A második fekete doboz adatainak első értékelése szerint is szándékosan idézte elő a végzetes süllyedést a Germanwings német légitársaság gépének másodpilótája múlt héten az Alpokban - közölte pénteken a légi baleseteket vizsgáló francia hivatal (BEA).
Az abszolutórium kiadását - a vizsgák sikeres elvégzésén túl - a felsőoktatási intézmények nem köthetik meghatározott tanulmányi átlaghoz az ombudsman álláspontja szerint.
Székely László, az alapvető jogok biztosa pénteken közleményében azt írta, a visszásságok megszüntetése érdekében kezdeményezi az erre vonatkozó kormányrendelet és az annak alapján kialakított gyakorlat megszüntetését.
Ötezer doboz, 3,8 millió forint értékű csempészet cigarettára bukkantak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei közúti ellenőrzéskor egy személyszállító kisbuszban az M1-es autópályán.A pénzügyőröknek egy magyar rendszámú kisbusz ellenőrzésekor tűnt fel, hogy a sofőr zavartan és idegesen viselkedik, ezért cigarettakereső kutyákkal is átvizsgáltatták a járművet.
Csaknem valamennyi jelentős vallás terjedni fog az elkövetkező három és fél évtizedben, ám közülük is a kereszténység és mindenek előtt az iszlám fog növekedni a legnagyobb ütemben - derült ki a washingtoni Pew kutatóintézet csütörtökön nyilvánosságra hozott előrejelzéséből, amely első a maga nemében.
- Az iráni nukleáris program korlátozásáról való előzetes megállapodás "riasztó eltávolodást" jelent a Fehér Ház eredeti céljaitól - közölte csütörtökön John Boehner, az amerikai képviselőház republikánus elnöke.
A Kanadába menedékkérelemmel érkezett magyar romák "méltánytalan elbánásban" részesültek jogászok, politikusok és állami tisztségviselők részéről és a kanadai menekültügyi rendszer "intézményes előítélettel" kezelte őket - állítja egy, a torontói York Egyetem és a londoni (Ontario tartomány) Nyugat-ontariói Egyetem menekültjogi szakértői által összeállított jelentés, amelyet csütörtökön hoztak nyilvánosságra.
- A bevándorlás és a gazdaság állt a fő brit politikai pártok vezetőinek részvételével megtartott csütörtök esti televíziós vita középpontjában.A műsorban az eddigi kormánykoalíciót alkotó Konzervatív Párt és a Liberális Demokraták, az első számú ellenzéki erő, a Munkáspárt, a brit EU-tagság megszüntetésének programjával induló UKIP, a Zöldek, valamint a skót és a walesi nacionalista párt, az SNP és a Plaid Cymru vezetői vettek részt.
A Magyar Könyvvizsgáló Kamara (MKK) nem ért egyet a büntető eljárási törvény keddi módosításával, amely a pénzügyi intézmények könyvvizsgálóinál is lehetővé teszi a vagyon zárolását - mondta Lukács János kamarai elnök sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
- Továbbra is komoly közlekedési gondokat okoz Csehországban a hétfőn visszatért téli időjárás. Meteorológiai előrejelzések szerint a cseheknek az idén esős és hideg húsvétra kell számítaniuk.A csütörtök reggeli jelentések szerint újra lezárták a kamionforgalom elől a Harrachovban és a Náchodban lévő cseh-lengyel közúti határátkelőket, mert a cseh oldalon az elakadt kamionok akadályozzák a forgalmat.
A Budapest Banknál húsz év után a tavalyi volt az első esztendő, amikor nem termelt nyereséget, a bankcsoport adózott vesztesége 38,7 milliárd forint volt - mondta a társaság elnök-vezérigazgatója a tavalyi eredményeket ismertető csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakmai és társadalmi egyeztetést követően megújította a hírközlési fogyasztóvédelem szabályait, a hatóság erről szóló rendeletét március 30-án hirdették ki. A szabályozás augusztus 1-jén, több lépcsőben lép életbe - jelentette be Karas Monika, a hatóság elnöke sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.
Több mint 105 ezer diák adott be jelentkezést a felsőoktatási intézmények szeptemberben induló képzéseire, ez nagyjából megegyezik az előző esztendő adatával – közölte Maruzsa Zoltán felsőoktatási helyettes államtitkár csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
Kiemelte: alapképzésekre 68 597-en jelentkeztek a február 15-ei határidőig, ami 1,6 százalékos csökkenést jelent, az osztatlan képzések ugyanakkor nagyon népszerűek, 10 400-an jelentkeztek, ami 6 százalékos bővülés
Forgalomkorlátozást vezettek be csütörtök hajnalban a székelyföldi Parajdot Gyergyószentmiklóssal összekötő 13B jelzésű országúton a térségben tomboló hóvihar miatt – jelentette a Mediafax hírügynökség.
Az 1276 méter magas Bucsin-tetőn átvezető országúton egyelőre nem közlekedhetnek a 7,5 tonnánál nehezebb járművek.
- Több ezer üveg, összesen 22 millió forint értékű olasz bor került elő egy budapesti egykori légvédelmi óvóhelyről - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szóvivője csütörtökön.
Suller György Attila közleménye szerint a pénzügyőrök a főváros XIX. kerületében végeztek jövedéki ellenőrzéseket.
A Vatikán az utóbbi hat évre visszamenően információkat szolgáltat Olaszországnak az olasz állampolgárok által a vatikáni pénzintézetek számláin tartott összegekről. Erről írt alá megállapodást a vatikáni külügyminiszter és az olasz pénzügyminiszter.
A pápai állam most először nyújt ugyanis betekintést az "olasz bankszámláiba".
A rovarok utódgondozásának legkorábbi ismert bizonyítékát fedezte fel egy 100 millió éves borostyánkőben egy nemzetközi kutatócsoport, amely tanulmányát az eLife című folyóiratban tette közzé.
A vizsgálatokban a Kínai Tudományos Akadémia, a Bonni Egyetem, a Londoni Természettudományi Múzeum, a Sziléziai Egyetem és a Gdanski Egyetem paleontológusai vettek részt - olvasható a sci-news.com és a ScienceDaily hírportálokon.
Több mint 3000 éves, a Kánaán fölötti egyiptomi uralom idejéből és az egyiptomi kivonulástól az első jeruzsálemi szentély koráig tartó időszakból származó műkincseket találtak a Negev-sivatag egy barlangjában.
A Tel Halif nevű ásatáson talált több tucat lelet a régészek szerint hajdan a Júda törzs, a babiloni fogságba el nem hurcolt egyetlen izraeli törzs tagjainak tulajdonában volt.
Az erős szél miatt nem tudott leszállni a Wizz Air eindhoveni járata szerda délelőtt a debreceni repülőtéren - közölte a légikikötő forgalmi igazgatója.Gulyás Péter elmondta: a gép pilótája egy óra tíz perces körözés után úgy döntött, nem várt tovább és a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren landol.
Az utasokat autóbusszal szállítják Budapestről Debrecenbe - tette hozzá.
Helybenhagyta a Kúria szerdai végzésében a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) döntését, amelyben az NVB megtagadta az Összefogás Párt elnökének a vasárnapi zárva tartással kapcsolatos népszavazási kérdése hitelesítését. A Kúria döntése azt is jelenti, hogy megszűnt az üzletek vasárnapi zárva tartására vonatkozó kérdés eddigi "védettsége", és be lehet új kérdést nyújtani, amelyet az NVB elbírálhat. Az NVB az elsőként benyújtott kérdést fogja elbírálni.