Vélemény

Eredmények megjelenítése 2741-től 2760-ig 3044 találatból.

SZDSZ: káros és felelőtlen a Fidesz erdélyi politizálása

Vélemény - 2007-10-12

Az SZDSZ álláspontja szerint káros és felelőtlen a Fidesz, illetve Orbán Viktor pártelnök megosztó politikája a romániai európai parlamenti (EP) választás előtt, ami azzal a beláthatatlan következménnyel járhat, hogy európai képviselet nélkül marad a romániai magyarság. Szent-Iványi István liberális EP-képviselő, a kisebbik koalíciós párt külügyi kabinetjének vezetője mindezt Budapesten közölte.

Kósa Lajos: elhibázott elképzelés a főállású képviselőség

Vélemény - 2007-10-11

Kósa Lajos szerint teljesen értelmetlen az az elképzelés, amely szerint az országgyűlési képviselők 2014-től csak főállásban végezhetnék munkájukat; a legnagyobb ellenzéki párt alelnöke, Debrecen polgármestere erről sajtótájékoztatón beszélt, újságírói kérdésre válaszolva. Ezzel a javaslattal a miniszterelnök mesterségesen hozna létre megélhetési politikusokat - fogalmazott Kósa Lajos.

Kóka: az SZDSZ nem száll be a népszavazási versenybe

Vélemény - 2007-10-10

Az SZDSZ nem száll be a Fidesz és az MSZP népszavazási versenyébe - jelentette ki Kóka János, az SZDSZ elnöke, a párt parlamenti frakciójának rendkívüli ülése után. A liberális párt arra kéri a pártokat, hogy próbáljanak meg közösen megoldást találni - hangsúlyozta Kóka.

Az SZDSZ nem tartja időszerűnek Gyurcsány népszavazási kezdeményezését

Vélemény - 2007-10-10

Az SZDSZ ügyvivői testülete nem tartja időszerűnek a kormányfő hétfőn bejelentett népszavazási kezdeményezését, mert bízik abban, hogy a tisztább közélet megvalósítására tett hétpontos javaslatról a parlamenti pártok egyezségre tudnak jutni. Erről a testület kedd esti ülése után a párt ügyvivője tájékoztatta az MTI-t.

Az alpolgármester reagálása.

Vélemény - 2007-10-09

 Varga Zoltán és Zsíros Zsolt szocialista politikusok 2007. október 8-án tartott sajtótájékoztatóján elhangzottakra Halász D. János alpolgármester reagált.

Kadhafi: a demokrácia szamárként bánik az emberekkel

Vélemény - 2007-10-08

Moammer Kadhafi líbiai vezető szerint a többpárti demokrácia olyan szélhámosság, amelynek révén a kormányok "szamárként" bánnak az emberekkel, és megtagadják tőlük a valódi hatalmat - jelentette hétfőn a Jana hivatalos hírügynökség. Kadhafi egy múlt héten mondott beszédében közölte, hogy az észak-afrikai ország soha nem hagy fel a "tömegállam" rendszerével, amelyet szerinte a világ más kormányai is átvesznek majd.

Gyurcsány: ha nem tudjuk bebizonyítani, hogy tisztességesek vagyunk, akkor baj van

Vélemény - 2007-10-06

Gyurcsány Ferenc szerint lehet, hogy a szocialisták nem hibátlanok, de ha nem hiszik el róluk és nem tudják bebizonyítani, hogy tisztességesek, akkor baj van. Erről a miniszterelnök a Népszava szombati számában megjelent interjújában beszélt. A mi ellenfeleink a morális kérdések - fogalmazott a szocialista párt elnöke, hozzátéve: ha róluk be lehet bizonyítani, hogy nem tisztességesek, akkor bajban vannak.

Vámosi-Nagy Szabolcs szerint jövőre nő az adóterhelés

Vélemény - 2007-10-05

A személyi jövedelemadó tábla valorizációjának elmaradása valamint a kisadók összevonása miatt az adószint várhatóan emelkedik majd, bár a konvergenciaprogramban a GDP-hez mérten 0,3%-os csökkentést jeleztek a jövő évre - értékelte a parlament előtt lévő adócsomag várható hatását az MTI-nek Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst & Young adószakértője, az APEH volt elnökhelyettese.

 „Tisztességtelen ajánlat csak ma”- vége a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatnak?

Vélemény - 2007-10-04

Megint ide-oda küldözgetik majd a fogyasztókat?

 Jelenleg is folynak a szakmai egyeztetések a belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól szóló 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (UCP irányelv) hazai átültetésére vonatkozó szabályozásról, annak ellenére, hogy az irányelv hazai átüteltésének már 2007. június 12-ig meg kellett volna történnie.

