Archívum

Eredmények megjelenítése 23081-től 23100-ig 67671 találatból.

Megszüntették "Kisbandi" letartóztatását, az ügyészség fellebbezett

Jogtudor - 2018-08-02

- Megszüntette "Kisbandi", vagyis az egykor az alvilág bankáraként emlegetett Lakatos András letartóztatását a Debreceni Ítélőtábla, és a másodfokú eljárás befejezéséig elrendelte bűnügyi felügyeletét - mondta az intézmény szóvivője csütörtökön.

Mintegy 300 műtárgy szerepel a Pintér Aukciósház balatonfüredi árverésén

Kultúra - 2018-08-02

Balaton, nyár, szerelem mottóval mintegy 300 műtárgyat, köztük klasszikus, valamint 20. századi modern és kortárs festményeket, porcelánokat és szobrokat kínál a Pintér Aukciósház nyolcadik nyári árverése Balatonfüreden - tájékoztatta az MTI-t az aukciósház vezetője.

Pintér Péter elmondta, hogy az árverést szombaton rendezik a balatonfüredi Vitorlás Étteremben, a Vaszary Galériában berendezett kiállításon pedig minden árverésre kerülő darab megtekinthető, egészen az aukció napjáig.

Ukrajnában bekérették a magyar ügyvivőt Orbán tusnádfürdői kijelentései miatt

Tiltakozásul Orbán Viktor magyar kormányfőnek Ukrajna európai és euroatlanti törekvéseivel kapcsolatban mondott "barátságtalan" kijelentései miatti bekérették az ukrán külügyminisztériumba Pap László Csaba rendkívüli követet és meghatalmazott minisztert, magyar ügyvivőt - közölte csütörtökön a kijevi külügyi tárca sajtóosztálya.

Az amerikai kongresszus megszavazta a Pentagon 2019-es költségvetését

...kontra - 2018-08-02

Az amerikai kongresszus szerdán jóváhagyta a védelmi minisztérium 2019-es költségvetését. A javaslat mindkét házban magabiztos többséget kapott: a képviselőházban 359:54 arányban, a szenátusban 87:10 arányban szavazták meg.

A 2019-es amerikai katonai költségvetés főösszege 716,3 milliárd dollár (közel 200 ezer milliárd forint).

Amerikai importvámok - Lighthizer megerősítette, hogy Washington 25 százalékra emeli a kínai importcikkekre kivetendő vámot

Pro... - 2018-08-02

Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főképviselője megerősítette, hogy az amerikai kormány 10-ről 25 százalékra emeli a 200 milliárd dollár értékű kínai importcikkre kivetendő védővámot.

Lighthizer szerdán nyilatkozatot adott ki, amelyben tudatta: Donald Trump elnök a héten arra kérte, vegye fontolóra a védővámok emelését. E közlésével a kereskedelmi főképviselő megerősítette a kedden a Reuters brit hírügynökség, majd több amerikai lap által is megszellőztetett információt a vámtarifák várható emeléséről.

Afrikai sertéspestis - Rohamosan terjed a kór Romániában

Gazdaság - 2018-08-01

- Rohamosan terjed az afrikai sertéspestis Romániában, ahol már több mint 450 fertőző gócot azonosítottak, a bukaresti kormánynál egymást érik a válságtanácskozások, amelyek a kór terjedésének megfékezését célozzákA kórokozó az ország észak-nyugati és nyugati részét, valamint a dél-keleti részét sújtotta leginkább. A román-magyar határ közelében Máramaros, Szilágy és főleg Bihar megye érintett, ahol már 18 gócpontot fedeztek fel..

Hollandia is csatlakozott az Európai Ügyészséghez, hamarosan Málta is beléphet

EU - 2018-08-01

Kezdeti vonakodása ellenére Hollandia is csatlakozott szerdán az Európai Ügyészséghez, a következő, huszonkettedik tagállam Málta lesz, amely bennfentes források szerint akár már jövő héten beléphet.

