Elindulhat az Esmya újbóli piaci bevezetése, miután az Európai Bizottság jóváhagyta az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) korábban kiadott véleményét - közölte a gyógyszergyártó. Beke Zsuzsa, a gyógyszergyár PR és kormányzati kapcsolatok vezetője elmondta: az Európai Bizottság jóváhagyása formálisnak tekinthető, és az újbóli piaci bevezetéshez szükséges.
Az olaszok 61 százaléka pozitívan értékeli az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga pártja által alkotott koalíciós kormány első két hónapját, amely jelenleg az olasz politika utóbbi évtizedei legnépszerűbb politikai formációjának bizonyul - derült ki az olasz sajtóban megjelent felmérésekből.
Előzetes normakontrollra az Alkotmánybírósághoz küldte vizsgálatra Áder János köztársasági elnök hétfőn a vízgazdálkodási törvény vízkivételekkel összefüggő módosítását.
Az Országgyűlés által július 20-án elfogadott, ki nem hirdetett jogszabály alapján nem kellene engedélyeztetni, sem bejelenteni a 80 méternél sekélyebb, és csupán a házi vízigényt kielégítő kutakat.
Ferenc pápa elfogadta Philip Edward Wilson, az ausztráliai Adelaide érsekének lemondását - közölte a Vatikán hétfőn. Az érseket az ausztráliai bíróság 12 év börtönre ítélte papi pedofília eltitkolása miatt. A Szentszék szűkszavú közleményben jelentette be Wilson érsek távozását a helyi egyház éléről.
Jövő hét elején enyhülhet a hőség - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a Facebook-oldalán, megjegyezve: igazából az a rendkívüli, hogy ezen a nyáron eddig még nem volt ilyen meleg Magyarországon.
A meteorológiai szolgálat veszélyjelzése szerint az egész országban figyelmeztetés van érvényben a hőség miatt. Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok és Komárom-Esztergom megyében másodfokú a figyelmeztetés.
Azt írták: a napi középhőmérséklet hétfőn és kedden az ország jelentős részén 25 Celsius-fok felett alakul, a középső és északi területeken pedig a 27 fokot is átlépheti.
A maximumok hétfőn és a hét további részében is jellemzően 29-34 fok között alakulnak.
- A 30 Celsius-foknál magasabb nappali csúcshőmérséklet idején a rosszul tartott állatok rövid időn belül hőgutát kaphatnak, amely hosszú távon pusztulásukhoz vezet, így a melegben az állatokat is óvni kell, például megfelelő mennyiségű friss ivóvíz biztosításával és árnyékos helyek kialakításával - figyelmeztetnek az állatvédők.
A romániai magyar média szerint a román sajtó támadásként értelmezte Orbán Viktor miniszterelnök tusnádfürdői beszédét, főként azt a részét, amelyben a magyar miniszterelnök azt kérte a románságtól: fogadják el, hogy a magyaroknak nincs mit ünnepelniük Erdély Romániával való egyesülése alkalmából.
A Háromszék című sepsiszentgyörgyi napilap cikkírója szerint a román sajtó árgus szemekkel követte mindazt, ami Tusványoson zajlott, és alig várta, hogy valami olyan kijelentés hangozzék el, amire lecsapva újabb magyarellenes hisztériát kelthet.
- Az idei első fél évben a tavalyihoz képest 12,4 százalékkal 297 millióra nőtt a polgári légi utazások száma Kínában a polgári légügyi hivatal, a CAAC hétfőn közzétett jelentése szerint. A légi utasforgalom részaránya 31 százalék volt az év első felében az ország teljes utasforgalmában, két százalékponttal magasabb a 2017 első félévinél.
A román médiában többnyire sértőnek tekintették, hogy Orbán Viktor szombati tursnádfürdői beszédében, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen leszögezte: a román centenárium (az Erdély és Románia egyesülését követelő 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés századik évfordulója) a magyarok számára nem ünnep, a hétfői lapokban azonban már árnyaltabb, a magyar miniszterelnök ideológiai és külpolitikai eszmefuttatásaira is kitérő kommentárok láttak napvilágot.
A konzervatív Romania Liberaban Marius Ghilezan arról ír, hogy Romániában mindenki csak arra figyelt, hogy Orbán Viktor számára nem ünnep a román centenárium, és nem azt kommentálta, hogy szerinte Európa jövője illiberális. A temesvári neveltetése okán magát esetleg "elfogultnak" bélyegző szerző szerint ténykérdés, hogy a székelyek a modern Románia megalakulása előtt is léteztek. A szerző úgy vélekedett, hogy a "több autonómia több demokráciát" jelent.
Azonnali segítséget kérnek a német gazdák a kormánytól az aszály- és a hőségkárok enyhítésére, az egymilliárd euró (322 milliárd forint) támogatás nélkül sok gazdaság rövidesen csődbe mehet - figyelmeztetett a mezőgazdasági termelők országos szövetségének (DBV) elnöke egy hétfői nyilatkozatában.
Világhírű vendégelőadók fellépésével szerdán kezdődik az ötnapos Auer hegedűfesztivál Veszprémben - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában. Kováts Hanna szervező a műsorban elmondta: idén negyedik alkalommal rendezik meg a zenei fesztivált, amellyel a híres hegedűművész és zenepedagógus, Auer Lipót emléke előtt tisztelegnek szülővárosában.Kováts Hanna az augusztus 1. és 5. között tartandó fesztivál nemzetközi fellépői közül kiemelte David Geringas litván csellóművészt, akitől Mozart-, Schumann- és Dvorák-műveket hallhat augusztus 3-án a közönség.
