A hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség előtt folyamatban lévő büntetőügyben a nyomozó ügyészség szerdán gyanúsítottként hallgatott ki egy volt járási vezető ügyészt, aki a terhére rótt bűncselekményeket a hivatali idejében, beosztását felhasználva követte el - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF).
Nagyarányú választási győzelemre számít 2026-ban Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke.
Szerintem mi ezt egy becsületes küzdelemben, nagy arányban meg fogjuk nyerni - fogalmazott a kormányoldal választási esélyeiről a Patrióta Youtube-csatornának adott, szerdán közzétett interjúban a kormányfő.
Finnországban a Kuopio PS és a moldovai Milsami párharcának első felvonásával elrajtolt a labdarúgó Bajnokok Ligája 2025/26-os idénye, amely május 30-án majd Budapesten a Puskás Arénában sorra kerülő fináléval zárul.
Budapest Főváros Kormányhivatala kereskedelmi hatóságként a bajba jutott utasok megsegítése érdekében eljárást indított a csődbe ment Unitravel Kft. utazási iroda ügyében, amely keretében megvizsgálja a vállalkozás közleményében foglaltakat, különös figyelemmel a fizetésképtelenségi helyzetére.
- A Forrás Társadalomkutató Intézet legújabb kutatása szerint a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához. Az "Üresen hagyott terek - értékek és érdekek a 2026-os választáson" című elemzés rávilágít arra a paradox helyzetre, hogy miközben a választók 76%-a szeretne saját értékeit képviselő formációra szavazni, a kormányváltás vágya sok esetben felülírja ezt az igényt.
Harmincnapos szükségállapotot hirdetett az északmacedón kormány kedden az országban uralkodó szárazság, a rendkívüli hőség és az egyre súlyosbodó erdőtüzek miatt.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Izrael állam történelme során soha nem volt olyan fokú az összehangoltság, együttműködés és bizalom az Egyesült Államokkal, mint jelenleg - a politikus erről az amerikai törvényhozás vezetőivel tartott találkozó után beszélt kedden Washingtonban.
Noha számos tagállamban pozitív tendenciák mutatkoznak a jogállamiság helyzetét meghatározó négy kulcsfontosságú terület, az igazságszolgáltatás, a korrupció elleni küzdelem, a médiaszabadság és intézményi fékek és ellensúlyok tekintetében, egyes tagállamokban továbbra is kihívások állnak fenn, néhány esetben pedig a jogállamiság súlyos helyzetben van - jelentette ki Henna Virkkunen szuverenitásért, biztonságért és demokráciáért felelős uniós biztos Strasbourgban kedden.
Az elmúlt évtizedek legsúlyosabb károkat okozó vihara után nagy erővel dolgoznak az áramszolgáltatás helyreállításán az MVM szakemberei – olvasható az MVM közösségi oldalán kedd késő délután megjelent bejegyzésben.
Az áramszolgáltatás 173 ezer háztartásban már helyreállt, ezzel a középfeszültségű üzemzavarral érintett ügyfelek száma 17 ezerre csökkent az MVM Émász és Démász elosztási területein
A Groupama a viharok után legalább 3-4 ezer kárbejelentésre és milliárd forintos nagyságrendű kárösszegre számít – közölte a biztosítótársaság kedden az MTI-vel.
A hétfőn érkezett orkánerejű széllökés, jégeső és a felhőszakadás tömeges károkat okozott az otthonokban, gépjárművekben, nyaralókban. Kedd délig több mint 1000 kárbejelentés érkezett, de a továbbiakban is lehet heves zivatarokra és szélrohamokra számítani.
Iránymutatást fogadott el a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a helyi választási bizottságokkal és az újraszámlálással kapcsolatban - közölte a Nemzeti Választási Iroda kedden.
Azt írták: a választási eljárásról szóló törvény közelmúltban történt módosítása számos olyan új rendelkezést tartalmaz, amelyet az országgyűlési képviselők 2026. évi általános választásán alkalmaznak először a választási szervek.
Harmincnapos szükségállapotot hirdetett az északmacedón kormány kedden az országban uralkodó szárazság, a rendkívüli hőség és az egyre súlyosbodó erdőtüzek miatt.