Az Európai Bizottság szerdán hagyta jóvá Hollandia belépését. A brüsszeli testület ezzel párhuzamosan közölte, hogy június közepén Málta is benyújtotta csatlakozási kérelmét, amely még elbírálás alatt áll.

A Huawei megelőzte az Apple-t a globális okostelefon piacon

Környezetvédelem - 2018-08-01

Az idei második negyedévben, a csökkenő forgalmú globális okostelefon piacon a Huawei a második helyre lépett előre, és ezzel megelőzte Apple-t a bostoni Strategy Analytics piackutató vállalat felmérése szerint.

A második negyedévben a globális okostelefon-forgalom közel három százalékkal, 350 millió készülékre csökkent. A Samsung 20 százalékos piaci részesedéssel megőrizte vezető pozícióját, az Apple azonban első alkalommal elveszítette második helyét. Az első öt helyezettből három továbbra is kínai vállalat.

Az idei második negyedévben a Samsung 71,5 millió okostelefont értékesített a Strategy Analytics kimutatása szerint, kevesebbet a 2017 második negyedévi 79,5 milliónál. Piaci részesedése ezzel párhuzamosan 20,4 százalékra csökkent 22,1 százalékról.

- Juncker: az EU támogatni fogja Spanyolországot a migrációs helyzet kezelésében

EU - 2018-08-01

- Támogatni fogja Spanyolországot az Európai Unió a megnövekedett migrációs nyomás megfelelő kezelésében - írta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a Pedro Sánchez spanyol kormányfőnek küldött levelében, amelyet szerdán ismertetett a brüsszeli sajtó.

Bővítették a Nagisz derecskei keltetőüzemét

Befektetés - 2018-08-01

Bővítette derecskei keltetőüzemét a nádudvari központú Nagisz Zrt., a 2,5 milliárd forintos beruházást szerdán adták át a hajdú-bihari településen.

Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára mérföldkőnek nevezte a legkorszerűbb technológiával magvalósult beruházást, amit nem pályázati forrásból, hanem kedvező banki hitellel finanszíroztak.

Az LMP 2020-tól betiltaná a bolti műanyag zacskókat, reklámtáskákat

Belföld - 2018-08-01

Az LMP törvényjavaslatban kezdeményezi, hogy 2020-tól a boltokban ne lehessen műanyag zacskókat, reklámtáskákat forgalmazni, helyette olyan fenntartható anyagokból készüljenek ezek a termékek, mint például a vászon, vagy a szövet.

GKI: sokféleképpen hat a forint gyengülése a gazdaságra

A forint április vége óta bekövetkezett értékvesztése növeli az inflációt, a gazdaság versenyképességét azonban javíthatja, míg a költségvetésre többféleképpen is kihat, a jegybanknak pedig nyereséget hozhat - közölte az MTI-hez eljuttatott közleményében a GKI Gazdaságkutató szerdán.

A több évnyi tartós, de enyhe értékvesztés után a forint értéke jelentősen, 6 százalékkal csökkent az euróhoz és 10 százalékkal a dollárhoz képest július elejére az április végi árfolyamhoz képest, majd enyhén korrigált - idézte fel elemzésében a kutatóintézet.

BMW-gyár - Román média: figyelmeztető jel Romániának

Olvastuk - 2018-08-01

Figyelmeztető jel kell legyen a román döntéshozók számára, hogy újabb nagyberuházást vesztett Románia, miután a BMW német járműgyártó úgy döntött, Debrecenben épít gyárat egymilliárd eurós beruházással - írta szerdán a román média.

A Ziarul Financiar című gazdasági-pénzügyi napilap szerint a német beruházó rövid listáján Románia is szerepelt, az újság úgy tudja, Déva és Krassó-Szörény megye is szóba jött helyszínként, de a beruházó végül Magyarországot választotta.

Rendkívül ritka terhesség után születtek ikrei egy brit nőnek

Tudomány - 2018-08-01

Rendkívül ritka terhesség után születtek ikrei egy brit nőnek. Jennifer Ashwoodnak gyakorlatilag két méhe van, a gyerekek külön-külön fejlődtek bennük. Orvosok szerint egy ilyen várandósság ötszázmillióból egyszer fordul elő.