- Orbán Viktor miniszterelnök tusnádfürdői beszédéről közölt összegzést hétfői számában a The Times. A brit napilap szerint a miniszterelnök kesztyűt dobott a politikai fősodornak szerte az Európai Unióban a jövő májusi európai parlamenti (EP-)választások előtt, amelyeket döntőnek nevezett a keresztény Európa jövője számára.Orbán Viktor páneurópai kampányt akar folytatni, hogy helyreállítsa a hagyományos konzervatív politikát, amely szerinte ellenzi a bevándorlást és a multikulturalizmust, kiáll viszont a hagyományos keresztény családmodell mellett - olvasható a konzervatív lapban.
A cikk a magyar miniszterelnök szövetségesei között említette Lengyelországot és Sebastian Kurz osztrák kancellárt.
Több mint ötven különféle fajátékot, felfújható vízi játékot és műanyag babát vizsgáltatott meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a gyermekek biztonsága érdekében, a fogyasztóvédelmi hatóság az ellenőrzött termékek közül 20 vízi játékból hármat, 19 játékbabából pedig 12 vont ki a forgalomból - közölte az ITM hétfőn.
Az első fél évben 6517 új lakás épült, 30,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 18 066 volt, 8,9 százalékkal kevesebb, mint 2017 azonos időszakában - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Földért és a vízért harcolnak Nigériában, az összecsapásokért leginkább a népességrobbanás, illetve a globális felmelegedés következményei a felelősek - mondta Búr Gábor Afrika-szakértő az M1 aktuális csatornán hétfőn.
Afrika a legkevésbé felelős, mégis ő szenvedi el leginkább a globális felmelegedés következményeit - tette hozzá. Elmondta: nehéz értékelni a helyzetet, mivel az évszázadokig szimbiózisban élő földművesek és állattenyésztők kerültek konfliktusba, akiknek kulturális, vallási és életmódbeli különbségei a hiányállapotokban méginkább kiéleződtek.
Készülnek a vészforgatókönyvek arra az esetre, ha nem tud időben megállapodni a Brexitről az EU és Nagy-Britannia - mondta Feledy Botond külpolitikai elemző hétfőn reggel az M1 aktuális csatornán.
Theresa May brit miniszterelnök már nyíltan beszél arról az eshetőségről, hogy egyes régiókban a katonaság is részt vehet a gyógyszerek kiosztásában - jegyezte meg.
Augusztusban hozzák nyilvánosságra az újabb diplomamentő csomaggal kapcsolatos információkat, és szeptembertől indulnak az államilag támogatott nyelvi képzések - mondta Horváth Zita, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi)felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Megnyílt a debreceni Grand Casino online kaszinója, a Grandcasino.hu - közölte a kaszinókat működtető Cívis Grand Casino Kft. az MTI-vel.
Közleményük szerint a Grandcasino.hu-nál minden esetben a Szerencsejáték Felügyelet ellenőrzésével lehet játszani. A Grandcasino.hu az online szerencsejátékok legelismertebb gyártóival szerződött, az oldal széles választéka az elkövetkezendő hónapokban több mint háromszáz játékkal és új gyártókkal fog bővülni
A címvédő és négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi, 33. Forma-1-es Magyar Nagydíjat, ezzel 24 pontra növelte az előnyét a pontversenyben a Mogyoródon másodikként záró, szintén négyszeres vb-győztes Sebastian Vettellel, a Ferrari német versenyzőjével szemben.
A 33 éves Hamilton rekordot jelentő, hatodik alkalommal győzött Mogyoródon, az idei szezonban ötödször, pályafutása során 67. alkalommal állhatott a dobogó felső fokára.
A harmadik helyen Vettel csapattársa, a finn Kimi Räikkönen végzett.
A start előtt egyperces gyászszünettel emlékeztek meg Sergio Marchionnéról, a Ferrari szerdán elhunyt elnökéről.
A rajtnál Hamilton meg tudta tartani a vezető pozíciót, mögötte csapattársa, a finn Valtteri Bottas igyekezett kivédeni a két Ferrari támadásait. Előbb Kimi Räikkönen próbálta megelőzni honfitársát, majd miután a kettes és a hármas kanyar között Vettel átvette a harmadik helyet, ő eredt Bottas nyomába. Az első kör végén így Hamilton, Bottas, Vettel volt az első három helyezett sorrendje.
Nyolcvanhat százalékkal csökkent a hét legnagyobb szupermarketlánc üzleteiben eladott nejlonzacskók száma 2015 óta Angliában, de még így is évi egymilliárd fölött van.
Az Egyesült Királyságban utolsóként Angliában tették fizetőssé a nejlonzacskókat három éve, öt pennyt kell adni értük. A Tesco, a Sainsbury's, az Asda, a Morrisons, a Marks & Spencer, a Co-op és a Waitrose üzleteiben 1,04 milliárd darabot adtak el belőlük az áprilissal zárult egy évben. Az azt megelőző 12 hónapban még 1,33 milliárd darab nejlonzacskót vettek a vásárlók, 2014-ben pedig még 7,6 milliárdot - derült ki a kormányzat tájékoztatásából.
Az egy átlagos vevő által évente felhasznált zacskók száma a korábbi 140-ről 2016-2017-ben 24-re, 2017-2018-ra pedig 19-re esett vissza.
A Tesco tavaly augusztusban úgy döntött, megszünteti az egyszer használatos szatyrok árusítását. Helyettük 10 pennys, tartós zacskókat kínál. Az intézkedés jelentős mértékben hozzájárult az adatok javulásához.