Marija Miteva kormányszóvivő keddi sajtótájékoztatóján közölte, a szükségállapot kihirdetése lehetővé teszi, hogy minden illetékes szerv, a hadsereg, a rendőrség, a mentési igazgatóság és az összes önkormányzat összehangoltan tudjon dolgozni.
Egy nappal azután, hogy végigsöpört a vihar Hajdú-Bihar vármegyén, kedden délután is lecsapott a térségben: a hatalmas szél ingatlanokat rongált meg, fákat döntött ki - közölte a katasztrófavédelem.
Közleményükben azt írták, az első bejelentés a debreceni mentőállomásról érkezett, ahol egy kidőlt fa akadályozta a mentők vonulását, ezért elsőként oda siettek a tűzoltók
Az Európai Ügyészség (EPPO) vizsgálatot indított az Európai Parlament korábbi, 2024 júliusában feloszlott Identitás és Demokrácia (ID) nevű képviselőcsoportjának uniós forrásokkal való állítólagos visszaélésével kapcsolatban - tájékoztatott az Euractiv című brüsszeli hírporál kedden.
A beszámoló szerint az Európai Ügyészség szóvivője megerősítette, vizsgálat indult azt követően, hogy médiajelentések szerint az ID több mint 4,3 millió euró uniós forrással élt vissza működésének ideje alatt, 2019 és 2024 között.
Délután három óráig az ország területéről 8344 káreseményről érkezett bejelentés, ezekből eddig 3706 káreseményt számoltak fel a tűzoltók, 4638 eset felszámolása még tart - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Azt írták: kedden délután ismét vihar okozott károkat, a HungaroMet Zrt. kora délután zivatar miatt előbb narancs, majd Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyére piros meteorológiai riasztásokat adott ki, a harmadfokú riasztást mostanra másodfokúra mérsékelték.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyén átvonuló tegnapi heves zivatar 151 települést érintett, összesen 354 segélyhívás érkezett a vármegyei fő-és műveletirányító ügyeletre. A vihar miatt összesen 172 tűzoltói beavatkozás történt, amely a mai nappal tovább folytatódik. A kárfelszámolásban eddig 13 hivatásos, 5 önkormányzati és 11 önkéntes egység, összesen 138 ember, 29 technikai eszközzel vesz részt.
„Érdemes mindent fenntartással kezelni, amit a KEHI leír vagy mond” – közölte a 444 kérdésére Magyar Péter. A Tisza Párt elnökét arról a jelentésről kérdeztük, amely szerint Ruszin-Szendi Romulusz vezérkari főnök szolgálati villája mindennel együtt 1 milliárd forintba került, és a vezérkari főnök több luxustételt is berendelt, de igényelt fürdőköpenyt és fürdőruhát is.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn két külön levélben értesítette Dél-Korea és Japán vezetőit arról, hogy az Egyesült Államok augusztus 1-jétől 25%-os vámot vet ki minden koreai és japán termékre.
A levelek üzenete világos: az Egyesült Államok véget vet az évtizedes kereskedelmi egyensúlytalanságoknak, amelyeket Trump szerint a két ázsiai ország magas vámjai, nem vámjellegű kereskedelmi akadályai és zárt piaci gyakorlatai okoznak.
Bár országaink között régóta fennáll a kereskedelmi kapcsolat, a mérleg egyértelműen az Önök javára billen
– írja Trump mindkét levélben. „Ez a deficit komoly fenyegetést jelent gazdaságunkra és nemzetbiztonságunkra.”
Dobrev Klára hónapokkal ezelőtt mutatta be a nyilvánosságban azokat az ügyeket, amelyekben a bankok minden szégyenérzet nélkül követelőznek gyászoló családokkal szemben, akik az egyik szülő halála miatt nem tudják határidőre fizetni a babaváró hitelük törlesztőrészletét.
Mint a Demokratikus Koalíció elnöke elmondta: a kormány a DK nyomására pár héttel ezelőtt bejelentette, hogy egy 600 millió forintos alapot hoznak létre az ilyen családok megsegítésére, ez azonban csak egy átverés volt - ezt erősítette meg az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala egy állampolgári panaszra.