BMW-gyár - Otthontérkép: Debrecenben és térségében jelentős ingatlanfejlesztés várható

Ingatlan - 2018-08-01

Debrecenben és térségében az új BMW-gyár létesítése jelentős ingatlanfejlesztést indíthat a lakáspiacon és az ipari, kiskereskedelmi ingatlanoknál - közölte az Otthontérkép csoport szerdán.

Az Otthontérkép számítása szerint akár 20-30 százalékkal is emelkedhetnek a lakásárak a következő két-három évben.

A 320 milliárd forintos beruházás kezdetben mintegy ezer munkahelyet teremt Debrecenben, ahova emberek özönlenek, és ott előbb-utóbb az ingatlanok is középpontba kerülnek.

Megkezdte működését a Nemzeti Közművek ügyfélkapcsolati cége

Fogyasztóvédelem - 2018-08-01

- Megkezdte működését a Nemzeti Közművek ügyfélkapcsolati cége, NKM Ügyfélkapcsolati Kft. néven - közölte a NKM Nemzeti Közművek Zrt. szerdánl.

A feladatok kiszervezése több lépésben valósul meg, elsőként a társaság mintegy 300 munkavállalóval kezdi meg a számlázási, folyószámlakezelési és más háttérfeldolgozási tevékenységek ellátását.

A Btk. szigorítását kezdeményezi a Jobbik

Belföld - 2018-08-01

A büntető törvénykönyv (Btk.) szigorítását kezdeményezi a Jobbik annak érdekében, hogy súlyosabb büntetést kaphassanak a politikusokkal és velük együttműködőkkel kapcsolatos, valamint a brutális bűncselekmények - jelentette be szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Volner János, az ellenzéki párt alelnöke.

BMW-gyár - HIPA: jelentős verseny volt a beruházásért

Helyi - 2018-08-01

Jelentős verseny volt az országok és a városok között a BMW-beruházásért, Debrecennek és a régiónak kiemelkedő lehetőséget teremt az egymilliárd eurót meghaladó modern autógyári fejlesztés megvalósulása - mondta Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Példaként említette, hogy döntések előtt a befektetők általában mérlegelik az infrastruktúrát, a logisztikai ellátottságot, a szakképzett munkaerő elérhetőségét, Magyarország mellett fontos szempont volt a beszállítói hálózat fejlettsége, hiszen a BMW 1,4 milliárd euró értékben vásárolt Magyarországról terméket, szolgáltatásokat, ez mintegy 90 magyar beszállítót jelent, akiknek a köre tovább bővül majd.

MNB: gyorsult a lakásárak növekedése

Ajánljuk - 2018-08-01

Nominálisan 5,4 százalékos, reálértéken pedig 4,8 százalékos volt a lakásárak növekedése idén az első negyedévben, ami számottevő erősödés az előző negyedévi 1,0, illetve 0,4 százalékhoz képest - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán közzétett lakásárindex jelentéséből.

A jegybank honlapján olvasható tájékoztató szerint éves összevetésben 2018 első negyedévében nominálisan 15,4 százalékkal, inflációtól szűrten 13,2 százalékkal nőttek a lakásárak Magyarországon. Egy negyedévvel korábban szintén 13,8 százalékos nominális adatot mért a jegybank, miközben reálértékben 11,4 százalékos emelkedésről számoltak be.

Elismert klímatudóst jelölt Donald Trump a Fehér Ház tudománypolitikai hivatala élére

...kontra - 2018-08-01

- Elismert és köztiszteletnek örvendő klímatudóst jelölt Donald Trump amerikai elnök a Fehér Ház Tudomány és Technológiapolitikai Hivatala élére. A Fehér Ház kedden este jelentette be, hogy a hivatalt Kelvin Droegemeier vezetheti majd, amennyiben jelölését a szenátus jóváhagyja. A posztot 19 hónapja, vagyis a Trump-adminisztráció hivatalba lépése óta nem töltötték be.