengedhetetlennek tartja a Szabad Demokraták Szövetsége, hogy Magyarországon kontrollálatlan körülmények között, haszonszerzési célból olyan orvosi beavatkozások történjenek, amelyek árát kiszolgáltatott helyzetű betegekkel fizettetik meg úgy, hogy a terápia eredményessége orvosszakmai szempontból nem bizonyított.

Aggodalmát fejezte ki a Szlovákiában elfogadott nyelvtörvény miatt a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület

Vélemény - 2009-08-03
Értetlenül állunk a szlovákiai törvényhozók határozatával szemben, akik megsértették az európai együttélés szabályait, és az egyik legalapvetőbb jogot, az anyanyelv nyilvános használatát tiporták meg. El nem tudjuk képzelni, hogy ezt a törvényt életbe léptetik - hangsúlyozta Csűri István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület megbízott püspöke.

Az első két hét Cívisbusszal

Vélemény - 2009-07-14
Egyesületünk a 2009. július 1-én történt szolgáltatóváltást és azt követő napok eseményeit részletesen figyelemmel kísérte. Az azóta eltelt mindegyik napon, minden napszakban többszöri próbautazást tartottunk és információkat gyűjtöttünk az új rendszer működéséről, a járművekről és az utasok észrevételeiről.

Többezer eurós kárt okoznak az apróhirdetéses csalók!

Vélemény - 2009-07-10

Az internetes apródhirdetések feladói sokszor gépjármű eladás címén több ezer eurós összeget csalnak ki a gyanútlan vásárlóktól, akik soha nem kapják meg az ígért terméket

Az Európai Fogyasztói Központ Magyarországhoz (EFK) több panasz is érkezett apróhirdetéses csalások miatt. Ezek során a szélhámos felad egy hirdetés, amelyben például autót vagy traktort kínál eladásra

Pajna Zoltán lett az év alpolgármestere

Vélemény - 2009-07-02

Debrecen város gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere a Szombathelyen megrendezett XV. Városi Polgármesterek Találkozóján vehette át a megtisztelő díjat. A Szféra szervezésében 1995 óta megrendezett eseményen a polgárok internetes szavazatai alapján választják meg minden évben a legjobb városvezetőt.

Bakaruhában

Vélemény - 2009-06-23

Felszállt a fehér füst, a hívek fellélegezhetnek: egy év után újból van főbírója Magyarországnak.

Most még nem tudni, hogy milyen főbíró lesz Baka András. Tényleg úgy lesz, ahogyan ígérte: átláthatóbb és gyorsabb lesz az igazságszolgáltatás, vagy éppen ellenkezőleg, még annyira sem értünk egyet majd az egyes ítéletekkel, mint most.

A Debreceni Egyetem konszenzus esetén vállalna részt az egri kórház működtetésében

Vélemény - 2009-06-20

Kizárólag konszenzus és biztos szakmai támogatottság mellett fontolná meg a Debreceni Egyetem azt, hogy részt vállaljon az egri Markhot Ferenc Kórház működtetésében.

A Debreceni Egyetem sokrétű tevékenységét, így például az oktatás és kutatásfejlesztés- innováció, illetve az egészségügyi intézmények működtetése területén végzett munkáját minden esetben a minőség, a szakmai teljesítményre és hatékonyságra való törekvés határozza meg. Az Egyetem ebből fakadóan sem a múltban, sem pedig a jövőben nem kíván részt venni a napi politikai csatározásokban.

Könyvvel sem könnyebb

Vélemény - 2009-06-04
Rossz álmaimban néha még ma is megjelenik a nagy könyvterjesztő cég munkatársa, amint két ujjával, mintha csak valami tisztátalan, ragadós portéka lenne, tartja a kezében a könyvünket. Terjesztésre kínáltam neki a kötetet - akkoriban egy kis, kényszerűségből keletkezett kiadó egyik tulajdonosaként ismerkedtem a könyvterjesztés bonyolult és átláthatatlan világával.

A közteherviselés reformjára szükség van – Bokros Lajos a kormány adóterveiről

Vélemény - 2009-05-26

Bokros Lajos szerint adóreformra, azaz a közteherviselés reformjára minden körülmények között szükség van. Az adóreform integráns része a reformok "kritikus tömegének" - hangsúlyozta az MDF európai parlamenti listavezetője s az egyik legfontosabb feladatnak nevezte az adóék, azaz a bruttó és a nettó bér közötti különbség csökkentését. Ez ugyanis ma Magyarországon jóval ötven százalék felett van, a magasabb jövedelműeknél pedig a 67 százalékig is felmehet.