Fidesz: elfogadhatatlanok az áfa- és adótörvények

Vélemény - 2007-10-03

A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy vonja vissza a 2008-as adó- és áfaváltozásokról szóló törvényjavaslatot, mert növeli a vállalkozók adó- és adminisztrációs terheit - mondta Szatmáry Kristóf, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője.

Bőhm: meg kell nevezni a fővárosi SZDSZ 2010-es főpolgármester-jelöltjét

Vélemény - 2007-10-02

A liberális gondolkodás fennmaradásához Budapesten 2010 után is liberális főpolgármesterre van szükség, ezért a fővárosi SZDSZ-nek mielőbb meg kellene találnia Demszky Gábor utódját - jelentette ki Bőhm András.

Szlovák miniszterelnök-helyettes: nem a múltba, hanem előre kell tekinteni

Vélemény - 2007-09-29

Ha a szlovák-magyar megbékélési nyilatkozat egyszer mégis megszületne, a dokumentumnak végérvényesen le kell zárnia a múltat, és a jövőbe mutató távlatokat kell nyitna - jelentette ki a szlovák kormány miniszterelnök-helyettese. Dusan Caplovic pénteken részt vett a somorjai székhelyű Fórum Kisebbségkutató Intézetnek a magyarországi szlovákok helyzetét vizsgáló nemzetközi konferenciáján.

A szakértő szerint a szennyezett paprika nem okozhatott akut megbetegedést

Vélemény - 2007-09-28

A 2004-es fűszerpaprika-ügyben felbukkant aflatoxinnal szennyezett élelmiszer nem okozhatott akut egészségkárosodást, ám hosszú távon nem lehet megjósolni, milyen hatással lesz a lakosság egészségére - jelentette ki Zacher Gábor igazságügyi toxikológiai szakértő a Szegedi Városi Bíróság előtt.

Irán egy éven belül atombombát gyárthat

Vélemény - 2007-09-27

Irán egy éven belül képes lesz atombombát előállítani, ha továbbra is háborítatlanul folytathatja a munkálatokat - figyelmeztetett egy iráni ellenzéki vezető a News című osztrák hetilapban közölt interjújában.

MDF: csak koncepciótöredékek vannak az egészségügy átalakításáról

Vélemény - 2007-09-26

Az MDF szerint csak koncepciótöredékeket lehet látni a koalíciós pártok egészségügyet érintő döntéseiről, ezért az ellenzéki párt mintegy húszpontos kérdéscsomagot küld a szaktárcának a biztosítási rendszer átalakításával kapcsolatban.

A tandíj elleni szavazásra szólít a Fidelitas

Vélemény - 2007-09-23

A Fidelitas arra szólítja fel az embereket, hogy a közelgő népszavazáson szavazzanak a tandíj ellen - mondta Koszorús László, a Fidelitas alelnöke a szervezet másik alelnökével, Ágh Péterrel tartott sajtótájékoztatón, vasárnap, Budapesten.

Gyurcsány felhívta Ficot a Benes dekrétumok ügyében

Vélemény - 2007-09-21

Felhívta a szlovák kormányfőt Gyurcsány Ferenc. A magyar miniszterelnök csalódottságának adott hangot a Benesi Dekrétumok megerősítéséről szóló döntés kapcsán.

A PM államtitkára a vagyontörvényről

Vélemény - 2007-09-20

A Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára szerint a vagyontörvény szeptember 25-i hatályba lépését követően lehet csak érdemben beszélni arról, hogy a miniszterelnök kit jelöl majd a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elnökének, illetve tagjainak.

Adóbefizetés bankkártyával – de miért csak minden ötödik APEH hivatalban?

Vélemény - 2007-09-19

A Magyar Demokrata Fórum üdvözli, hogy az APEH tárgyalásos közbeszerzési eljárást írt ki az adóforintok bankkártyás befizetési feltételeinek megteremtésére, ugyanakkor értetlenül áll a kérdés előtt, hogy miért csak az ügyfélszolgálati irodák egyötödét érinti a fejlesztés.

Fidesz: az Országház védelme rendészeti kérdés

Vélemény - 2007-09-18

A Fidesz szakmai-rendészeti kérdésnek tartja az Országház és a képviselők védelmét - így reagált az ellenzéki párt szóvivője keddi sajtótájékoztatóján arra, hogy előző este több, a Parlamentből távozó képviselőt inzultáltak a Kossuth téri tüntetők. Az ügyet egyszerű szakmai-rendészeti kérdésnek tekintjük, a rendőrségnek vannak feladatai, ezek közé tartozik az Országház, valamint az onnan távozók testi épségének védelme is - mondta Szijjártó Péter újságíró kérdésre.